SportÚj kihívások - másféle erőpróba

2018. december 4., kedd
 
Új kihívások - másféle erőpróba

Több ezer jelentkezőből, Máté Zsolt, a Máté Taekwondo és Hapkido Közhasznú Egyesület vezetőedzője a középdöntőig jutott a Tv2 Ninja Warrior című műsorában.

 

 

 

 

 

 

Stressz, ismeretlen közeg, nagy tét és kiváló versenyszellem. Ezekkel a szavakkal lehetne jellemezni a versenyt, amelyen Zsolt idáig eljutott.

“Óriási volt a nyomás rajtunk. Stresszhelyzetet jelentett, hogy az eddigi csapat felállása megváltozott. A selejtezőből az 50 főből már csak 15-en maradtunk a végére. Itt már éles volt a küzdelem, tüzeltek a tekintetek.” – kezdte összefoglalóját.

Az egyik kihívást a pálya jelentette. Hiszen egyik versenyzőnek sem volt lehetősége az akadályokat közelebbről megnézni. A pályabetekintés annyiból állt, hogy végigkísérték őket a pálya mellett, de a mindent a szemnek, semmit a kéznek szabályt nem szeghették meg. Láthatták, ahogy a ninják végigmennek a pályán, és leküzdik az akadályokat. Utána már feszülten várták azt a pillanatot, amikor ők lépnek pályára.

 

A másik komoly kihívás maga a helyzet volt. “Leküzdhetetlen nagyságú. Aki először fogja meg ezeket az akadályokat, aki először áll velük szemben, annak jelenthet problémát. Az izgalomhoz hozzájárult még az is, hogy többször beharangozták, hogy mi következünk, utána mégsem mi álltunk pályára. S ezt 3-4 alkalom után eljátszva már elég feszült lelkiállapotot eredményezett.” – tette hozzá Zsolt, s elmondta, hogy ez elég lehangolttá tette.

Amikor a pályára lépett a piros szőnyegre, akkor már ezzel az idegállapottal a vállán indult el az akadályokat leküzdeni. Mint mondta, a második akadály vízválasztó volt számára, mert lendület nélkül nem tudott kiugrani, de végül kiküzdötte magát. De ez ahelyett, hogy inspirálta volna, inkább elkedvetlenítette.

 

A harmadik akadályt gond nélkül vette. A trambulinról a nyújtórúdra átjutott, de a meglepetés akkor érte, hogy ez nem gumiból, hanem műanyagból készült. A nagy ütés fizikailag és mentálisan is véget vetett Zsolt számára a Ninja Warriorban.

“Utólag mondhat bármit az ember, mégis azt gondolom, hogy a többi akadály talán nem jelentett volna gondot. Amire az egész verseny alatt nem lehetett felkészülni, azok a kiugrások, érkezések voltak.”

“Nagyon örülök annak, hogy idáig eljutottam, s jövőre talán újra megpróbálom.”

Hozzátette, a legnagyobb ellenfele jövőre a stressz lesz. Azt kell, hogy legyőzze.

 
 
Forrás: Máté Taekwondo SE
VH
 

Olvassa el ezt is!

A Városházán járt a brit nagykövet

A Városházán járt a brit nagykövet

December 4-én délelőtti orosházi látogatása után tette tiszteletét Hódmezővásárhelyen az Egyesült Királyság rendkívüli és meghatalmazott nagykövete.
Gyermekkarácsony cipősdoboz akcióval

Gyermekkarácsony cipősdoboz akcióval

A Bessenyei Ferenc Művelődési Központban december 23-án Gyermekkarácsonyt rendeznek, amelyhez a szervezők a vásárhelyiek adakozását kérik.
Tanévi menetrend 2026/2027

Tanévi menetrend 2026/2027

Mi várható a 2026/2027-es tanévre vonatkozó oktatási rend esetében, részletes menetrend, amely a tanítási szünetek idejét is tartalmazza.
A roma holokauszra emlékeztek

A roma holokauszra emlékeztek

Augusztus 2-án a roma holokauszt áldozataira emlékezve, a vásárhelyi zsinagóga falán elhelyezett emléktábláná koszorúzás volt.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 32. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Vásárhelyen született Antal Imre
Vásárhelyen született Antal Imre Július 31-én lenne kilencvenegy éves Antal Imre Erkel Ferenc-díjas zongoraművész, műsorvezető, showman, az elmúlt évtizedek egyik népszerű tévés személyisége.
 
Tűz volt Batidán
Tűz volt Batidán Július 26-án délelőtt nagy területen égett az aljnövényzet, a gaz Hódmezővásárhely batidai településrészén, a Vásárhelyi utcánál.
 
Megemlékezés az 1919. július 25-én történtekről
Megemlékezés az 1919. július 25-én történtekről Július 25-én az önkormányzat a kutasi úti emlékműnél elhelyezte az emlékezés koszorúját. 
 
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola Háromszintes, mintegy ezerötszáz négyzetméteres épületrésszel bővül a hódmezővásárhelyi Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola.
 
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel Műfaji megoszlás szerint 92 festmény, 32 grafika, 46 plasztika, valamint 15 installáció, multimédia mű szerepel majd a tárlaton.
 
Több, mint 40 előadó
Több, mint 40 előadó Összesen kb. 115 produkció, elektronikus zene, rock, pop és trap, hazai zenekarok és nemzetközi sztárfellépők vegyesen az ide Szegedi Ifjúsági Napokon.