KözéletTörtént velünk valami nagyon rossz, aztán rengeteg jó

2012. október 4., csütörtök
 

A hódmezővásárhelyi Ecker Szilvia Essende estélyi ruha modelljével részt vett azon a rendhagyó budapesti filmpremieren, amelyen mellrákon átesett hölgyek léptek a kifutóra.  

 

 

Képünkön Ecker Szilvia és modellje

 

 

 

Min mennek keresztül azok a nők, akiknek emlőrák miatt részben vagy egészében el kell távolítaniuk a mellüket? Hogyan élik meg mindezt a családtagok, elsősorban a férj vagy az élettárs? Elég erős tud-e lenni két ember között az érzelmi kötelék, hogy mindezek után is együtt maradjanak?

Erről szól az Apolka című film, amely olyan módon közelíti meg az emlőrák témáját, ahogy ezt eddig kevesen tették. A film rendhagyó premierje szeptember 30-án volt Budapesten, a Hotel Corinthiában egy divatbemutató keretében.

Megírtuk, különleges ötlettel álltak elő a film készítői, ugyanis a mellrákon és mellműtéten átesett nőket kerestek meg, akik egy rendhagyó divatbemutató manökenjeiként vettek részt a filmpremierjén. 16 meghívott tervező kollekcióit mutatták be, a legkülönbözőbb korú hölgyek. A legfiatalabb 29 éves volt. A bemutató modelljei mind teljes életet élnek a műtét óta, és azt vallják, a mellrákot túl lehet élni – és túl is kell! Ahogy fogalmazott egyikük: "Történt velünk valami nagyon rossz, aztán rengeteg jó!"

Éppen ez az erénye a gálaesten levetített Apolka című filmnek is, amely olyan módon közelíti meg az emlőrák témáját, ahogy ezt eddig kevesen tették.
Apolka egy hatvanas évei elején járó nő. Negyven éves házassága volt és van férjével, Gáborral, akivel hol külön élnek, hol együtt. Lánya és veje egy házban élnek vele, és megszokták, hogy Apolka néha eltűnik hosszabb időre, dolgozik, csavarog a világban. Egy nagytakarítás alkalmával azonban Apolka könyvespolcáról a földre hull egy onkológiai értesítő: "Az Ön szervezetében rákos daganatot találtunk. Kérem, fáradjon be az eltávolító műtét és a kezelés részleteinek egyeztetése végett!" Innen indul a történet: egy nem szokványos élethelyzet, amit meg kell oldani. A főszereplő, Moór Marianna maga is átesett a betegségen, ezért is tarthatta fontosnak, hogy részt vegyen a megelőző kampánynak is beillő film készítésében.

A filmet, amely a premieren többeknek is könnyeket csalt a szemébe, hamarosan műsorra tűzi a Magyar Televízió. A filmet kiegészítik a divatbemutatón készült felvételekkel, amelyen a betegséget sikerrel leküzdő 16 hölgy tartott divatbemutatót.

A film készítőitől megtudtuk, hogy ne valamiféle fikciós alkotásra gondoljon a néző, mert a valós életben mellrák után is teljes életet lehet élni, amit a betegségen átesett nők egy divatbemutatóval is szemléltettek.

 

Az ország 16 neves divattervezői közé felkérték a hódmezővásárhelyi Ecker Szilviát is, akinek a modelljeit már több nagy hazai divatbemutató közönsége megtapsolhatta. A divattervező a Vásárhelyi Híreknek a divatbemutató után elmondta, profi módon megszervezett, megható pillanatoktól sem mentes, nagyszerű esten vett részt. Ő is nagy tapsot kapott amikor a 44 éves 7 éve kigyógyult, egy budapesti önkormányzatnál dolgozó alkalmi manökenjével végigment a kifutón. Azt is elmondta, nagyon jó érzés és megtisztelő volt számára, hogy az ország 16 jelentős divattervezőjével együtt vehetett részt ezen a rendhagyó filmpremieren.

 
 
Selmeczi Dorottya (Bp)- B.Sz.Z.
 

Olvassa el ezt is!

Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás

Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás

Március 15-től a kórház vezetése nem szervezte meg a betegellátást, egyszerűen nem kötött szerződést az orvosok jelentős részével.
Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről

Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről

Cigány történetekről nyílik kiállítás a Tornyai János Múzeumban. A  Néprajzi Múzeum által készített vándorkiállítás május 3-ig látogatható.
Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba

Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba

Április 2-án a Budafok vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoportjában. Vereséggel zárták az alapszakaszt. 
Kiállítás a Nagy Sándor utcai Kerámia Központban

Kiállítás a Nagy Sándor utcai Kerámia Központban

A Wartha Vince-diplomadíjat elnyerő keramikusművészek alkotásaiból nyílik kiállítás a Nemzetközi Kerámia Központban.
 

És ezt már olvasta?

Az élet adta nagyszerűségek tárházában alkotott
Az élet adta nagyszerűségek tárházában alkotott 88 éves korában elhunyt Lelkes István festőművész-tanár. Nemcsak Vásárhelyen, az országban is az utolsó polihisztorok egyike volt – bár ő nem ezt vallotta.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 13. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál
Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál Március 26-án avatták fel a Szilassi-poliéderként ismert nagyméretű alakzatát, amely hét lapból áll, és valamennyi lap minden másikkal szomszédos.
 
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében Idén a megyéből 9 szakképző intézményből, 10 szakmából összesen 14 fő jutott be a döntőbe. A HSZC iskoláiból 3 tanuló ért el helyezést.
 
Országos fesztivál és verseny Hódmezővásárhelyen
Országos fesztivál és verseny Hódmezővásárhelyen A Magyar Majorette Szervezetek Szövetségével közösen rendezte meg a Crystal Dance Club a Hello Spring Open mazsorettfesztivált és -versenyt.
 
Uniós támogatással indult női egészségfejlesztési program
Uniós támogatással indult női egészségfejlesztési program A nők egészségtudatosságát javító program indul Csongrád-Csanád vármegyei szakképzési intézményekben, így Vásárhelyen is.
 
A kosárlabda szezon bravúrja
A kosárlabda szezon bravúrja Március 27-én este a bajnoki listavezető és már biztosan alapszakasz-győztes Kozármisleny otthonába látogatott a Vásárhelyi Kosársuli.