Rapcsák Katalin, a Mártélyi és a Hódmezővásárhelyi Alkotóház vezetője és Tardy-Molnár Anna, a MANK ügyvezetője meghívására Zsille Gábor költő, műfordító, a Magyar Napló irodalmi folyóirat versszerkesztője, Simon Adri költő, az Irodalmi Jelen Kritika rovatának szerkesztője, Diószegi Szabó Pál költő, műfordító és Mirtse Zsuzsa, a MANK művészeti tanácsadója részvételével június 15-én megnyílt a Mártélyi Alkotóház új évadja.
„A kis település és a csodálatos part óriási kultúrát vonzott maga köré” – hangzott el a magnyitón, amely jól jellemzi Mártélyt és alkotóházat, A program keretében tartott irodalmi kerekasztal-beszélgetés résztvevői saját szonettjeikkel örökítették meg a mártélyi életérzést.
“Milyen érdekes paradoxont hordoz mai összejövetelünk helye és apropója: a Tisza holtágánál gyűltünk ma ugyanis össze, hogy az életet, a magyar kortárs művészet élő szövetét, virágzó hagyományát és épp megszületett új alkotásait ünnepeljük. Ez a holtág szerencsére kizárólag nevében hordozza az elmúlást: alkotóházunk lassan 60 éves múltja bizonyítja, hogy Mártély virágzik, a dél-alföldi táj termékenyítő ereje él, és egyre vonzza a művészeket” – mondta el Tardy-Molnár Anna, a Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. (MANK) ügyvezetője megnyitó beszédében. Megjegyezte, hogy a történelem számtalan példát állított már fel a víz hatalmának demonstrálására, a történelmi nagy kultúrák például a víz közelében jöttek létre, és egyáltalán nem találta túlzónak levonni a párhuzamot Mártély esetében sem: „a kis település és a csodálatos part óriási kultúrát vonzott maga köré.”
A Mártélyi Alkotóház a Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. működtetésében teret adhat az alkotásnak, a gondolkodásnak vagy éppen az elvégzett munka utáni megérdemelt pihenésnek – fogalmazott az ügyvezető, aki hozzátette: a MANK a mártélyi évadnyitóval immár hagyományt teremtett, és ezzel évről évre lehetőséget biztosít a találkozásra is.
„Ó Tisza, tájad mindig áldva legyen!” címmel tartottak az évadnyitó keretében kerekasztal-beszélgetést Mártély és Hódmezővásárhely kulturális és természeti értékeinek irodalmi emlékezetéről, ahol Zsille Gábor költő, műfordító, a Magyar Napló irodalmi folyóirat versszerkesztője elmondta: tanulmányai nyomán mindig is úgy gondolta, hogy a Tisza rendkívül költői, csendes folyó, és költőként vissza is sírja a szabályozás előtti lápos vidék világát.
Simon Adri költő, az Irodalmi Jelen Kritika rovatának szerkesztője elmondta, Mártélyon olvasókörök és könyvtárak működtek már száz évvel ezelőtt is, ahova bejártak hírlapot olvasni. Az akkori viszonyokhoz képest óriási jelentőséggel bírt, hogy ezekben 200 könyv közül választhattak az olvasni vágyók. Az intézmények feladata az analfabetizmus visszaszorítása volt, ahol később színjátszókörök alakultak ki, és elsősorban népművelő drámákat, illetve vallásos témájú darabokat adtak elő például a tanyavilágról.
Ennek a folyamatnak az eredménye, hogy igen művelt közeg fogadta az ide érkező művészeket, amin maguk is meglepődtek. „Móricz Zsigmond például az 1920-as években bosszúsan nyilatkozott még Hódmezővásárhelyről, nem értette, miért nem kelnek el a könyvei, kiváltképpen a regényei egy hatvanezres városban. Amikor viszont meglátta, hogy milyen az itt lakó parasztpolgárság, ami külön kategóriát képez, megváltozott a véleménye” – fogalmazott Diószegi Szabó Pál költő, műfordító.
A ’30-as években rendeztek is egy országos írótalálkozót a városban, amellyel Hódmezővásárhely felkerült az irodalmi térképre, a helyben tett kirándulásokkal pedig a holtág és Mártély is. Először még Németh László is száműzetésként élte meg, hogy el kellett hagynia Budapestet, és Hódmezővásárhelyen letelepednie, az itteni mentalitást látva azonban gyorsan megváltozott a véleménye. Gimnáziumi tanárként önálló tanítási módszert dolgozott ki, iszonyatos tudásbázissal a háta mögött, „együttesen tanította a reáliákat és a humániákat”. Nem véletlen, hogy utólag az itt eltöltött négy évet élete legboldogabb időszakának nevezte, és ennek köszönhető az is, hogy házi könyvtárának egy jelentős részét a hódmezővásárhelyi könyvtárnak ajándékozta – foglalta össze Diószegi Szabó Pál.
A beszélgetést moderáló Mirtse Zsuzsa, a MANK művészeti tanácsadója felvetette: mind Juhász Gyula, mind Petőfi Sándor a Tisza kettősségéről számol be verseiben, míg egy-egy alkotásukban szelíd folyóként tűnik fel, a másikban a vad Tisza elevenedik meg előttünk. A találkozón elhangzott az is, hogy Kondor Béla, akit a 20. század második felének egyik legjelentősebb és legsokoldalúbb alkotójaként tartunk számon – hiszen festőművészként, költőként és zenészként is ismert –, nemcsak Vásárhelyhez és az Őszi Tárlathoz kapcsolódik, megfordult a mártélyi művésztelepen is, ami számára is a nyugodt, szabad alkotás lehetőségét adta.
Az alkotóház nemcsak itthon, de a külföldi művészek előtt is ismert, nem olyan régen például egy finn alkotócsoport járt a Mártélyi Alkotóházban, hogy egy nemzetközi projekt keretében két másik európai város mellett a helyi erdő zegzugos vidékét örökíthessék meg. Mellettük rendszeresen megfordulnak itt szimpóziumok résztvevői is – tudjuk ezt már meg Rapcsák Katalintól, a Mártélyi és a Hódmezővásárhelyi Alkotóház vezetőjétől.
Sokan fordultak meg az alkotóházban több tíz éves fennállása alatt, Makovecz Imre például itt ismerte és szerette meg a tiszai-alföldi világot. A 2015-ben felújított Mártélyi Alkotóház öt kétágyas, a tiszai holtágra néző erkélyes szobával, valamint tágas közösségi térrel, illetve jól felszerelt közös konyhával várja a dél-alföldi világ szerelmeseit május közepétől október közepéig.
