SportÚjabb nehéz mérkőzés vár a Kosársulira

2016. december 15., csütörtök
 
Újabb nehéz mérkőzés vár a Kosársulira

Újabb nehéz mérkőzés vár a Vásárhelyi Kosársulira szombaton 18 órakor. A bajnokságban ezúttal azt a Nyíregyházát fogadják a kék-sárgák a Hódtói Sportcsarnokban, akikkel január 16-ig a Hepp-kupa négyes döntőbe jutásért is meg kell küzdeniük idegenben.

 

 

 

 

A találkozó előtt a múlt szombati Debrecen ellen megnyert kupa nyolcaddöntőt az utolsó másodpercben megfordító Vas Péterrel beszélgettünk.

 

- Óriási csatában nyertetek a DEAC ellen. Ritkán látható, dudaszó pillanatában triplát dobtál két emberről, ezzel eldöntve a találkozó sorsát. Úgy hírlik te megmondtad előre, hogy bedobod. Hogy történt az eset?

- Igen, tényleg mondtam az edzőnek, Utasi Gábornak. Időt kért, én pedig nyerni szerettem volna, nem döntetlent játszani. Így vállaltam, hogy én fejezem be a meccset. Bíztam magamban, épp előtte dobtam egy triplát 8 és fél méterről, annál az utolsó dobás sem lehet nehezebb. Bejött.

 

Milyen érzés volt látni ahogy bemegy?

Hihetetlen érzés volt, amikor elengedtem a labdát és láttam, hogy ez bizony jó, még ha palánkról is. A védők mindketten lemaradtak kicsit, épp annyira, amennyi most nekem elég volt nekem. Nagyon örülök, hogy továbbjutást ért ez a dobás. Az meg kifejezetten jó érzés volt, hogy az összes csapattársam ennyire örült.

 

Nem vagytok könnyű helyzetben, hiszen Momir Gemal, az egyik húzóember sérült. Ráadásul a hétvégén megint nehéz csatátok lesz. Mekkora lökést adhat a csapatnak egy ilyen győzelem?

Egy sportolónak mindig óriási élmény átélni egy ilyen sikert. Ráadásul az, hogy így tudjon egy gárda fordítani, nem sokszor fordul elő egy játékos életében. Fordított helyzetben ily módon veszíteni igencsak demoralizáló. Ebből kiindulva azt gondolom, hogy lélektanilag mindenképpen nagy előrelépést jelenthet, az amúgy is igencsak jó hangulatban lévő, és a pályán összhangban lévő együttesünknek. Frenetikus élmény volt az is, hogy a népes szurkolótáborunk a mérkőzés végére feléledt, és buzdítani kezdett minket. Erre minden fellépésünkkor szükségünk lenne, bele tudnak hajszolni bennünket egy-egy győzelembe. Szombaton mindenképpen számítunk rájuk a sportcsarnokban!

 

Szombaton ismét nehéz ütközet vár rátok, mi dönthet a Nyíregyháza ellen?

Szombaton nagyon nehéz meccs lesz. Fontos lesz jól védekezni és precízen támadni. Bízom a csapatban, szeretnénk győzelemmel búcsúztatni a 2016os évet. Remélem a Deac elleni győzelem elég lökést ad a csapatomnak.

 
 
Forrás: Kosársuli
 

Olvassa el ezt is!

Vásárhely jövője - tervek és lehetőségek

Vásárhely jövője - tervek és lehetőségek

Lázár János interjú! Szorosabb kapcsolat Vásárhely és Szeged között. Nagy az esély, hogy Hódmezővásárhely a Dél-Alföld agrárcentruma legyen.
A Tisza újabb segélykiáltása

A Tisza újabb segélykiáltása

December eleje óta újabb fekáliás hullám vonul le a Tiszán, Csanytelek, Mindszent vonalában. Nyomában bűz és kipusztult halak. Képekkel!
Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor

Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor

81 éves korában augusztus 28-án elhunyt Hódmezővásárhely Pro Urbe díjas történész, volt levéltárvezető. 
Új napelempark Algyőn

Új napelempark Algyőn

A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 

És ezt már olvasta?

László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.
 
13 milliós bírságot kapott Lázár János
13 milliós bírságot kapott Lázár János Az erdészeti hatóság hivatalból eljárást indított ellene, illetve hozott egy határozatot, amely értelmében köteles 13 millió forint bírságot fizetni és elbontani több létesítményt is.
 
Vármegye helyett ismét megye
Vármegye helyett ismét megye Félrevezető volt úgy bemutatni a vármegye rendszert mintha ez egyszerűen az egész magyar történelem változatlan és egyértelműen pozitív szimbóluma lett volna.