Két bátor erdélyi fiatalember akciója, mellyel felrázták az európai közvéleményt. Az erdélyi Kalotaszentkirályról származó Okos Márton tartott izgalmas élménybeszámolót az Emlékpontban.

Okos 1988-ban menekült át szülőföldjéről Budapestre, miután zaklatni kezdte őt a hírhedt román titkosrendőrség, a Securitate. 
Magyarországon élve is felelősnek érezte magát erdélyi honfitársaiért, úgy érezte tennie kell értük valamit.

„Nicolae Ceaușescu  diktatúrája idején, egy erdélyi magyar fiatalember a falurombolás ellen tiltakozva gyalog indult Párizsba” - mutatta be Miklós Péter, az Emlékpont intézményvezetője Okos Márton újságírót, aki június 6-án délután a közgyűjteményben tartott előadást a negyedszázaddal ezelőtti útjáról.

Tíz hétig tartott az út – mondta el Okos Márton, aki 1988. február közepén menekültként érkezett Magyarországra. Otthon, Kalotaszentkirályon a Securitate megfigyelés alatt tartotta, s otthoni érvényesülésre lehetősége nem lévén, úgy döntött, hogy a trianoni határok közötti országrészbe költözik.

A Romániát akkor irányító diktátor elhatározta az egy-kétezer lelkes falvak eltüntetését, a közvélemény felé szóló magyarázat szerint a hatékonyabb mezőgazdasági termelés érdekében költöztette volna a nagyvárosokba a falvak lakóit, bár az igazság más volt. Ezeken a kistelepüléseken tudott megmaradni a színmagyarság, itt jobban megőrizték a nyelvet, a hagyományokat és a nemzeti homogenitást.

– Magyarországra Erdélyért tenni jöttem – jelentette ki Okos Márton, aki akkor elhatározta: másodmagával Párizsig gyalogolva hívja fel a figyelmet az Erdélyben kialakult helyzetre. Amikor azonban a magyar hatóságokhoz ehhez útlevélért fordult, mindezt nem hitték neki, disszidálni vágyó furfangos székelynek gondolták. Ám amikor egyre többen, közöttük Csoóri Sándor is támogatta tervét, hozzájuthatott az utazási papírhoz és hozzákezdhetett a vízumok megszerzéséhez.

Svájc kivételével – ahol napi száz svájci frank felmutatását kérték tőle – minden beutazási iratot megszereztek, így 1989. június 4-én minden készen állt, hogy Rákóczi jelszava – Cum Deo pro Patria et libertate, azaz Istennel a hazáért és a szabadságért – és a magyar zászló alatt hátizsákjával, Okos Mártin és egy barátja elindult Párizs felé.

Párizsban a Katolikus Misszióban Szent István ünnepén fogadták a két gyalogost és még  Genfbe is sikerült eljutniuk, mivel egy strasbourgi fogadáson a svájci követ megismerve történetüket megadta nekik a beutazási vízumot.

Egy évtizedig nem talált kiadót az utazásról írt könvyvére. – Ezt nem adhatjuk ki, mert beperelnek és másnap bezárhatunk – utasították vissza szerzőt, akinek művét túl őszintének ítélték. A végül egy évtized után megjelent könyv már három kiadást ért meg, és nemrég, a nagy utazás 25. évfordulóján az azóta történtekkel egészített kötet is kikerült a nyomdából.