SportVásárhelyen lesz a legnépszerűbb lánysport bajnoksága

2014. augusztus 1., péntek
 
Vásárhelyen lesz a legnépszerűbb lánysport bajnoksága

A Magyar Fitness Szövetség tájékoztatása szerint, szeptember 27-én ismét Fit-Kid A egyéni és Fit-Kid B Csoportos Országos Verseny lesz Hódmezővásárhelyen.

 

 

 

Tavaly a Magyar Fitness Szövetségbe tartozó mind a tizenkilenc egyesület részt vett a szeptember végén, a Hódmezővásárhelyen első alkalommal tartott  Fit-Kid egyéni és csoportos versenyen, Grand Prix Országos döntőn. Az előzetes becslések szerint idén is 200 sportolóra számít a rendező, Hód Fitness SE.

 

A Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város támogatásával megvalósuló látványos és színes mozgalmas sportnap a vasarhelyihirek.hu és a vasarhely.hir24.hu mellett a helyi és regionális sajtó népszerűsítésének hála tavaly is telt ház mellett zajlott. Külön érdekesség lesz a Magyar Fitness Szövetség által alapított új Fitness Lady kategória versenye, amely felér egy kisebb szépségversennyel.

Tavaly 17 induló volt. A versenyek szeptember 27-én reggeltől a késő délutáni eredményhirdetésig a Bessenyei Ferenc Művelődési Központban zajlanak.

 
 
Forrás: Magyar Fitness Szövetség
 

Olvassa el ezt is!

Éber polgárőr a Kertvárosban

Éber polgárőr a Kertvárosban

Arra meg végképp nem gondolt a tolvaj, hogy nem illik éppen a helyi Polgárőr Egyesület elnöke feleségének a kerékpárját babrálgatni.
Hatnapos műsorfolyam Vásárhelyen

Hatnapos műsorfolyam Vásárhelyen

Hatnapos rendezvénysorozattal, mondhatnánk műsorfolyammal készül a város Szent István Király ünnepére. Részletes programmal!
Győzelemmel nyitott a Kosársuli

Győzelemmel nyitott a Kosársuli

A fordulást követően kezébe vette a sorsát a Vásárhelyi Kosársuli, és magabiztosan zsebelte be a győzelmet a nyitófordulóban.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 

És ezt már olvasta?

4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 
Győzött a Kosársuli Budapesten
Győzött a Kosársuli Budapesten A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 40. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
 
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
 
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.
 
Vásárhely közelében is gyújtogatott
Vásárhely közelében is gyújtogatott Letartóztatták azt a 60 éves férfit, aki augusztusban több mint 50 alkalommal gyújtogatott Csongrád-Csanád megyében.