Szeptember 23-án, vasárnap fél tizenegykor a Bethlen Gábor Református Gimnázium főépületének első emeleti folyosóján felavatják Prof. Dr. Tószegi Péter agrármérnök, egyetemi tanár, szakíró, a gimnázium egykori diákja domborművét (képünkön). A dombormű Pannonhalmi Zsuzsa Ferenczy Noémi-djas keramikusművész alkotása.
Tószegi Péter agrármérnök, egyetemi tanár, szakíró. 1946-ban érettségizett a Bethlen Gábor Református Gimnáziumban. A Tanyai Tanulók Otthonának, a Németh László által támogatott Cseresnyés Otthonnak egyik első, kiváló diákja.
1951-ben szerzett agrármérnöki diplomát a M. Agrártudományi Egyetem Mezőgazdaság-tudományi Karán Budapesten. Ezután az intézmény tanársegédje lett. 1952–56-ig a moszkvai Mezőgépészképző Főiskolán aspiráns volt, 1956-ban kandidált. 1956–59 között Budapesten a Mezőgazdasági Gépészmérnöki Főiskolán oktatott, 1957-től megbízott tanszékvezetőként. 1960-ban került Keszthelyre a Mezőgazdasági Akadémiára, amely később Főiskola, majd Agrártudományi Egyetem lett. 1960–86-ig tanszékvezetőként dolgozott, 1969-ben egyetemi tanár kinevezést kapott. A ’60-as években két cikluson át rektorhelyettesi tisztet töltött be. Tudományos munkásságának eredményeit több mint ötven publikációban tette közzé.
Tószegi Péter visszaemlékezésének részletei:
„…az első évet a gimnázium internátusában töltöttük, együtt a többi internista diákkal. A beilleszkedés nehéz, de rövid folyamat volt. Nem ismertük a komfort-eszközöket: a villanykapcsolót, a vízcsapot, a vízöblítést stb. Ez napok alatt rendeződött ugyan, de a rendszeres otthoni tevékenységhez, önállósághoz szokott fiúknak az internátus zárt fegyelme nehezen szokható volt. Diáktársaink nagy része előítélettel viszonyult a tanyai parasztok (milyen gyűlölettel tudták ezt a szót ejteni!), bugrisok, kanászok ellen. Még inkább megnyilvánult ez az iskolában. Esetemben ezt a helyzetet még fokozta rongyos megjelenésem. Jószemű nevelőink ezt felismerték és valamicskét segítettek rajtam. Szénásy tanító úrtól télikabátot, Bernáth tanár úrtól egy öltöny ruhát kaptam. Karádi tanár úr erkölcsi támogatást nyújtott, főleg az által, hogy engem tett meg "osztályfelügyelőnek" - eléhelyezve az ügyvéd- és orvoscsemetéknek…
„…Az Otthont közadakozásból tartották fenn. Normális étkezési és életfeltételekhez jutottunk ezáltal. Napi dolgainkat egy gondnoknő intézte, a felügyeletet Szathmáry tanár úr, illetve Bernáth tanár úr látta el. Főleg Bernáth Béla tartózkodott velünk, egy rendkívüli tanáregyéniség, kiválóan felkészült és hihetetlenül jószívű ember. (Később egyetemi tanár lett Pécsett.) …Én sok törődést, gondoskodást kaptam igazgatónktól, Varga Dezsőtől is. (Amikor a "Cseresnyés" történetét idézzük, őt mindig méltatlanul mellőzzük.) Sajnos, három kedves sorsformálóm a harmadik 4 tanév után egyszerre hagyott el bennünket; Dezső bácsi nyugdíjba vonult a másik kettő más iskolába távozott.
Közben felfedezett bennünket Németh László, majd Móricz Zsigmond, Erdei Ferenc - és sokan mások. "Híressé" lettünk. Otthonunk felvette a "Cseresnyés Kollégium" nevet...”
(A visszaemlékezés Lendvai Beatrix diplomázó történészhallgató kérésére készült 2007. márciusban.)
