Kultúra, oktatásTudomány és gyakorlat összhangja

2013. november 7., csütörtök
 
Tudomány és gyakorlat összhangja

A Kar elismertségét reprezentálja, hogy a Tudomány Ünnepére olyan nagy számú jelentkező volt, hogy idén már két külön szekcióban lesznek az előadások.

 

 

Fotó: VH


 

„Itt van körülöttünk… A tudomány körbevesz minket. Ha tudunk róla, ha nem, a tudományos kutatások eredményeinek rendszeres használói vagyunk mindannyian. Az idei Magyar Tudomány Ünnepe minderről: a velünk élő és értünk tevékenykedő tudományról szól”- nyilatkozta Pálinkás József a Magyar Tudományos Akadémia elnöke a 2013. évi Tudomány Ünnepe országos rendezvénysorozat kapcsán. Mint mondta, az idei előadások és programok középpontjában azok a kutatások állnak, amelyek segítik a megoldást, a fejlesztést társadalmi-gazdasági szükségleteinkre.

 

Ezt erősítette meg Dr Horváth József a Szegedi Tudományegyetem hódmezővásárhelyi Mezőgazdasági Karának dékánja. Elmondta, a Mezőgazdasági Kar idei előadásainak nagy része célzottan kínál gyakorlati megoldást a mezőgazdaságban, a növénytermesztésben, az állattenyésztésben, illetve a vadgazdálkodásban. A dékán megfogalmazása szerint a november 8-án egész délelőtt tartó, tucatnyinál több előadás a tudomány és gyakorlat összhangját tükrözi.

Hozzátette, nagy öröm számára és a Kar elismertségét reprezentálja, hogy nemcsak hazai, hanem határon túli előadók is olyan nagy számban jelentkeztek, hogy idén már két külön szekcióban lesznek az előadások.

A Magyar Tudományos Akadémia Szegedi Területi Bizottság Mezőgazdasági Szakbizottsága, a Magyar Biológiai Társaság Szegedi Csoportja és a Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara által rendezett ’Tudomány a vidék mindennapjaiban’ című konferencia november 8-án (pénteken) 9 órától kezdődik Hódmezővásárhelyen, a Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Karának előadótermeiben.   

 

Részletes program:

 

9.00 -9.10 MEGNYITÓ, KÖSZÖNTŐ „A” előadó

Horváth József PhD dékán, egyetemi docens

Cseuz László PhD MTA SZTB Mezőgazdasági Szakbizottság elnöke, Tanács Lajos kandidátus, habil MBT Szegedi Csoportjának elnöke, egyetemi tanár.

 

9.10-10.10 PLENÁRIS ELŐADÁSOK „A” előadó

Levezető elnökök: Horváth József PhD dékán, egyetemi docens Cseuz László PhD MTA SZTB Mezőgazdasági Szakbizottság elnöke, Tanács Lajos kandidátus, habil MBT Szegedi Csoportjának elnöke, egyetemi tanár.

9.10 – 9.30

Berényi János PhD egyetemi tanár (Mezőgazdasági Kutatóintézet, Újvidék, Szerbia): Az olajtök (Cucurbita pepo L.) nemesítése és felhasználása.

 

9.30 – 9.50

Csősz János PhD egyetemi tanár (Bánáti Agrártudományi és Állatorvostudományi Egyetem,

Temesvár, Románia): Bánsági tradicionális termékek, vagyis BANATIKUM.

 

9.50-10.10

Könyves Tibor PhD dékán, egy. docens (Megatrend Tudományegyetem, Bioélelmiszer-termelői

Kar, Topolya, Szerbia): Az ökológiai szemléletű juh és kecsketartás lehetőségei Szerbiában.

 

10.10-10.30 SZÜNET

 

10.30-13.20 1. SZEKCIÓ „A” előadó

 

Levezető elnökök: Horváth József PhD dékán, egyetemi docens, Cseuz László PhD MTA SZTB Mezőgazdasági Szakbizottság elnöke, Csősz János PhD egyetemi tanár.

 

10.30-10.50

Benk Ákos: A génmegőrzés eredményei a hódmezővásárhelyi kendermagos magyar tyúk és a

kendermagos erdélyi kopasznyakú tyúk tenyészetekben

 

10.50-11.10

dr. Gál István: A szellemi közös tulajdon egyes jogi kérdései.

 

11.10-11.30

Kiss Orsolya: A szalakóta (Coracias garrulus) mesterséges odúval történő telepítésének tapasztalatai.

 

11.30-11.50

Pappné Nagypál Judit: Az erdei szalonka (Scolopax rusticola) hazai monitoring programjának értékelése.

 

11.50-12.00 SZÜNET

 

12.00-12.20

dr. Pinnyey Szilárd: Orr-garatbagócs (Cephenemyia stimulator Clark, 1815) lárvák előfordulása őzekben, Alföldi élőhelyeken.

 

12.20-12.40

Süli Ágnes: A tej zsírsavösszetételének alakulása eltérő adagú takarmány kiegészítések esetén.

 

12.40-13.00

Bodnár Károly PhD, habil: A hazai húsnyúl termelés aktuális kérdései.

 

13.00-13.20

Mikó Józsefné Jónás Edit PhD, Szabó Ákos: Holstein-fríz tehenek küllemi paramétereinek alakulása a laktációszám függvényében.

 

13.20- A szekció zárása, értékelés

 

10.30-13.20 2. SZEKCIÓ „B” előadó

Levezető elnökök: Tanács Lajos kandidátus, habil MBT Szegedi Csoportjának elnöke, egyetemi tanár

Berényi János PhD egyetemi tanár, Könyves Tibor PhD dékán, egyetemi docens.

 

10.30-10.50

Csordás Gábor: Az ecetmuslica vérsejtképződése.

 

10.50-11.10

Gábor Erika: A házi méh veleszületett immunitása.

 

11.10-11.30

Kari Beáta: A szeptikus sérülést követő immunválaszt szabályozó genetikai faktorok azonosításának új módszere Drosophila-ban.

 

11.30-11.50

Zsámboki János: A Nimród fehérjecsalád tagjainak szerepe a Drosophila sejt közvetítette immunválaszában.

 

11.50-12.00 SZÜNET

 

12.00-12.20

Albert Réka, Király Lóránt PhD, Király Zoltán az MTA r. tagja, Lantos Ferenc PhD, Künstler András PhD: A szuperoxid szabadgyök szerepe tünetmentes növényi betegség rezisztenciában.

 

12.20-12.40

Sárközi Kitti, Szabó Andrea PhD, Papp András PhD, habil: Két természetes antioxidáns hatása patkányban kísérletileg előidézett arzénmérgezésre.

 

12.40-13.00

Mári Edit Ilona PhD: Párbeszéd – talán szemantikai törés?

 

13.00-13.20

Benkő Kiss Árpád PhD: Az invazív kínai tavi kagyló (Sinanodonta woodiana) terjedésének modellezése.

 

13.20- A szekció zárása, értékelés

 

A konferencián való részvétel ingyenes.

 

Olvassa el ezt is!

Árelőny Vásárhelyen

Árelőny Vásárhelyen

Versegi Attila: Ezen a nyomott áron akár 2014 végéig is vállalnánk a szolgáltatás folytatását Hódmezővásárhelyen hiszen legalább 30 helyi dolgozónk munkahelyéről is szó van.
Tehetséges középiskolások felkarolása

Tehetséges középiskolások felkarolása

A Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara mindig kiemelten kezelte a tehetséges középiskolások felkarolását. Többféle lehetőség áll a felvételizők előtt. Képekkel!

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
László Alexa sikere Dél Koreában

László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 

És ezt már olvasta?

4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 
Győzött a Kosársuli Budapesten
Győzött a Kosársuli Budapesten A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 40. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
 
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
 
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.
 
Vásárhely közelében is gyújtogatott
Vásárhely közelében is gyújtogatott Letartóztatták azt a 60 éves férfit, aki augusztusban több mint 50 alkalommal gyújtogatott Csongrád-Csanád megyében.