GazdaságFelújítják a szociális bérlakásokat

2018. február 1., csütörtök
 
Felújítják a szociális bérlakásokat

Három fejezetre épülnek a Dobó, Bibó és Janáky és Észak utcára tervezett építési és felújítási munkálatok, amely 118 önkormányzati ingatlant is érint.

 

 

 

 

 


„A TOP-os pályázat révén 233 millió forintból még az idén elkezdődik a 118 lakásnak az energetikai felújítása, hőszigetelése, illetve a nyílászárók cseréje. Ennek lényegi elem, hogy kisebb lesz a rezsi, és energiamegtakarítást eredményez” – mondta el a Hegedűs Zoltán a Vásárhelyi Híreknek.

 

A felújítások része az Észak utcai Óvoda is, amelyre 70 millió forintot költenek. A projekt harmadik eleme az óvoda mellett felépítendő közösségi ház, amely a környéken lakók számára nemcsak közös programok helyszíne lesz, mint például a Szent István Általános Iskola alagsorában kialakított klub, hanem a tervek szerint, szakemberek segítségével tanácsadással segítik majd a szociális problémákkal hozzájuk fordulókat, a támogatások igénybevételének lehetőségét.

A közösségi ház működésére a következő 5 évben 140 millió forint áll rendelkezésre, vázolta a terveket Hegedűs Zoltán.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Három pontrúgásból, három gól

Három pontrúgásból, három gól

Az NB III-as bajnokságban is ellenfélnek számító SZEOL SC ellen folytatta a felkészülést a Hódmezővásárhelyi FC. Ötgólos meccs, hazai vereséggel.
Vádemelés a brutális vásárhelyi kocsmai verekedés ügyében

Vádemelés a brutális vásárhelyi kocsmai verekedés ügyében

A szóváltás során a vádlott lefejelte, majd egy baseball ütővel, több alkalommal a felsőtestén megütötte, ruhájánál fogva nekicsapta a ház falának.
Befürödhetünk a szökőkutakkal

Befürödhetünk a szökőkutakkal

A napokban várható kánikula miatt a szülőknek érdemes jobban figyelni a szökőkutainkra, amelyeket eredetileg nem fürdésre tervezték.
Méltó emlék a jövő nemzedékei számára is

Méltó emlék a jövő nemzedékei számára is

Hódmezővásárhelyen augusztus 20-án délelőtt a hagyományoknak megfelelően ünnepséget rendeztek a Szent István téren.

 

És ezt már olvasta?

Étvágygerjesztő vásárhelyi program
Étvágygerjesztő vásárhelyi program Szeptember 12-én ismét Vásárhelyi Ízök Fesztiválja és Butellás Pálinkamustra. A gasztronómiai esemény idén a Kossuth téren lesz.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 35. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor
Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor 81 éves korában augusztus 28-án elhunyt Hódmezővásárhely Pro Urbe díjas történész, volt levéltárvezető. 
 
Ismét pozícióban Juhász Tünde
Ismét pozícióban Juhász Tünde Szeptember elsejétőll Gyülekezeti igazgatási vezető Lázár János volt államtitkára Hódmezővásárhelyen.
 
...és beindult idén is!
...és beindult idén is! Idén is beindult a SZIN, ha az első napon nem is telt házzal, de nagyon jó hangulatban. A nyitónapon készült fotóink is ezt bizonyítják.
 
AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban
AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban Még mindig gyakran találkozni azzal a tévhittel, hogy a mesterséges intelligencia elsősorban a nagy technológiai vállalatok kiváltsága.
 
Vajon lesz megoldás?
Vajon lesz megoldás? Az agrár- és élelmiszergazdasági miniszter segítségét kérte Márki-Zay Péter polgármester az ATEV Fehérjefeldolgozó Zrt. bűzterhelése miatt.