GazdaságTudnivalók az idei nyári diákmunkáról

2020. június 26., péntek
 
Tudnivalók az idei nyári diákmunkáról

Július 1-től augusztus 31-ig legalább 800 nappali tagozatos Csongrád-Csanád megyei tanuló vállalhat munkát a Nyári diákmunka 2020 program keretében.

 

 

 

 

 

 

 

Az országos programot az Innovációs és Technológiai Minisztérium hárommilliárd forintos keretösszeggel hirdetette meg, amelyből 111,5 millió forint segíti a Csongrád-Csanád megyei 16-25 év közötti nappali tagozatos diákok munkavállalását.

 

A program alatt a diákok számos munkakörben dolgoztak az évek során, a jellemző tevékenységek közé tartoznak az irattárrendezés, katalogizálás, az idősgondozás, egyszerű kisegítő gondozási feladatok. A támogatott foglalkoztatók közül leginkább kiemelést érdemelnek a bölcsődék, óvodák, könyvtárak, valamint a családsegítő- és gondozási központok. Az agrárium és a vendéglátás területén pedig a betanított munka volt jellemző 2019-ben is.

 

A tavalyi évhez hasonlóan az idei programban nemcsak a területi, települési önkormányzat és önkormányzati alaptevékenységet végző intézménye lehet munkáltató, hanem a mezőgazdaság, a turizmus és a vendéglátás területén is lehetőség nyílik munkatapasztalat-szerzésre.

 

Önkormányzati diákmunka esetén maximum napi 6 órás munkavégzésre van lehetőség, és az állam szakképzettséget nem igénylő munkakör esetében 120.750 Ft/fő/hó munkabért, szakképzettséget igénylő munkakörben 157.950 Ft/fő/hó munkabért, illetve a munkabérhez kapcsolódó szociális hozzájárulási adót fizeti meg támogatásként.

 

A mezőgazdaság, a turizmus és a vendéglátás területén legfeljebb napi 8 órás munkavégzés támogatható, a munkabér és a kapcsolódó szociális hozzájárulási adó összegének pedig 75 százalékát téríti meg az állam. A fennmaradó bérköltséget és járulékait a munkáltatónak kell viselnie. A támogatás megállapítása során havi munkabérként a szakképzettséget igénylő munkakör esetében 157.950 Ft/fő/hó, szakképzettséget nem igénylő munkakör esetében pedig 120.750 Ft/fő/hó összeg vehető figyelembe.

 

A napi 6 ill. 8 óránál rövidebb munkaidőben történő foglalkoztatás esetén a fenti támogatási összegek arányosan csökkennek.

 

A programhoz csatlakozás előfeltétele, hogy a nappali tagozaton tanuló diák a lakó,- vagy tartózkodási helye szerint illetékes járási hivatal foglalkoztatási osztályán közvetítést kérőként nyilvántartásba vetesse magát. Ehhez személyes okmányaival, valamint érvényes diákigazolványával, vagy annak az iskolai tanulmányok befejezése miatti visszavonásakor kiadott iskolalátogatási igazolásával kell a munkaviszony kezdete előtt a járási hivatalok foglalkoztatási osztályán jelentkeznie annak érdekében, hogy a programba vonásának előfeltételét jelentő regisztrációja megtörténhessen.

 

További részletes tájékoztatásért, valamint a nyilvántartásba vétel érdekében kérjük, forduljon a diák lakó/tartózkodási helye szerint illetékes Járási Hivatal Foglalkoztatási Osztályához:

 

Olvassa el ezt is!

Hazaköltözzünk Magyarországra? Ne költözzünk? Mi vár ránk otthon?

Hazaköltözzünk Magyarországra? Ne költözzünk? Mi vár ránk otthon?

A hazaköltözzek-ne költözzek haza dilemma kulcstényezőként előkerül a megélhetés költsége és a megszerezhető jövedelem is.
Biztos állás a katonai pálya

Biztos állás a katonai pálya

Szentesen most végezték el az alapfelkészítést, Hódmezővásárhelyen a Helyőrségi laktanyában most kezdődött 40 fő katonai pályafutásának alapozása.
Árvízvédelmi munkálatok

Árvízvédelmi munkálatok

Több helyen is az árvízvédelmet javító beruházás zajlik a Tisza alsó szakaszán. A projekt Hódmezővásárhely közigazgatási területét is érinti.
Így óvja bőrét a strandszezonban

Így óvja bőrét a strandszezonban

Nyáron mindenki szívesen tölti az idejét a vízparton. A természetes és mesterséges vizek közelében azonban sok kórokozó és baktérium leselkedik a strandolókra.

 

És ezt már olvasta?

Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba
Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba Április 2-án a Budafok vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoportjában. Vereséggel zárták az alapszakaszt. 
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 13. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál
Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál Március 26-án avatták fel a Szilassi-poliéderként ismert nagyméretű alakzatát, amely hét lapból áll, és valamennyi lap minden másikkal szomszédos.
 
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében Idén a megyéből 9 szakképző intézményből, 10 szakmából összesen 14 fő jutott be a döntőbe. A HSZC iskoláiból 3 tanuló ért el helyezést.
 
Országos fesztivál és verseny Hódmezővásárhelyen
Országos fesztivál és verseny Hódmezővásárhelyen A Magyar Majorette Szervezetek Szövetségével közösen rendezte meg a Crystal Dance Club a Hello Spring Open mazsorettfesztivált és -versenyt.
 
Uniós támogatással indult női egészségfejlesztési program
Uniós támogatással indult női egészségfejlesztési program A nők egészségtudatosságát javító program indul Csongrád-Csanád vármegyei szakképzési intézményekben, így Vásárhelyen is.
 
A kosárlabda szezon bravúrja
A kosárlabda szezon bravúrja Március 27-én este a bajnoki listavezető és már biztosan alapszakasz-győztes Kozármisleny otthonába látogatott a Vásárhelyi Kosársuli.