Kultúra, oktatásTöbb mint játék

2013. november 19., kedd
 
Több mint játék

Közép Európa legjobbjai közé "legózta magát" a hódmezővásárhelyi Gregus Máté Szakképző csapata. Annál azért jóval többről van szó, hogy csak úgy leültek egy kicsit legózni: nagy fokú kreativitás, mérnöki precizitás és egy kis robotika kellett a győzelemhez

 

 

 

 

FIRST LEGO League (FLL) egy nemzetközi robotverseny 10 és 16 év közötti gyerekeknek és fiataloknak. A verseny egyben egy lehetőség, hogy a gyerekek és fiatalok megismerkedjenek játékos formában a tudomány és a technológia világával, mindezt sportszerű küzdelem kereteiben.

 

A játék szó ebben az esetben valamilyen értelemben komolyabb jelentéssel bír, hiszen a FIRST LEGO League csapatok feladata megbirkózni a természeti katasztrófákkal. A 2013-as "Természet haragja" FLL Verseny csapatai kutatják a félelmetes viharokat, a földrengéseket, a szökőárakat és más, úgynevezett természeti katasztrófákat. A csapatok kiderítik, hogy mit lehet tenni a nagy természeti katasztrófa sújtotta helyeken, ahol az emberek élnek, dolgoznak és játszanak. Természetesen játékról van szó, ám egyúttal az FLL célja, hogy a gyermekek és fiatalok gondolkodásmódját fejlessze, mérnökök és tudósok bevonásával. A "Természet haragja" versenyen a gyerekeknek építeni, tesztelni, programozni kellett egy önálló LEGO Mindstorms robotot, és ezzel feladatokat megoldani a robotjáték során. Emellett meg kellett keresniük egy valós probléma megoldását a kutatási részben. A verseny alatt a csapatok az alapvető szociális készségeket is elsajátíthatták.

 

A feladathoz rendelkezésre álló készlet több mint 700 szokásos LEGO elemet tartalmaz, de ezek mellett egy infravörös tornyot, két nyomásérzékelőt, egy fényérzékelőt, két motort és egy programozható RCX téglának nevezett számítógépet.

 

November 16-án az SZTE Ságvári Endre Gyakorló Gimnáziumban a régió 16 csapata mérte össze kreativitását, tudását.

A nap végén  a hódmezővásárhelyi Gregus Máté Mezőgazdasági Szakképző Iskola Gregus RobotX nevű csapata első helyezést ért el.

Ezzel a 9.a és 9.b osztály (informatika, elektronika és gépészet ágazat) tanulóiból álló csapat részt vesz a kelet-európai középdöntőn, melyet a csehországi Jeseníkben rendeznek. Itt december 7-én Csehország, Szlovákia, Magyarország, valamint meghívottként Bulgária 18 csapata méri össze tudását.

 

A versenyen résztvevő tanulók:

Kiss Máté, Török Imre, Börcsök Dániel, Rácz Viktor, Magyar Lajos, Fődi Tamás, Kovács Sándor 

Felkészítő tanárok: Vas Katalin és Líbor Tamás

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Magunk festjük meg környezetünk képét

Magunk festjük meg környezetünk képét

Versegi Attila: Helyi cégként, a helyiekkel együttműködve lehet a leginkább erősíteni a hozzáállást. Elindult egy folyamat, amelynek messze még a vége.
Gazdálkodj okosan a tehetségesekkel

Gazdálkodj okosan a tehetségesekkel

A város középiskolái közül a Gregus Máté Szakképző és a Bethlen Gábor Református Gimnázium csapatai mellett, az orosházi Táncsics Mihály Gimnáziumból is érkeztek versenyzők. Képekkel!
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon

Újabb lassítás az algyői vasúti hídon

Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2

2026. 40. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 

És ezt már olvasta?

4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 
Győzött a Kosársuli Budapesten
Győzött a Kosársuli Budapesten A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
 
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.
 
Vásárhely közelében is gyújtogatott
Vásárhely közelében is gyújtogatott Letartóztatták azt a 60 éves férfit, aki augusztusban több mint 50 alkalommal gyújtogatott Csongrád-Csanád megyében.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Vásárhelyi fodrász nemzetközi sikere
Vásárhelyi fodrász nemzetközi sikere A most 22 éves Nagypál Dóra Európa 3., egyben a világ 5. legjobb fodrásza lett a WorldSkills Shanghai 2026-on.