GazdaságÚj tulajdonosa van a Generál Médiának

2013. szeptember 6., péntek
 
Új tulajdonosa van a Generál Médiának

42 weboldalát értékesítette a Hódmezővásárhelyhez is kötődő Generál Média Kiadó. Az új tulajdonos komoly fejlesztéseket tervez. Az eladó a kezdeti sikert hozó honlapját megtartotta.

 

 


"A hazai médiapiac egyik legnagyobb szereplőjeként szeretnénk megköszönni olvasóink és hirdetőink hosszú éveken keresztül tanúsított töretlen bizalmát és támogatását!" - írta a cég vezetője, Holman Endre a Vásárhelyi Híreknek is eljuttatott levélben.

Többször írtunk róla, hogy a Generál Média cégcsoport egy hódmezővásárhelyi garázscégből lett a magyar internetes piac meghatározó szereplője. Gyorsabbak voltak a Facebooknál, több ezer magyar domaint gyűjtöttek össze, de az idén tavasszal csalás miatt indult eljárás az egyik tulajdonos ellen.

A kiadó, a most eladott 42 db weboldala mellé 3 millió egyedi e-mail cím is tartozott, ami a portfólió egyik legnagyobb erőssége. Az új tulajdonos elmondása szerint, a teljes portfólión komoly fejlesztéseket tervez, hogy a hazai piacon még jelentősebb pozíciót tudjon szerezni. A kiadó csak az on-line kiadványok kiadói és üzemeltetési jogait értékesítette, a kft. eszközeit, ingatlanjait, szervereit és az üzemeltetést korábban ellátó vállalkozásokat nem.

A tájékoztató levél szerint, a vásárlást lebonyolító cég az angol székhelyű Epicenter Market Limited. Tulajdonosa Csernai Gábor, aki 2002-2003-ban az Újpressz apróhirdetési lapcsaládot, a Tőzsdei Kurír bulvárlapot, valamint a kiadáshoz szükséges eszközöket és jogokat értékesítette.

Az üzemeltetést ellátó új magyarországi kiadó, az Epicenter Market Hungary Kft. ügyvezetője Henczi Károly lesz.

 

A Presztízs-díjas, a jótékonykodásban is szerepet vállalt Generál Média Kft.-t Holman Endre többedmagával alapította 2002-ben, két alapítótársa azonban egy év múlva elhagyta a céget, a helyükre érkezett Holman János. A kft. családi vállalkozás volt, a kezdetekkor még a szülők is besegítettek.

Első nagy dobásuk a mellesleg.hu volt. Nem sokkal később beindították a chat.hu-t is, amely akkoriban a harmadik-negyedik leglátogatottabb oldal volt Magyarországon, és a nagyobb online vállalatok versenyezték azért, hogy együttműködhessenek velük.

Hódmezővásárhelyre visszajártak, hiszen a környékbeli fiatalokból képzett fejlesztőcsapatuk nem költözött fel Budapestre. A fővárosban csak a sales house-ok, a marketingesek és tartalomszolgáltatók dolgoztak. A legjobb időszakban közel 200 alkalmazottja volt a cégnek.

A legismertebb húzásuk, hogy még a Facebook előtt, 2006-ban megszerezték maguknak a facebook.hu domainnevet, amely a saját oldalaikra irányítja a felhasználókat, ahol reklámok várják őket. A Facebook ugyan márciusban megszerezte a domainnevet, de még ma is csak reklámok érhetők el onnan.

A Generál Média 2007-ben a hódmezővásárhelyi önkormányzattal is üzletet kötött. Hatszázmillió bannerért megvették az önkormányzat a Vöröskereszt u. 5. szám alatti iskolaépületét. Vállalták, hogy munkahelyeket teremtenek ott, és korszerű irodaházzá építik át. A közös üzlet végül nem alakult jól, a bannereket ugyan folyamatosan biztosították az önkormányzatnak az oldalaikon, munkahelyeket is létrehoztak, az épület felújítását azonban a gazdasági válságra hivatkozva nem tudták megcsinálni. Az önkormányzat kétszer is adott haladékot, de végül 2012-ben felbontotta a szerződést.

 

Olvassa el ezt is!

Idén is van vásárhelyi jelöltje az Alpok Adria Szépségversenynek

Idén is van vásárhelyi jelöltje az Alpok Adria Szépségversenynek

Szeptember 7-én este a megyei döntőn a 17 éves Kosztolányi Anna is ott lesz a 15 lány között. Nevét jól ismerhetik a fitness sportág kedvelői, hiszen több országos és nemzetközi dobogós helyezést tudhat magáénak.
Jelöljünk vásárhelyi orvosnőt, pedagógust vagy egészségügyi szakdolgozót

Jelöljünk vásárhelyi orvosnőt, pedagógust vagy egészségügyi szakdolgozót

Harmadik alkalommal kapcsolódik be a Vásárhelyi Hírek a Richter Aranyanyu Díj átadásába, amellyel egészségügyben és pedagógusként dolgozó nők munkáját ismerik el. Képekkel!
Folytatás januárban a 10. helyről

Folytatás januárban a 10. helyről

December 19-én este hazai pályán, vereséggel zárta a Budafok ellen a 2025-ös évet a Vásárhelyi Kosársuli felnőttcsapata.
 Egyszer volt, ma is van - karácsonyi szokáseredet hazánkban

Egyszer volt, ma is van - karácsonyi szokáseredet hazánkban

A karácsony a keresztény egyház egyik legnagyobb ünnepe. De vajon honnan ered mindez? Mióta szokás a faállítás, mi került régen és mi kerül ma az a karácsonyi asztalra?
 

És ezt már olvasta?

Jövőre 114 millóval többet fizet Vásárhely
Jövőre 114 millóval többet fizet Vásárhely Szolidaritási hozzájárulást 2017 óta kötelesek fizetni a települések, az egy főre jutó iparűzési adó mértéke alapján.
 
Nagy összegű támogatást kapott a Szőnyi Benjamin iskola
Nagy összegű támogatást kapott a Szőnyi Benjamin iskola A legújabb Magyar Közlöny szerint egy kormányhatározat az iskola infrastrukturális fejlesztéseinek támogatásáról döntött.
 
A romániai forradalom vásárhelyi áldozata
A romániai forradalom vásárhelyi áldozata A háromgyerekes hódmezővásárhelyi férfi segélyszállítmányt vitt, december 23-án hajnali 2 órakor az aradi újhíd feljárójánál lövések érték a teherautóját.
 
A szalonczukkedli rágcsálás napjai
A szalonczukkedli rágcsálás napjai Ugye hogy olvasóink is addig nyomkodják őket, amíg nem találnak zselést? Íme a karácsonyfa elmaradhatatlan ékességének izgalmas története.
 
Tudta, hogy a Csendes éj a kulturális világörökség része?
Tudta, hogy a Csendes éj a kulturális világörökség része? Az ünnepek alatt minden évben felcsendülnek a Csendes Éj és az Ave Maria dallamai. Keletkezésük története azonban kevesek számára ismert.
 
Ajándékozás a Városházán
Ajándékozás a Városházán A Szent Ferenc Program keretében december 18-án 56 családnak, összesen 121 főnek - köztük 17 gyermeknek – adtak karácsonyi ajándékcsomagokat.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2025/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2025/2 2025. 49. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...