Kultúra, oktatásTöredékek Kondor Béláról

2017. február 15., szerda
 
Töredékek Kondor Béláról

Kondor Béla (1931-1972) születésének 86. évfordulóján beszélgetést rendeznek a 20. század második felének legnagyobb hatású alkotója életútjáról és életművéről február 17-én, pénteken 17 órai kezdettel a Tornyai János Múzeumban.

 


 

A Töredékek Kondor Béláról című est meghívott vendégei Kondor Mária, a művész testvére, hagyatékának gondozója, Fertőszögi Péter, a Kovács Gábor Művészeti Alapítvány vezetője, valamint Mohai Gábor Kazinczy-díjas előadóművész, Kondor verseinek legautentikusabb tolmácsolója, aki Kondor költeményivel idézi meg a 86 évvel ezelőtt született „homo fabert” és sokoldalú géniuszt.

A beszélgetést Simon Ferenc, a Bethlen Gábor Református Gimnázium tanára vezeti.

 

A rendezvény felvezetéseként február 17-én, 16 órai kezdettel Fertőszögi Péter művészettörténész, a Jelet hagyni kiállítás kurátora tart vezetést a tárlaton.

 

 

Olvassa el ezt is!

Súlyos tömegbaleset négy halottal

Súlyos tömegbaleset négy halottal

Hét jármű, köztük kamionok, személygépkocsik és egy busz ütközött össze február 15-én reggel fél nyolckor az M43-as autópályán. Helyszíni képekkel! 
Félmilliárdos felújítás két vásárhelyi intézményben

Félmilliárdos felújítás két vásárhelyi intézményben

Igazán ráfér már egy felújítás a hódmezővásárhelyi Kalmár Zsigmond iskola épületére, szintén megújulásra szorul a Cseresnyés Kollégium épülete is.
Étvágygerjesztő vásárhelyi program

Étvágygerjesztő vásárhelyi program

Szeptember 12-én ismét Vásárhelyi Ízök Fesztiválja és Butellás Pálinkamustra. A gasztronómiai esemény idén a Kossuth téren lesz.
Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor

Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor

81 éves korában augusztus 28-án elhunyt Hódmezővásárhely Pro Urbe díjas történész, volt levéltárvezető. 
 

És ezt már olvasta?

László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.
 
13 milliós bírságot kapott Lázár János
13 milliós bírságot kapott Lázár János Az erdészeti hatóság hivatalból eljárást indított ellene, illetve hozott egy határozatot, amely értelmében köteles 13 millió forint bírságot fizetni és elbontani több létesítményt is.