Kultúra, oktatásÚjabb nagy mérföldkő a vásárhelyi agrár-felsőoktatásban

2017. szeptember 23., szombat
 
Újabb nagy mérföldkő a vásárhelyi agrár-felsőoktatásban

Valószínű sok diplomás mezőgazdasági mérnök felkapja a fejét a hírre, hogy a Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara Hódmezővásárhelyen 2018 februárjától, keresztféléves képzésben Vidékfejlesztési agrármérnöki mesterszakot (MSc) indít.

 

 

 

 

 

Vagyis a helyben, vagy a régióban végzett alapdiplomát szerzett mérnökök, a munkaadók által valóban keresett, és a munkaerőpiac által az elmúlt években igen magasra beárazott új típusú végzettséghez nem kell az ország valamelyik távoli egyetemére járni, hanem helyben is elvégezhető.

A mesterképzéshez már nem kell az ország távoli, avagy fővárosi egyetemeire felvételezni, például azoknak sem, akik szeretnék, de családi vagy egzisztenciális okokból eddig nem tehették meg.

Természetesen túlsúlyban vannak azok, akik már eleve tudták, hogy a bolognai szisztéma nagy előnye, hogy sokkal több képzési útvonal lehetőséget biztosít, mint a korábbi rendszer, vagyis ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy az első diploma elég nagy szabadságot biztosít a későbbi továbbtanulásra, amire mostantól a Mezőgazdasági Karon is lehetőség van.

 

 

Dr. Horváth József dékán a Vásárhelyi Híreknek elmondta, a vidékfejlesztési agrármérnökök az erőforrások optimális felhasználását biztosító termelő, elosztó és szabályozási, valamint a termeléssel, a szolgáltatásokkal összefüggő szervezési és irányítási folyamatokat felügyelik.

A hallgatók részletesen megismerik az európai és a magyarországi vidék- és területfejlesztés működésének sajátosságait (a mezőgazdaság vidékmegtartó és fejlesztő szerepét) és a sajátosságok okait, a mezőgazdasági és vidékfejlesztési szakigazgatás rendszerét és működését.

A dékán azt is elmondta, a vidékfejlesztési agrármérnökök alkalmasak lesznek tervező-fejlesztő mérnöki, kutatói, illetve vezetői munkakörök betöltésére. Képesek lesznek pályázatok írására, projektek menedzselésére, szaktanácsadási feladatok ellátására. A végzett mérnökök felkészültek lesznek tanulmányaik doktori képzésben történő folytatására.

 

Érdemes megjegyezni, hogy Hódmezővásárhely a közelmúltban a megyei szakigazgatás központja lett, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara megyei igazgatósága pedig hamarosan a városba költözik. Ebben a szakmai környezetben nem csak a mesterszakos tanulmányok, hanem az elhelyezkedés is perspektivikus.


A négy féléves képzésre 2017. október 15. és november 15. között lehet jelentkezni elektronikus úton a felvi.hu felületen nappali és levelező tagozatra, államilag támogatott és önköltséges formára egyaránt.
Felvételt nyerhetnek az agrár- gazdaságtudományi, természettudományi és társadalomtudományi képzési területen szerzett alapdiplomával rendelkezők.

 
 
B.Sz.Z.
 

Olvassa el ezt is!

Szépülnek a vásárhelyi óvodák

Szépülnek a vásárhelyi óvodák

Újabb felújított óvoda hivatalos átadását tartották Vásárhelyen. TOP-os projektben a városi üzemeltetésben lévő 890 óvodást fogadó 11 óvoda újul meg.
Kérem vigyázzanak, az ajtók záródnak!

Kérem vigyázzanak, az ajtók záródnak!

Mi lesz amikor elhangzik ez a mondat a vásárhelyi Nagyállomásról induló tram trainen? Miért is nem lesz Kishomokon megálló?
Ismét pozícióban Juhász Tünde

Ismét pozícióban Juhász Tünde

Szeptember elsejétőll Gyülekezeti igazgatási vezető Lázár János volt államtitkára Hódmezővásárhelyen.
AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban

AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban

Még mindig gyakran találkozni azzal a tévhittel, hogy a mesterséges intelligencia elsősorban a nagy technológiai vállalatok kiváltsága.
 

És ezt már olvasta?

László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.
 
13 milliós bírságot kapott Lázár János
13 milliós bírságot kapott Lázár János Az erdészeti hatóság hivatalból eljárást indított ellene, illetve hozott egy határozatot, amely értelmében köteles 13 millió forint bírságot fizetni és elbontani több létesítményt is.