KözéletÚj felállásban még közelebb a lakossághoz

2015. február 26., csütörtök
 
Új felállásban még közelebb a lakossághoz

Sokkal összefogottabban, nagyobb rálátással a választókerületben élők érdekében. Ez lehet a kulcsmondata annak a szervezeti változásnak, amelyet a Jobbik hajtott végre a közelmúltban és amelynek céljáról ma délelőtt a Jobbik helyi irodájában beszélt a sajtónak a Csongrád Megyei 4 es választókerület vezetősége.

 

 


Az ország egész területén, összesen 106 választókerületi választmány jött létre, melyeket a választókerületi elnök, és a választókerületi szervező vezetnek majd.

Dr. Kiss Attila elnök elmondta, mindezt azért, hogy ezáltal a Jobbiktól már megszokott emberközpontúbb politizálást tesz lehetővé. A változtatástól hatékonyabb és eredményesebb munkát várnal, hiszen a következő választásokon már a Fidesz megelőzése lesz a cél.

Az elnök kiemelte, hogy koncentrálni kívánnak azokra a rétegekre, amelyek számára nem, vagy csak nehezen elérhető a korszerű egészségügyi ellátás. Továbbá személyes tennivalóként említette meg a hatékonyabb politizálást a megyei közgyűlésben.

Zeitler Ádám választókerületi szervező szerint ősztől fórumsorozattal szeretnék megismerni a választókerületben élők hétköznapi gondjait. A Makói Jobbik Alapszervezete által alapított Haza minden előtt című újság helyi publikációkkal megjelenő, vásárhelyi terjesztését is tervezik.

Arról beszéltek a sajtótájékoztatón, hogy a választókerületben nagyrészt inaktivitás miatt a székkutasi, az apátfalvi és a csanádpalotai alapszervezetet egyelőre megszüntették.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Meglőtt kutyák a konténerben

Meglőtt kutyák a konténerben

A vádirat szerint a vádlott legalább öt kutyát fejbe lőtt a telep udvarán. Egyelőre nem született még ítélet D. András ellen állatkínzás vétsége miatt indult ügyben.
Eötvös Bál 2015.

Eötvös Bál 2015.

Mivel idén a Kalmár Zsigmond Szakképzőnek iskolaestje lesz, a február 21-én tartott Eötvös Bál zárta a hódmezővásárhelyi báli szezont. Sok képpel! 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon

Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon

Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
Új napelempark Algyőn

Új napelempark Algyőn

A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 

És ezt már olvasta?

4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 
Győzött a Kosársuli Budapesten
Győzött a Kosársuli Budapesten A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 40. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
 
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
 
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.
 
Vásárhely közelében is gyújtogatott
Vásárhely közelében is gyújtogatott Letartóztatták azt a 60 éves férfit, aki augusztusban több mint 50 alkalommal gyújtogatott Csongrád-Csanád megyében.