SportÚjra lendületben a vásárhelyi kézis lányok

2014. március 3., hétfő
 
Újra lendületben a vásárhelyi kézis lányok

A múlt heti csalódást keltő hazai vereség után nehéznek ígérkező kirándulás várt az NBII Dél-Kelet csoport női felnőtt és junior bajnokságban csapataira, hiszen a gyors és masszív kézilabdát játszó Csorvási SK csapatához látogattak Békéscsabára.

 

 

A mérkőzés jól indult, hiszen Tószegi és Németh vezetésével állandósuló 2-3 gólos előnyt harcolt ki a vásárhelyi gárda. Támadójátékuk zökkenőmentesen működött, viszont védekezésük sajnos hagyott kívánnivalót maga után, de így is kétgólos előnnyel vonulhattak pihenőre.

 

A második félidőre látványosan feljavult a HLKC védekezése, és a kapusteljesítmény is “megjött”. A sérülésből felépülve, hosszú idő után mezőnyben is több játéklehetőséget kapó Hegyi Dia és Németh sorozatban értékesítette a lehetőségeket, így a két csapat közti különbség lassan 6-8 gólosra nőtt. A csorvásiaknak látványosan elvette a kedvét a vásárhelyiek nagyszerűen működő védekezése, melyben Török és Tószegi óriási munkát végzett, mögöttük pedig Kothencz lehúzta a rolót a kapuban. A mérkőzés vége így megérdemelt és magabiztos vásárhelyi győzelmet hozott, a csapat minden dicséretet megérdemel, hiszen egy hét alatt játékban és küzdőszellemben egyaránt 180 fokos fordulatot vett.

 

Csorvási SK – Hódmezővásárhelyi LKC 23-29 (14-16)

NBII Dél-Kelet csoport női felnőtt bajnokság 12. forduló, Békéscsaba – 100 néző

 

Jv: Sándor László, Szikszay Csaba
Versenybíró: Palotai György:
Csorvás: Darabos (k), Kovácsné (k), Sajben 6, Vida 1, Kaszai 5, Csepregi 2, Gajdácsi 1, Dzurek 1, Samu, Greksza 2, Kis, Gelegonya 3, Major 1, Baráth, Biró 1, Gyemó
Edző: Baráth Lajos
HLKC: Tóth – Manga 3, Németh 8, Török B. 3, Tószegi 6, Sajtos, Mészáros 1, Cs: Kothencz (k), Hegyi V. 2, Hegyi D. 5, Blaskovics G.,  Fürcht 1, Becsei, Török M.
Játékos-edző: Gaál Adrienn

Gaál Adrienn játékos-edző: “Egész héten a lerohanás és a támadójáték pontosítására törekedtünk a Csorvás kellemetlen védekezési stílusa miatt. A lányok partnerek voltak benne és megértették, hogy milyen játékot szeretnék látni a pályán. Örülök, hogy kezdünk visszatalálni a kijelölt útra!”

 

Junior mérkőzés

 

Meglepő magabiztossággal indították a mérkőzést, fiatal csapatuák szinte átrobogott a jelentősen idősebb életkorú csorvásiakon. Az első félidőben már 10 gólos is volt vásárhelyi lányok előnye. A második félidő derekáig megmaradt a 8-9 kilenc gólos előnyünk, ezután viszont a kényelmesebb játékunk majdnem megbosszulta magát. A csorvásiak szívós játékkal egyre közelebb kerültek, de az izgalmas véghajrában 2 gólt sikerült megtartani előnyükből, és megérdemelt győzelmet arattak.

 

Csorvási SK – Hódmezővásárhelyi LKC 33-35 (12-21)

NBII Dél-Kelet csoport női junior bajnokság 12. forduló, Békéscsaba – 80 néző

Jv: Sándor László, Szikszay Csaba
Csorvás: Darabos, Sajben 6, Vida 6, Kaszai 6, Csepregi 6, Gajdács 6, Dzurek 2, Tornyik, Jankai 1, Petrovszki, Varga, Samu, Ivanics, Baráth
Edző: Baráth lajos
HLKC: Balogh (k), Áncsán (k), Földesi 3, Farkas 2, Kandó 5, Blaskovics I. 6, Varga-Tóth 3, Klemm 6, Fürcht 4, Molnár, Bálint 2, Becsei, Török M. 4
Edző: Beslin Anikó

Beslin Anikó edző: “Lendületes, ötletes játékkal kezdtünk a jóval idősebb csorvási csapat ellen, így az első félidőben jelentős előnyt szereztünk. A második félidőben a rutinos hazaiak fokozatosan felzárkóztak, de a legfontosabb pillanatokban lőtt két gólunkkal megérdemelten nyertünk. Nehéz meccs lett a végére, de sokat tanulunk ezekből a végjátékokból. Gratulálok a lányoknak!

A HLKC legközelebb március 16.-án hazai pályán fogadja a Szeghalmi NKC csapatát.

 

Olvassa el ezt is!

Esély a legjobbak közé jutásra

Esély a legjobbak közé jutásra

Ex-vásárhelyi játékosokkal megerősített Salgótarján nem bírt az Enternet Kosársulival. Végig vezetve, magabiztosan nyerték az  NB I/B-s férfi kosárlabda fordulóját.
Ahány nyelvet beszélsz, annyi ember vagy

Ahány nyelvet beszélsz, annyi ember vagy

A címbeli mondást valószínű mind ismerik azok a diákok, akik a hódmezővásárhelyi Bethlen Gimnázium Megyei Idegen Nyelvi és Országismereti Versenyére jelentkeztek.
Program a gyermekvállalás támogatására

Program a gyermekvállalás támogatására

Európai uniós támogatással újabb egészségfejlesztési program indult Hódmezővásárhelyen és Szatmárnémetiben.
Megnyílt a Mártélyi Szabadiskolát bemutató kiállítása

Megnyílt a Mártélyi Szabadiskolát bemutató kiállítása

Mintegy kétszáz alkotást felvonultató kiállítás nyílt szombaton az Alföldi Galériában és Bessenyei Ferenc Művelődési Központban.
 

És ezt már olvasta?

A 43. Magyar Sajtófotó Kiállítás a Kossuth téren
A 43. Magyar Sajtófotó Kiállítás a Kossuth téren Az országot 2021 óta járó, az előző év legjobb sajtófotóit bemutató vándorkiállítás Hódmezővásárhelyre érkezett.
 
A Kosársuli felugrott a 9. helyre a tabellán
A Kosársuli felugrott a 9. helyre a tabellán A PTE-PEAC-ot fogadta a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoportjának 16. fordulójában. a csapat végig uralta a meccset és visszavágott az őszi vereségért.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 5. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
A Kosársulinak nem jött össze a győzelem
A Kosársulinak nem jött össze a győzelem Saša Vejinović csapata jó meccset játszott a tabella élmezőnyéhez tartozó vendégekkel, és bár nagyot harcolt, végül szoros vereséget szenvedett.
 
Vásárhelyi Művészeti Díj 2026
Vásárhelyi  Művészeti Díj 2026 Benedek Lili jazzénekesnő, Varga-Tóth Attila operaénekes, valamint a Molnár Dixieland Band együttes vehette át az idei Vásárhelyi Művészeti Díjat-
 
Megszerezte első idegenbeli sikerét
Megszerezte első idegenbeli sikerét Január 25-én este az Eger vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoport alapszakaszának 14. fordulójában.
 
Kiképzőközpont épül Vásárhelyen
Kiképzőközpont épül Vásárhelyen Január 20-án Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter részvételével letették a Lynx harcjármű szimulációs központjának alapkővét.