SportEsély a legjobbak közé jutásra

2014. március 3., hétfő
 
Esély a legjobbak közé jutásra

Ex-vásárhelyi játékosokkal megerősített Salgótarján nem bírt az Enternet Kosársulival. Végig vezetve, magabiztosan nyerték az  NB I/B-s férfi kosárlabda fordulóját.

 

 Fotó: Berei Béla ( VH© )

 

 

A korai kezdés ellenére nagyon szépen gyülekeztek a nézők a vásárhelyi és a Vásárhelyről elszármazottak rangadójára. Igaz, az egykori nagy kedvenc, Kováts Robi már elhagyta a vendégcsapatot, de így is láthattunk négy ex-vásárhelyit. A nógrádi csapat edzője az egykori kiváló vásárhelyi játékos, Kis Sándor ugyanis augusztusban (eléggé sportszerűtlenül) Tarjánba csábította a Kosársuli három ifjú tehetségét. Czuprák, Schéda és Rácz ugyan nem váltotta meg szombaton a világot piros mezben sem, de átigazolásuk fájdalmas, hiszen a jövő egyértelműen az övék - bárhol is játszanak majd.

 

A hatékony védekezés miatt a Kosársuli alacsony szerkezettel kezdett, ez be is vált - hiszen az első öt percben mindössze négy pontot kaptak Mócsaiék. Igaz, a dobott nyolc pont sem volt sok, de Czibere triplájával már 11-6 volt az eredmény. A vendégek többet cseréltek, és két védőhiba után bevágott triplájukkal átvették a vezetést (13-14). Ekkor még a legoptimistább szurkoló sem gondolta volna, hogy utoljára. A negyed vége Vejinovics négy pontjával minimális hazai előnnyel zárult (17-16).

 

A második tíz perc elején Rostás Imre kosaraival meglépett a Kosársuli (25-20). Igaz a tarjániak is bevágtak két triplát, de a 18. percben lehúzták Utasi Gábor tanítványai a rolót: 33-29 után Kukla és Czibere pontjaira nem tudtak válaszolni (41-29).

 

Szünet után érdekesen folytatódott a játék, ugyanis a vendégedző reklamálását a félidő lefújása után technikaival jutalmazták a játékvezetők. Czibere magabiztosan értékesítette a két büntetőt, majd Varga is kosarat szerzett (45-29). A következő két percben sem tudtak a tarjániak kosarat szerezni, így Vas pontjaival csaknem 20 pontra nőtt a Kosársuli előnye. 48-29 után azonban előjött a Honvéd és MAFC elleni rémálom: négy perc alatt csak Kukla kosara törte meg a pirosak zónavédekezését. Hiába volt két időkérés, több csere, impotens volt a vásárhelyi támadójáték. A vendégek 50-40 után 54-46-ra feljöttek. A negyed végén a kiválóan játszó Vejinovics révén ismét 10 pont fölé nőtt az előny, de nagyon akadozott a támadógépezet.

 

Az utolsó tíz perc elején remekül védekeztek a hazaiak, de kosarat csak Varga és Vejinovics tudott dobni, szerzett labdákból indulva, betörve. 68-58 után már csak öt perc volt hátra, de a Salgótarján kihasználva néhány vitatható játékvezetői ítéletet, öt pontra felzárkozott (72-67). Vas Péter triplája, majd Mócsai szép belépésből dobott kosara azonban eldöntötte a meccset: a 20. percre ismét 10 lett közte (77-67). A végeredményt a két csapat legjobbjai, a két honosított külföldi, Gorszki és Vejinovics állították be.

 

A nézők vastapssal jutalmazták a kiváló teljesítményt, amellyel a  Kosársuli esélye még megmaradt a legjobbak közé jutásra. Cziberéék ezúttal is jól védekeztek, de a csapat dobóteljesítménye most is elmaradt a várakozástól.

 

 

EnterHód Vásárhelyi KS - Salgótarján 79-68 (17-16, 24-13, 17-19, 21-20)

 

NB I/B-s férfi kosárlabda mérkőzés

Hódtói Sportcsarnok, 550 néző - vezette: Radnóti, Vétek, Vadász

 

Kosársuli: VEJINOVICS 21, Czibere 12/6, Vas 12/3, MÓCSAI 5, VARGA 10,

csere: Gruda 2, Rostás I. 8, Kukla 9/3, Széll

edzők: dr. Elek András és Utasi Gábor

 

dr. Elek András edző: "Az első félidőben ismét remekül védekeztünk, azzal nyertünk. Támadójátékunk továbbra sem magabiztos, de nagy örömömre Vejinovics egyre jobban játszik, és ezúttal ponterős is volt."

 
 
Forrás: Enterhód Kosársuli SE.
 

Olvassa el ezt is!

Rokonsportágban is sikeresen

Rokonsportágban is sikeresen

Nyolc érmet hozott haza az öt versenyző, köztük Illés Liliána, akit éppen a napokban a Legjobb Utánpótlás-korú Leány Sportoló és Lengyel Alex, akit Jó Tanuló Jó Sportoló címmel tüntettek ki.  

Három érmes helyezés az Atlétikai OB-n

Három érmes helyezés az Atlétikai OB-n

Több mint 900 nevezés 66 versenyszámra. Ebből a két számadatból is jól érzékelhető, hogy folytatódik a téli atlétikai nagyüzem, a vásárhelyiek számára is.
Újabb tarlótűz, ezúttal Batidán

Újabb tarlótűz, ezúttal Batidán

Megfékezték a tüzet hétfőn Hódmezővásárhely-Batidán, a lángok - a drónos magassági mérés szerint - végül 93 hektár gyepet, tarlót érintettek.
Új igazgató az Egyesített Óvodák élén

Új igazgató az Egyesített Óvodák élén

A városháza dísztermében ünnepi tanévnyitót tartottak a Hódmezővásárhelyi Egyesített Óvodák dolgozóinak.
 

És ezt már olvasta?

Különleges vendég Vásárhelyen
Különleges vendég Vásárhelyen

Szeptember 3-án délelőtt Márki-Zay Péter polgármester fogadta a Városházán Ukrajna budapesti nagykövetét.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2025/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2025/2 2025. 32-33. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Nagyszerű mazsorett siker a győri VB-n
Nagyszerű mazsorett siker a győri VB-n A VB-n részt vett a hódmezővásárhelyi Emerald Dance Team SE, táncosai nagyszerű eredményekkel öregbítették a vásárhelyi mazsorett sportág hírnevét.
 
Tanévi menetrend 2025-2026
Tanévi menetrend 2025-2026 Mi várható a 2025/2026-os tanévre vonatkozó oktatási rend esetében, amely a tanítási szünetek idejét is tartalmazza.
 
Vásárhelyi sportolókat méltattak
Vásárhelyi sportolókat méltattak A város sportéletében is jelentős értéket képviselő eredményeket elért három fiatal vásárhelyi sportolót köszöntött a pénteken Márky-Zay Péter.
 
A Wenckheim-ügy újabb fejezete
A Wenckheim-ügy újabb fejezete A Wenckheim-kastélyra, mint ismeretes hiába pályázott Hódmezővásárhely Önkormányzata, a megvétózott eljárás miatt Békés vármegyének adt.
 
Elkezdődött a BFMK nézőterének felújítása
Elkezdődött a BFMK nézőterének felújítása Júniusi légkondícináló felszerelése után nagy munkálatokkal folytatódik a BFMK színháztermének teljes felújítása.