Kultúra, oktatásGazdálkodj okosan a tehetségesekkel

2013. november 15., péntek
 

A Szegedi Tudományegyetem hódmezővásárhelyi Mezőgazdasági Karának tornacsarnokára volt szükség november 15-én a Gazdálkodj okosan vetélkedőre érkezett nagyszámú résztvevő miatt.

 

 

 

 

A város középiskolái közül a Gregus Máté Szakképző és a Bethlen Gábor Református Gimnázium csapatai mellett, az orosházi Táncsics Mihály Gimnáziumból is érkeztek versenyzők.

A nyolc, egyenként akár a tíz főt is meghaladó csapatnak a nap folyamán 13 feladatot kellett megoldania, amelyek között nemcsak a lexikális tudásra, vagy éppen a biológiában való jártasságra volt szükség, hanem ügyességre is.

 

„A vetélkedővel nem az volt a célunk, hogy a Mezőgazdasági Karon folyó állattenyésztési és növénytermesztési mérnökképzés anyagát jelenítsük meg, hanem a könnyed, szórakoztató formában összeállított feladatok az érdeklődés felkeltését szolgálták”- mondta dr. Horváth József a Kar dékánja.

Ez jól látható volt a vetélkedőn - szó szerint is! Az első feladatok egyikeként ugyanis, rovarokat és növényeket kellett felismerni makro felvételekről. Továbbá préselt növényeket, állatokat kellett felismerni képről, filmről. Közben egy kis tojásfutás és almahámozási verseny is megmozgatta a diákokat. Volt feladat a vidéki hagyományok, tradicionális mezőgazdálkodás és falusi életvitel eszközeivel kapcsolatban, a hagyományainkról, a hungarikumokról, közmondásokról, szólásokról. A vetélkedő második felében a tejtermékek felismerése után, egy kissé nehezebb: a sertés húsrészeinek megnevezése szerepelt, majd kutyafajtákat kellett felsorolni.

A vetélkedőt a NTP-KNYT-MPA-12-027 tehetséggondozási pályázat keretében rendezték. A Mezőgazdasági Kar azoknak a tehetséges középiskolásoknak a felkarolását tűzte ki célként, akiknek érdeklődését felkeltették az agrárium iránt és akik majd egyetemi hallgatóként idővel a mezőgazdaság, erdő-, és vadgazdálkodás, környezet-, és természetvédelem, valamint a vidékfejlesztés iránt elkötelezetté válnak.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Kezdődik a mozivarázs

Kezdődik a mozivarázs

A vásárhelyiek nagy örömére és a jegyelővételekből láthatóan nagy érdeklődéstől kísérve, csütörtökön premierfilmekkel, digitális vetítéssel, 3D-ben újranyílik a Mozaik Mozi.
Aktív családi sportnap

Aktív családi sportnap

Egészség, mozgás és összefogás a mottója annak a sportdélutánnak, amelynek  november 17-én vasárnap délután Hódmezővásárhelyen, a Hódtói Sportcsarnok ad otthont. A Nap részletes programjával!
Győzött a Kosársuli a Győr ellen

Győzött a Kosársuli a Győr ellen

Saša Vejinović csapata az első negyedben még hátrányban volt, utána viszont remekelt és végül nagyon magabiztos győzelmet aratott.
Márky-Zay Péter Brüsszelben

Márky-Zay Péter Brüsszelben

A brüsszeli rendezvényen Európa különböző országaiból érkezett polgármesterek, városvezetők és az Európai Bizottság magas rangú képviselői vettek részt.

 

 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 41. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 
Győzött a Kosársuli Budapesten
Győzött a Kosársuli Budapesten A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
 
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
 
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.
 
Vásárhely közelében is gyújtogatott
Vásárhely közelében is gyújtogatott Letartóztatták azt a 60 éves férfit, aki augusztusban több mint 50 alkalommal gyújtogatott Csongrád-Csanád megyében.