GazdaságTovább tart a türelmi idő

2018. december 21., péntek
 
Tovább tart a türelmi idő

Kihirdették a törvénymódosítást, mely szerint 2020. december 31-ig büntetlenül lehet bejelenteni Magyarországon a 2018. december 21-ét megelőzően engedély nélkül fúrt kutakat.

 

 

 

 

 

 


Ma jelent meg a Magyar Közlönyben az a törvénymódosítás, mely szerint több mint két évük van a bejelentésre azoknak, akik a mai napig, azaz 2018. december 21-ig engedély nélkül fúrtak kutat.

Korábban a tervezett határidő 2018 vége lett volna, és a kormány szándékait egy évig úgy lehetett értelmezni, hogy 80 méteres mélységig bejelentésre és engedélyre sem lesz szükség. Az Alkotmánybíróság azonban augusztusban elkaszálta a módosítást, azaz úgy tűnt, az engedély nélkül kutat fúróknak pár hónapjuk maradt volna a bejelentésre.

 

A határidőt most kitolták, az ok az lehet, hogy az országban rengeteg engedély nélkül fúrt kút van, és ezek tulajdonosai vonakodnak a bejelentéstől. A határidőn belül tett bejelentések mentesülnek a különböző díjak, bírságok megfizetése alól.

 

A bizottság szerint a díjak, illetékek eltörlése várhatóan ösztönzően hat arra, hogy a jövőben az érintett vízhasználók csak engedély birtokában létesítsenek kutakat, és így sokkal reálisabb adatok állnak majd a vízügyi hatóság rendelkezésére. Mindez viszont nem jelenti azt, hogy az engedély nélkül létesített kutak bejelentésének elmulasztása miatt ne szabhatnának ki vízgazdálkodási bírságot a jövőben; 2020 után a bírság összege akár 300 ezer forint is lehet a természetes személyek esetében.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Sikerélményekben és nyereményekben gazdag vetélkedő

Sikerélményekben és nyereményekben gazdag vetélkedő

A HSZC tagintézményeiből érkezett kis csapatokban versenyző, száznál több tanuló idén is zsúfolásig megtöltötte a Kalmár Szakközépiskola éttermét. Képekkel és eredményekkel.
Hamarosan használható az új elkerülő út

Hamarosan használható az új elkerülő út

Várhatóan jelentősen lecsökken a Kálvin téren, Bajcsy-Zsilinszky utcán, a Síp utcán, a vasúti átjárón keresztül haladó kamionforgalom.
Tanévnyitó a Mezőgazdasági Karon

Tanévnyitó a Mezőgazdasági Karon

A Polgármesteri Hivatal Dísztermében Tanévnyitó Ünnepi Tanácsülésen köszöntötték az SZTE Mezőgazdasági Kar elsőéveseit.
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon

Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon

Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 

És ezt már olvasta?

László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.
 
13 milliós bírságot kapott Lázár János
13 milliós bírságot kapott Lázár János Az erdészeti hatóság hivatalból eljárást indított ellene, illetve hozott egy határozatot, amely értelmében köteles 13 millió forint bírságot fizetni és elbontani több létesítményt is.
 
Vármegye helyett ismét megye
Vármegye helyett ismét megye Félrevezető volt úgy bemutatni a vármegye rendszert mintha ez egyszerűen az egész magyar történelem változatlan és egyértelműen pozitív szimbóluma lett volna.