SportTörök Sándorra emlékezünk

2019. január 12., szombat
 
Török Sándorra emlékezünk

Most 14 éve hogy Török Sándor nyugalmazott test-nevelő tanár, úszó- és vízilabda-szakedző, első osztályú játékvezető, a hódmezővásárhelyi úszó- és vízilabdasport megteremtője életének 73. esztendejében elhunyt.

 

 

 

 

 

 

 

 

Török Sándor Hódmezővásárhelyen született 1932. február 14-én. Testnevelő tanár, edző, úszó. Általános és középiskolai tanulmányait Vásárhelyen végezte, majd a TF tanári szakán szerzett diplomát. 1947-ben tehetséges mellúszóként tűnt fel, de 1956-ig több sportágban (atlétika, kézilabda, kosárlabda, vízilabda) sportolt. 1954–1972-ig úszó és vízilabda edzőként, 1976–1994-ig az önállóvá vált vízilabda szakosztály edzőjeként dolgozott, ez alatt 1023 meccsen ült a H. Bástya, a MÁV–HMTE, a H. Medosz, a HVSE kispadján. Irányításával kerültek vízilabdásaink először az OB I-be 1980-ban. 1954-től a Csongrád megye Sporthivatalban, 1957-től a Tarjáni Általános Iskolában dolgozott.

A Bethlen Gábor Gimnáziumban 1960-tól tanított testnevelő tanáraként, onnan ment nyugdíjba 1996-ban. Munkássága elismeréséül 1958-ban a Testnevelés kiváló dolgozója, 1981-ben Pro Urbe, 1993-ban Toldi Miklós díjat kapott. 1980-ban a Csongrád Megyei Hírlap az Év edzőjének választotta, 2002-ben Csongrád megye sportjáért, 2003-ban Olimpiai aranygyűrű kitüntetést kapott.

2005 január 11-én hunyt el, január 24.-én volt a temetése

2009-ben róla nevezték el a hódmezővásárhelyi strandfürdőt.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

133 vásárhelyi katona soha nem tért haza

133 vásárhelyi katona soha nem tért haza

Január 12-én a Don-kanyar hősi halottai tiszteletére rendeztek ünnepi megemlékezést és koszorúzást Hódmezővásárhelyen
Egy fiatalkorú vásárhelyi lányt futtattak

Egy fiatalkorú vásárhelyi lányt futtattak

Kábítószert adtak neki és annak hatása alatt a sértettet prostitúcióra bírták rá. Egy szegedi nőt és társait elfogták.
Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor

Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor

81 éves korában augusztus 28-án elhunyt Hódmezővásárhely Pro Urbe díjas történész, volt levéltárvezető. 
Új napelempark Algyőn

Új napelempark Algyőn

A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 

És ezt már olvasta?

László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.
 
13 milliós bírságot kapott Lázár János
13 milliós bírságot kapott Lázár János Az erdészeti hatóság hivatalból eljárást indított ellene, illetve hozott egy határozatot, amely értelmében köteles 13 millió forint bírságot fizetni és elbontani több létesítményt is.
 
Vármegye helyett ismét megye
Vármegye helyett ismét megye Félrevezető volt úgy bemutatni a vármegye rendszert mintha ez egyszerűen az egész magyar történelem változatlan és egyértelműen pozitív szimbóluma lett volna.