Kultúra, oktatásTiszta fejjel, tiszta kézzel, tiszta lappal

2014. július 31., csütörtök
 
Tiszta fejjel, tiszta kézzel, tiszta lappal

 

A hódmezővásárhelyi fiatalok számára megvalósított másfél éves bűnmegelőzési programsorozat célja a bűnelkövetés, áldozattá válás elkerülése.

 

 

 

 

Sajtóközlemény

 

Véget ért a TÁMOP-5.6.1.B-12/2-2012-0176 „Tiszta fejjel, tiszta kézzel, tiszta lappal! – Bűnmegelőzési programsorozat a hódmezővásárhelyi fiatalok számára” című projekt.

 

A pályázati kiírásra Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzata a Csongrád Megyei Rendőrkapitánysággal együttműködve nyújtott be pályázatot a 12-20 éves korosztályt érintően prevenciós és bűnmegelőzési témakörben. A támogató szervezet döntése alapján a benyújtott pályázat 40 millió forint összegű 100 %-os támogatásban részesült. A projekt szakmai jellegét tekintve a megvalósítást átvette a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ.

 

Hódmezővásárhelyi fiatalok számára megvalósított bűnmegelőzési programsorozat célja a bűnelkövetés, áldozattá válás szempontjából kiemelten veszélyeztetett gyermekek és fiatalkorúak segítése, a rendőrségi háló és a fogadó intézmény együttműködésének erősítése volt. Továbbá a pályázat kiemelt célja volt a veszélyeztetett korosztály áldozattá és bűnelkövetővé válásának megelőzése, a normaszegéssel járó társadalmi hátrányok csökkentése, valamint integrációs esélyeik növelése.

 

A projekt során megvalósult tevékenységei:

  • • Szakmai koncepció készült, amely hozzájárult a települési és megyei bűnmegelőzési stratégia elkészítéséhez;
  • • Bűnmegelőzési táborokat szerveztek 7-9. évfolyamos tanulók számára;
  • • Tájékoztató kiadvány készült a bűnmegelőzés és áldozatvédelem témakörében;
  • • Bűnmegelőzési és áldozatvédelmi előadássorozatot tartott, többek között dr. Zacher Gábor, dr. Csernus Imre az önkormányzati fenntartású általános- és középiskolák 6-14. évfolyamainak;
  • • Kidolgozták és megvalósították az egy-iskola- egy rendőr programot az iskolák és a helyi rendőrkapitányság között. Ebben minden tankerületi általános és középiskola továbbá a Hódmezővásárhelyi Eötvös József Szakközépiskola és tagintézményei vettek részt.

 

Projekt megvalósítás időtartama: 2013. március 1.-2014. július 31.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

13 milliós bírságot kapott Lázár János

13 milliós bírságot kapott Lázár János

Az erdészeti hatóság hivatalból eljárást indított ellene, illetve hozott egy határozatot, amely értelmében köteles 13 millió forint bírságot fizetni és elbontani több létesítményt is.
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át

Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át

Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon

Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon

Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
Győzött a Kosársuli Budapesten

Győzött a Kosársuli Budapesten

A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 

És ezt már olvasta?

4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 40. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
 
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
 
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.
 
Vásárhely közelében is gyújtogatott
Vásárhely közelében is gyújtogatott Letartóztatták azt a 60 éves férfit, aki augusztusban több mint 50 alkalommal gyújtogatott Csongrád-Csanád megyében.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...