FélpercesÚjabb adomány a mezővári óvodának

2017. szeptember 26., kedd
 
Újabb adomány a mezővári óvodának

Az ukrajnai háborús helyzet miatt a 23 városból álló Megyei Jogú Városok Szövetsége gyűjtést szervezett a kárpátaljai testvérvárosi települések megsegítésére. 

 

 

A kép 2017 júniusában készült

 

 

Az összefogás eredményeként a felajánlások révén 115 millió forint gyűlt össze, amelynek felhasználásáról 2016 februárjában a Megyei Jogú Városok Szövetsége, valamint a kárpátaljai segítő tevékenységgel megbízott Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat és a Kárpátalja Hitéletéért Alapítvány között együttműködési megállapodás jött létre.

A felajánlott összegből a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat 70 millió, a Kárpátaljai Hitéletért Alapítvány 45 millió forintot fordíthatott a kitűzött célokra.

Ebből az összegből a Gyermekmentő Szolgálat többek között a hódmezővásárhelyi segítséggel most épülő Mezővári Református Óvodát is támogatta, fűtésének és konyhájának korszerűsítéséhez és a gyermekek étkeztetéséhez 650 000 forinttal járult hozzá. 

 

Mint ismeretes a vásárhelyi magánszemélyek, vállalkozások adományából és a kormány anyagi besegítésével 150 millió forintból korszerű óvoda épül, amely időközben a Református Egyházkerület birtokába került.  

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Mutyis vagy nem mutyis?

Mutyis vagy nem mutyis?

Szeptember 27-én indul a Dél-alföldi Régió számára is konvektorcsere pályázat. Ám úgy tűnik túlságosan nem lehet válogatni a készülékek között.
Szépülnek a vásárhelyi óvodák

Szépülnek a vásárhelyi óvodák

Újabb felújított óvoda hivatalos átadását tartották Vásárhelyen. TOP-os projektben a városi üzemeltetésben lévő 890 óvodást fogadó 11 óvoda újul meg.
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat

Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat

A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.
Győzött a Kosársuli a Győr ellen

Győzött a Kosársuli a Győr ellen

Saša Vejinović csapata az első negyedben még hátrányban volt, utána viszont remekelt és végül nagyon magabiztos győzelmet aratott.
 

És ezt már olvasta?

Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán Márky-Zay Péter, vásárhelyi polgármester a facebookon reagált a kórházigazgató leváltásával és az új tankerületi igazgató kinevezés kapcsán.
 
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek Lezárult a tankerületi vezetői pályázatok elbírálása, a 60 tankerületi központból 55 élére új vezetőt választottak, Miklós Anikó helyére is új vezető került..
 
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter november 2-i hatállyal visszavonta Kallai Árpád, a Hódmezővásárhelyi-Makói Egészségügyi Ellátó Központ főigazgatójának vezetői megbízását.
 
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is Bár örömteli a hír, hogy új, emeletes távolsági buszokat állítanak be Hódmezővásárhely és más városokban, azonban ez még soká lesz.
 
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása A projekt részeként a hódmezővásárhelyi és a makói kórházban korszerű terápiás és diagnosztikai eszközöket állítanak üzembe.
 
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben A vadonatúj mezében pályára lépő Kosársuli zsinórban a harmadik sikerére készült a bajnokságban, míg a bajaiak idegenben az elsőre.
 
Változások a Rádió 7 háza táján
Változások a Rádió 7 háza táján Új tulajdonosa van a Rádió 7-nek, amely 2023-ban a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa döntése szerint 2033-ig kapott frekvenciaengedélyt.