KözéletÚjabb határzár építése is elképzelhető

2015. november 6., péntek
 
Újabb határzár építése is elképzelhető

Lázár János a hódmezővásárhelyi Közgyűlésen napirend előtti felszólalásában is megerősítette: szükség esetén a hármashatár és Mezőhegyes között épülhet meg a határzár a román-magyar határon.

 

 

 

 

A Miniszterelnökséget vezető miniszter november 5-én Makón egy lakossági fórumon beszélt a esetleges új határzárról, avval indokolva, hogy fennáll a veszélye annak, hogy megjelenhetnek migránsok a magyar-román határon.

 

A Magyar Honvédség jelentős erőket állomásoztat a hódmezővásárhelyi laktanyában, és oda érkeztek a munkájukat segítő cseh és szlovák egységek is. Amennyiben szükséges, rövid idő alatt képesek a határzár megépítésére az érintett szakaszon - hangsúlyozta a politikus mintegy kétszáz ember előtt. Hozzátette: a kormány meg fogja akadályozni, hogy illegális bevándorlók jöjjenek Makó térségébe.

A határzár megépítése és a határ megerősített őrzése a szerb-magyar és a horvát-magyar határszakaszon már bizonyított. Idén összesen mintegy 400 ezer bevándorló érkezett Magyarországra, a határzár elkészülte óta azonban gyakorlatilag nem jön senki - közölte Lázár János.

Az Európai Unióban vannak országok, melyek meghívót küldenek a bevándorlóknak. Magyarország azonban nem akar egyetlen bevándorlót sem befogadni - hangsúlyozta az országgyűlési képviselő.

"Ha a bevándorlókra költjük pénzt, nem lesz béremelés" - mondta Lázár János, hozzátéve: nekünk magyaroknak a magyarokat kell támogatni, a magyar családokat, hogy gyereket vállalhassanak, az embereket, hogy megélhessenek, a vállalkozókat, hogy munkahelyeket teremtsenek.

 
 
VH-MTI
 

Olvassa el ezt is!

Az ősz lebuktatta az olajozókat

Az ősz lebuktatta az olajozókat

Bánhatják a „dugi gázolaj” tulajdonosai, hogy kontinentális éghajlatú Magyarországon laknak. Az erdő átvizsgálásakor a NAV-osok 67 ezer liter ásványolajterméket találtak.
Grezsa István a határon túli diákságra is figyel

Grezsa István a határon túli diákságra is figyel

Készségfejlesztő játékcsomagokat adott át a magyar nyelvet választott idegen nyelvként oktató ukrán tannyelvű iskoláknak november 5-én Kárpátalján.
Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor

Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor

81 éves korában augusztus 28-án elhunyt Hódmezővásárhely Pro Urbe díjas történész, volt levéltárvezető. 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 

És ezt már olvasta?

Győzelemmel nyitott a Kosársuli
Győzelemmel nyitott a Kosársuli A fordulást követően kezébe vette a sorsát a Vásárhelyi Kosársuli, és magabiztosan zsebelte be a győzelmet a nyitófordulóban.
 
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 
László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.