Kék hírekTűzgyújtási tilalom Csongrád megyében

2013. július 20., szombat
 
Tűzgyújtási tilalom Csongrád megyében

A Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Erdészeti Igazgatósága a Csongrád megye területén fekvő erdőkre és fásításokra, valamint az erdőterületek illetve fásítások határától számított kétszáz méteren belüli területre, átmeneti időre 2013. július 21-től általános tűzgyújtási tilalmat rendelt el.

 

 

 

Tilos a tűzgyújtás a felsorolt területeken kijelölt tűzrakó helyeken is, valamint a közút- és vasút menti fásításokban, beleértve a parlag és gazégetést is.

 

Az igazgatóság felhívja a közúton és vasúton utazókat, az erdőben kirándulókat, a mezőgazdasági területeken dolgozókat, hogy égő cigaretta csikket és dohányneműt ne dobjanak el, azt minden esetben oltsák el.

Aki a tűzgyújtási tilalomra vonatkozó rendelkezéseket megszegi, százezer forintig terjedő erdővédelmi bírsággal sújtható.

 
 
Forrás: CSMKI
 

Olvassa el ezt is!

Most mindent megtudhat a digitális átállásról

Most mindent megtudhat a digitális átállásról

Főként az idősebbek számára egyetlen szórakozási lehetőséget jelentő tévézés kerülhet veszélybe, ha nem kezdenek hozzá a digitális adás vételéhez szükséges készülékek beszerzéséhez.
3D premier mozi lesz Vásárhelyen

3D premier mozi lesz Vásárhelyen

A beruházás után a premierfilmekkel ismét pezsgő moziélet lehet, ha a jegyárakat úgy sikerül belőni, hogy már nem éri meg autóval vagy tömegközlekedési eszközzel Szegedre utazni.
Ismét pozícióban Juhász Tünde

Ismét pozícióban Juhász Tünde

Szeptember elsejétőll Gyülekezeti igazgatási vezető Lázár János volt államtitkára Hódmezővásárhelyen.
Méltó emlék a jövő nemzedékei számára is

Méltó emlék a jövő nemzedékei számára is

Hódmezővásárhelyen augusztus 20-án délelőtt a hagyományoknak megfelelően ünnepséget rendeztek a Szent István téren.

 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 35. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor
Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor 81 éves korában augusztus 28-án elhunyt Hódmezővásárhely Pro Urbe díjas történész, volt levéltárvezető. 
 
...és beindult idén is!
...és beindult idén is! Idén is beindult a SZIN, ha az első napon nem is telt házzal, de nagyon jó hangulatban. A nyitónapon készült fotóink is ezt bizonyítják.
 
AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban
AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban Még mindig gyakran találkozni azzal a tévhittel, hogy a mesterséges intelligencia elsősorban a nagy technológiai vállalatok kiváltsága.
 
Befürödhetünk a szökőkutakkal
Befürödhetünk a szökőkutakkal A napokban várható kánikula miatt a szülőknek érdemes jobban figyelni a szökőkutainkra, amelyeket eredetileg nem fürdésre tervezték.
 
Vajon lesz megoldás?
Vajon lesz megoldás? Az agrár- és élelmiszergazdasági miniszter segítségét kérte Márki-Zay Péter polgármester az ATEV Fehérjefeldolgozó Zrt. bűzterhelése miatt.
 
Borfesztivál Hódmezővásárhelyen 2026
Borfesztivál Hódmezővásárhelyen 2026 Augusztus 20-a, I. István király 1083-as szentté avatására és a magyar államalapításra emlékezik. A mindig többnapos ünnephez borfesztiválok, kulturális események egész sora kapcsolódik.