SportU21-es magyar válogatott győzelem vásárhelyi focistával

2015. november 16., hétfő
 
U21-es magyar válogatott győzelem vásárhelyi focistával

A vásárhelyi Kecskés Ákos is tagja volt az U21-es kezdő tizenegynek, amely hétfőn este 2-1 re legyőzte Görögországot az Eb-selejtezőn.

 

 

A képen 15-ös mezben Kecskés Ákos (Fotó: mlsz) 

 

 

Mint arról a Vásárhelyi Hírekben is beszámoltunk a magyar válogatottnak egészségügyi és eredményességi szempontból is balul sikerült a múlt heti, izraeli mérkőzése.

Akkor majdnem elmaradt az EB selejtező, mert nyolc játékos és hat stábtag megbetegedett az Európa-bajnoki selejtező mérkőzés napjának délelőttjére. Az orvosi vizsgálatok alapján egy vírusos gyomorfertőzést kaptak el. A FIFA szabályrendszere szerint viszont nem maradhatott el a meccs.

A hódmezővásárhelyi Kecskés Ákos is tagja volt a magyar U21-es válogatott kezdő tizenegyének november 13-án Tel-Avivban az Európa-bajnoki selejtező mérkőzésen. Mint azt az édesanyjától, Rácz Ildikótól  megtudtuk, még délután is beszélt vele telefonon, azonban a mérkőzés kezdetére Kecskés Ákos is annyira rosszul lett, hogy Robert Kilin, szövetségi edző nem engedte pályára.

A válogatott maradék játékosaival szinte kínos kényszerből végigjátszott meccs végkimenetele a biztos vereség volt.

 

Hétfőn este viszont máris javíthatott a válogatott, az idei utolsó Eb-selejtezőjén Görögországot fogadta Gyirmóton. Robert Kilin szövetségi edző négy helyen változtatott a kezdőcsapatán a négy nappal ezelőtti mérkőzéshez képest, Gera Dávid, Mervó Bence, Bese Barnabás és a vásárhelyi Kecskés Ákos került be az együttesbe, amely végül 2-1-re nyert és nagyot küzdve mindhárom pontot begyűjtötte.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Vádlottak padján a vásárhelyi férfi

Vádlottak padján a vásárhelyi férfi

Bántalmazta, fenyegette, becsmérelte és meg is erőszakolta élettársát egy férfi. Szexuális erőszak és becsületsértéssel elkövetett kapcsolati erőszak bűntettével vádolják.. 

Újabb koreai kapcsolat alalkul

Újabb koreai kapcsolat alalkul

Koreai turisztikai szakemberek jártak Hódmezővásárhelyen: szívesen fűznék szorosabbra a kapcsolatot a várossal, a Máté Taekwondo Sportegyesülettel. Képekkel!
Elfogták a vásárhelyi gyújtogatót

Elfogták a vásárhelyi gyújtogatót

Több, mint 60 tűzet okozott a hódmezővásárhelyi férfi, aki Szegedre járt át dolgozni, és munkába menet kapott ihletet a tűz gyújtására.
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat

Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat

A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.
 

És ezt már olvasta?

Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is Bár örömteli a hír, hogy új, emeletes távolsági buszokat állítanak be Hódmezővásárhely és más városokban, azonban ez még soká lesz.
 
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása A projekt részeként a hódmezővásárhelyi és a makói kórházban korszerű terápiás és diagnosztikai eszközöket állítanak üzembe.
 
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben A vadonatúj mezében pályára lépő Kosársuli zsinórban a harmadik sikerére készült a bajnokságban, míg a bajaiak idegenben az elsőre.
 
Változások a Rádió 7 háza táján
Változások a Rádió 7 háza táján Új tulajdonosa van a Rádió 7-nek, amely 2023-ban a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa döntése szerint 2033-ig kapott frekvenciaengedélyt.
 
Továbbra is a Dél-Alföld a legveszélyeztetettebb
Továbbra is a Dél-Alföld a legveszélyeztetettebb

A korábbi időszakokhoz viszonyítva a Közép-Dunántúlon volt a legnagyobb arányú a talajnedvesség csökkenése, ezt az Észak-Alföld, majd szorosan a Dél-Alföld követte.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 43. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Hódmezővásárhelyi ünnepi megemlékezések
Hódmezővásárhelyi ünnepi megemlékezések

Magyarország egyik legfontosabb nemzeti ünnepe, amely az 1956-os forradalom és szabadságharc kezdetének, valamint a 3. Magyar Köztársaság 1989-es kikiáltásának állít emléket.