Kultúra, oktatásTisztelet az alapítóknak

2018. június 28., csütörtök
 
Tisztelet az alapítóknak

A Vásárhelyi Őszi Tárlatok „alapító atyáinak”, Almási Gyula Béla (1908-1976), Kurucz D. István (1914-1996) festőművészek és Szabó Iván (1913-1998) szobrászművész alkotásaiból nyílt kamarakiállítás az Alföldi Galéria földszintjén.

 

 

 

 

 


1954-ben a Vásárhelyi Őszi Tárlat kezdeményezői, Galyasi Miklós (1903-1974) múzeumigazgató, Kurucz D. István és Almási Gyula Béla festőművészek, valamint Szabó Iván szobrászművész egy karakteres, egyedi kiállítás megrendezése céljával hívtak meg Hódmezővásárhely városához kötődő képzőművészeket. Valószínűleg az „alapító atyák” sem remélték, hogy olyan jelentős, immár hat és fél évtizeden átívelő művészeti fórumot hoznak létre, mely a város legmeghatározóbb és legjelentősebb kulturális rendezvényévé válik.

Az Őszi Tárlat a hazai képzőművészeti szcéna legrégebbi és egyik legnívósabb országos seregszemléjévé nőtte ki magát, melynek egyediségét töretlen hagyománya, folyamatossága, magas szakmai színvonala, valamint az adja, hogy valamennyi képzőművészeti ág képviselteti magát a minden év október első vasárnapján nyíló tárlaton.

 

A Tornyai János Múzeum immár a 65. Vásárhelyi Őszi Tárlatra készülődés jegyében rendezett, a létrehozók munkásságának illusztrálására egy két tucatnyi művet felvonultató kamaratárlatot az Alföldi Galériában. A múzeum gyűjteményéből válogató kiállításon Almási Gyula Béla tájakat és népi zsánereit felvonultató festményeit, Kurucz D. István „kollektivizálódott” Alföld-ábrázolásait és a földdel összenőtt ember sorsát bemutató képeit, valamint Szabó Iván faragásait, bronz plasztikáit és mázas kerámiáit tekinthetik meg az érdeklődők július végéig a Kossuth téri kiállítóhelyen.

 
 
VH-ATA
 

Olvassa el ezt is!

Hivatalosan is befejeződött az építkezés

Hivatalosan is befejeződött az építkezés

A vásárhelyiek legnagyobb örömére már március 22-én elindulhatott a forgalom az elkerülőn. Arra az átadásra elment Lázár János, most azonban nem ért rá. Képekkel.
Félévi mérleg dobogós helyezésekkel

Félévi mérleg dobogós helyezésekkel

Idén is jó a félévi mérlege a vásárhelyi HÓDIÁK SE-nek, amely az évek óta eredményes munkát bizonyító számos magyar válogatott atlétával büszkélkedhet.
Kezdődik a tiszavirágzás

Kezdődik a tiszavirágzás

A következő napokban ismét tanúi lehetünk hazánk egyik legkülönlegesebb természeti csodájának, a tiszavirágzásnak.
Diákolimpia döntő Vásárhelyen

Diákolimpia döntő Vásárhelyen

A IV. korcsoportos Kosárlabda Diákolimpia országos döntőjét, június 12–14. között Hódmezővásárhelyen rendezték. 
 

És ezt már olvasta?

Elítélték a vásárhelyi szurkálót
Elítélték a vásárhelyi szurkálót Első fokon öt és fél év börtönbüntetéssel sújtott a Szegedi Törvényszék egy férfit, aki 2023 nyarán egy késsel hasba szúrta ismerősét.
 
Útrekonstrukció Vásárhelyen
Útrekonstrukció Vásárhelyen Tizenegy út felújításának elindításáról döntött a rendkívüli ülésén a hódmezővásárhelyi közgyűlés, a szükséges forrást költségvetési átcsoportosítással biztosítják.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 23. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév
Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév Több, mint 200 szósz vett részt „vakkóstoláson” a kontinens minden tájáról. Ezután született a döntés: a nagymágocsi Szabó Attila  aranyérmet nyert.
 
Indul a buli
Indul a buli Minden eddiginél nagyobb érdeklődés övezi az idei Deja Vu Fesztivált, amely június 10. és 14. között nyitja meg kapuit az Újszegedi Partfürdőn.
 
Rapcsák András szobráról döntenek
Rapcsák András szobráról döntenek Az egykori polgármester szobrának áthelyezését kezdeményezi a hódmezővásárhelyi közgyűlés - döntöttek a testület legutóbbi ülésén.
 
Értékteremtő Nevelési Díjakat adtak át
Értékteremtő Nevelési Díjakat adtak át Brunszvik Teréz Emléknapot és Szakmai Konferenciát tartott a Hódmezővásárhelyi Egyesített Óvoda teljes dolgozói állományának bevonásával.