KözéletÚjabb feladatok várnak a vásárhelyi helyőrség katonáira

2013. február 2., szombat
 
Újabb feladatok várnak a vásárhelyi helyőrség katonáira

Mozgalmas év elé néz az MH 5. Bocskai István Lövészdandár 3. Bercsényi Miklós Lövészzászlóalja Hódmezővásárhelyen.

 

 

 

 

 

- 2013-ban ismét „egyben van” a 3. Bercsényi Miklós Lövészzászlóalj állománya. Tavaly két misszióban is részt vettek katonáink, a Műveleti Összekötő és Tanácsadó Csoport (MH OMLT) I/7. és a Tartományi Újjáépítési Csoport (MH PRT) 12. váltása sikeresen teljesítette feladatát Afganisztánban, a szabadságok és az ünnepek után azonban ismét sok munka vár rájuk - számolt be Manzák Attila zászlóst, az alegység vezénylő zászlósa.

Beszélt arról is, hogy az előttük álló év feladatait leginkább az határozza meg, hogy a helyőrség másik lövészzászlóalja misszióba készül. Ez idő alatt a 3. Bercsényi Miklós Lövészzászlóaljnak kell átvennie a 62. Lövészzászlóalj katasztrófavédelmi feladatrendszerét, amely megnövelt létszámú tehergépjármű-vezetőt igényel. Ennek érdekében februárban gépjárművezetői képzést és vezetési gyakorlatot illesztettek be a kiképzési tervbe. A zászlóalj emellett 42 fővel és 16 gépjárművel részt vesz a „Vízforrás 2013” feladatban is.

- Január elején tették le esküjüket azok a közkatonák, akiknek alapkiképzése nálunk zajlott. A 148 újoncból hetvenen maradtak Hódmezővásárhelyen. Most tanulják meg igazán, mi az a „csapatjáték”. Célunk, hogy a két lövészszázad április végére képes legyen eredményes szinten végrehajtani egy éleslövészettel egybekötött komplex harcászati gyakorlatot. Emellett szakasz szinten kellő jártasságot kell szerezniük nem szervezetszerű felderítő (lesállás, rajtaütés, vállalkozás, rejtett figyelő őrsök) felkészítésen és helységharc végrehajtásában. Mindezek érdekében az előttünk álló hetekben fő feladatunk a lövész rajok, szakaszok harcászati kiképzése, egyéni, raj és szakasz szintű lőgyakorlatok végrehajtása. Párhuzamosan folytatódik az aknavető, illetve páncéltörő rajok felkészítése, a híradó és a mesterlövész szaktanfolyam, valamint a parancsnokságok és törzsek számítógéppel támogatott törzsvezetési gyakorlata- mondta a zászlós.

Hozzátette, február végén a nemzetközi szerepvállalás keretében egy tervezői konferencia házigazdája lesz a zászlóalj: a szerb hadsereg 1. szárazföldi dandárjával kidolgoztak egy közös gyakorlatot, amelyet idén áprilisban a Bakonyban hajtanak végre a két nemzet katonái.

 
 
Forrás: MH sajtó
 

Olvassa el ezt is!

A Mezőgazdasági Kar tapasztalatait kamatoztatják

A Mezőgazdasági Kar tapasztalatait kamatoztatják

Az összesen 15 európai felsőoktatási intézményt magába foglaló programba, a több mint 50 éve beindított felsőfokú agrárképzés, valamint a gyakorlatoknak helyet adó tanüzem tapasztalataira építve vonták be a kart.
Határmenti együttműködés ritka újszülöttkori betegségek szűrése érdekében

Határmenti együttműködés ritka újszülöttkori betegségek szűrése érdekében

A 2011 májusában indult és most befejezett projekt célja az volt, hogy kialakuljon a határon átnyúló együttműködés a ritka, súlyos örökletes betegségek korai diagnosztikája érdekében.
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében

Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében

Idén a megyéből 9 szakképző intézményből, 10 szakmából összesen 14 fő jutott be a döntőbe. A HSZC iskoláiból 3 tanuló ért el helyezést.
A kosárlabda szezon bravúrja

A kosárlabda szezon bravúrja

Március 27-én este a bajnoki listavezető és már biztosan alapszakasz-győztes Kozármisleny otthonába látogatott a Vásárhelyi Kosársuli.
 

És ezt már olvasta?

Az élet adta nagyszerűségek tárházában alkotott
Az élet adta nagyszerűségek tárházában alkotott 88 éves korában elhunyt Lelkes István festőművész-tanár. Nemcsak Vásárhelyen, az országban is az utolsó polihisztorok egyike volt – bár ő nem ezt vallotta.
 
Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről
Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről Cigány történetekről nyílik kiállítás a Tornyai János Múzeumban. A  Néprajzi Múzeum által készített vándorkiállítás május 3-ig látogatható.
 
Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás
Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás Március 15-től a kórház vezetése nem szervezte meg a betegellátást, egyszerűen nem kötött szerződést az orvosok jelentős részével.
 
Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba
Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba Április 2-án a Budafok vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoportjában. Vereséggel zárták az alapszakaszt. 
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 13. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál
Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál Március 26-án avatták fel a Szilassi-poliéderként ismert nagyméretű alakzatát, amely hét lapból áll, és valamennyi lap minden másikkal szomszédos.
 
Országos fesztivál és verseny Hódmezővásárhelyen
Országos fesztivál és verseny Hódmezővásárhelyen A Magyar Majorette Szervezetek Szövetségével közösen rendezte meg a Crystal Dance Club a Hello Spring Open mazsorettfesztivált és -versenyt.