GazdaságTörlesztik az önkormányzati hiteleket

2014. augusztus 1., péntek
 
Törlesztik az önkormányzati hiteleket
Lázár János (akkor még) Miniszterelnökséget vezető államtitkár a hódmezővásárhelyi közgyűlés március 27-én tartott ülésén átadta az önkormányzat 22,542 milliárd forintos adósságának állami átvállalásáról szóló bizonyságlevelet Almási István polgármesternek.

 

 

 

 

Megírtuk, a kormány álláspontja szerint két ok miatt keletkeztek az önkormányzati adósságok. Vagy azért, mert az állam kevés pénzt biztosított a közszolgáltatások működtetéséhez, az ott lakók életminőségének javításához, és ezért működési hitelt halmozott fel egy közösség, vagy mert a polgárok egymással, valamint a települési vezetőkkel összefogva szerettek volna életükön változtatni, és ezért fejlesztéseket hajtottak végre – közölte a politikus, a márciusban összehívott rendkívüli közgyűlésen.

 

Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) július 31-vel megkezdte az önkormányzatoktól idén átvállalt 403,6 milliárd forintnyi devizahitel mintegy egynegyedének, 107 milliárd forintnak az előtörlesztését. Ez a konszolidációs folyamat érinti Hódmezővásárhelyt is.

A Nemzetgazdasági Minisztérium tájékoztatása szerint, a 14 hitelből álló csomag előtörlesztéséről az ÁKK Finanszírozási Bizottsága határozott még július 11-én.

A hitelek esedékesség előtti kifizetését az elmúlt hónapok kedvező forintpiaci folyamatai és az állampapírok lakossági értékesítésének együttes hatásai tették lehetővé.

 

Az önkormányzati adósságátvállalás során az állam 2011 óta 1368,9 milliárd forint adósságtól szabadította meg az önkormányzatokat, melyből 1190,1 milliárd forint átvállalását az ÁKK valósított meg. (A fennmaradó 178,8 milliárd forint adósság átvállalása a Magyar Államkincstár által nyújtott törlesztési célú állami támogatással történt). Ebből a 1190,1 milliárd forintból 2014. június 30-ig 363,7 milliárd forintot törlesztett vissza az adósságkezelő, a június 30-án fennálló tartozásállomány 838,1 milliárd forint volt. (A két állomány közötti különbség a hitel-felvételkori és a jelenlegi forint devizaárfolyam eltéréséből adódik.)

Hódmezővásárhelyt  6,8 milliárd forinttal konszolidálták.

 
 
VH - NGM
 

Olvassa el ezt is!

Vásárhelyen lesz a legnépszerűbb lánysport bajnoksága

Vásárhelyen lesz a legnépszerűbb lánysport bajnoksága

Szeptember 27-én ismét Fit-Kid Országos Bajnokság lesz Hódmezővásárhelyen. Idén is 200 sportolóra számít a rendező, Hód Fitness SE.
Ezúttal nem sikerült megakadályozni

Ezúttal nem sikerült megakadályozni

Hódmezővásárhelyen hatalmas rendőri készültség mellett, ma reggel váratlanul kilakoltatták a Kenéz családot a Nyár utcai házukból. Képekkel!
Győzelemmel nyitott a Kosársuli

Győzelemmel nyitott a Kosársuli

A fordulást követően kezébe vette a sorsát a Vásárhelyi Kosársuli, és magabiztosan zsebelte be a győzelmet a nyitófordulóban.
László Alexa sikere Dél Koreában

László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 

És ezt már olvasta?

4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 
Győzött a Kosársuli Budapesten
Győzött a Kosársuli Budapesten A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 40. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
 
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
 
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.
 
Vásárhely közelében is gyújtogatott
Vásárhely közelében is gyújtogatott Letartóztatták azt a 60 éves férfit, aki augusztusban több mint 50 alkalommal gyújtogatott Csongrád-Csanád megyében.