GazdaságTesztelt bizalmatlanság, vagy átverés?

2013. május 9., csütörtök
 
Tesztelt bizalmatlanság, vagy átverés?

Minden bizonnyal végleg búcsút mondhatnak a hatezer-ötszáz forintjuknak azok, akik a hódmezővásárhelyi bejegyzésű cég által üzemeltetett tesztáruház regisztrált vásárlói voltak.

 

 

 

 

A Sample Central Áruházat alapító Sample World Zrt. – nek hiába van még kint a Medgyessy utca 6. szám alatti irodák bejáratánál a réztáblája, az ott működő más cégek munkatársai szerint azonban a cégtől már régóta senki nem jelentkezett. Ami igaz is lehet, hiszen a Cégközlöny szerint 2012 szeptemberétől a vállalkozásnak már nem ott van székhelye.

Hogy mennyi pénz „ragadt bent” azt csak találgatni lehet, mint ahogy az sem világos a cég vezetői miért választották a hallgatást. Pedig minden nagyon jól indult.  

Budapesten – talán a város egyik legfrekventáltabb részén - a frissen felújított Gozsdu Udvarban egy igazán impozáns áruházban az érdeklődők 1490 forint regisztrációs, valamint 4990 forintos éves tagdíjért cserébe lehetőséget kaptak arra, hogy fizetés nélkül vásároljanak, illetve a termékeket teszteljék. A kéthetente megújuló kínálatban a tesztvásárlók alkalmanként öt terméket vihettek haza, vagy helyben kipróbálhatták, hogy azután véleményükkel segítsék a gyártók tájékozódását. Évente több száz darab ingyen hazavihető élelmiszert, kozmetikai vagy háztartási cikket ígért vásárlóinak. Kezdetben roskadoztak a bolt polcai a napi friss és tartós élelmiszerektől, tisztítószerektől, kozmetikumoktól, gyógykészítményektől, édességektől, különféle használati tárgyaktól.

 

Az interneten közösséggé verbuválódott tesztvásárlók feljegyzései szerint néhány hónap után azonban fokozatosan romlott az áruház színvonala. Ez végül oda vezetett, hogy hirtelen törölték a vásárlásokra foglalt időpontokat, majd 2012 májusában technikai karbantartásra hivatkozva bezárták az üzletet. Azóta felszámolták az áruházat, a telefonos ügyfélszolgálatot, és az internetes oldalukat megszüntették.

„Ami ingyen van, az mindig gyanús, mert valahol biztosan meg kell fizetni az árát "- reagált a történtekre Vámos György. - "Nem tudni, hogy szándékos átverés vagy súlyos üzleti tévedés történt, mindenesetre valaki nagyon elszámolta magát "- osztotta meg véleményét az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) főtitkára.

 

Ez utóbbi is reálisnak tűnik, és a Vásárhelyi Hírek munkatársai magánnyomozásba kezdtek, hogy kiderítsék, mi lehet a tavaly őszig Hódmezővásárhelyen, a Medgyessy Ferenc utca 6. számra bejegyzett, de 2012 szeptembere óta budapesti székhelyű Sample World Zrt. bukásának az oka.

 

A világ számos országában évek óta sikerrel működnek tesztáruházak, azonban hogy a nagy lendülettel indult magyar üzletben a nyitás után egyre kevesebb lett a tesztelnivaló áru, ennek oka az egyik informátorunk szerint, a nagy cégek magyarországi képviseleteinek hozzáállásában keresendő. Egy, a neve elhallgatását kérő – a Sample Central működési elvét nagyon jól ismerő – marketingszakember a VH újságírójának elmondta, a hazai cégek nem akartak átállni, nem akarták elfogadni a Sample Central tesztmódszereit, olyanokat amelyek egyébként Nyugat Európában, sőt nemrég óta Dubaiban is jól működnek. Vélhetően ódzkodtak megválni a régóta szerződéses viszonyban álló elemző cégeiktől. A kezdeti lendület ezért is torpanhatott meg és az egyébként franchise jellegű esztétikus és impozáns áruház polcain egyre kevesebb lett az áru. „Hiába tett meg mindent a cég marketing csapata, nem sikerült a nagy gyártók magyarországi leányvállalatait meggyőzni a Sample Central tesztelési módszerének megbízhatóságáról, hatékonyságáról.” árulta el a témát jól ismerő informátorunk. A gyakorlatban ez egyébként úgy zajlott, hogy a hazavitt áru kipróbálása után, egy online felületen kellett véleményezni a terméket. Aki ezt elmulasztotta, annak pontlevonás járt és végül az ingyenes vásárlásból történő kizárást vonta maga után. „Ami évek óta remekül működik Nyugat Európában, nem sikerült meghonosítani itthon.” hallottuk. Tavaly májusban az áruház bezárt és a dolgozókat elbocsátották, a cég alapítói, vezetői „felszívódtak.” A Vásárhelyi Hírek kiderítette, a dolgozók fizetését (hét hónappal később) decemberben az állami bérgarancia alapból rendezték, de az egyéb juttatásokat, pl. cafeteria, stb. nem kapták meg.  Ezzel együtt hivatalos értesítést még egyetlen vásárló sem kapott arról, milyen formában élhet tovább a pénzéért egy évre felkínált lehetőséggel, és arról sem, mi lesz a befizetett tagdíjakkal a váratlan befejezés után.

 

Tavaly júniusban megírtuk a cég egyik vezetője, Pieke Dénes korábban egy üdülési jogokkal tisztességtelenül kereskedő vállalkozás, a Holiday Club Hungary Kft. tulajdonosa volt. A vállalkozást négy magyar magánszemély alapította 2010 végén, az akkori többségi tulajdonos, Kováts Lídia egyik cége ellen 2009-ben adóhivatali végrehajtás indult, később felfüggesztették, majd törölték az adószámát. Másik, szerencsejátékkal foglalkozó cége pedig közvetve a Seychelle szigeteken bejegyezett vállalat érdekeltségébe került.

A nyilvánosan hozzáférhető cégadatok szerint jelenleg a Sample World Tesztáruház Zrt. székhelye Budapesten, a József Körút 69. szám alatt van bejegyezve. 2011-ben a nettó árbevétele 9 millió 228 ezer forint volt.

 

Kapcsolódó cikkünk:

 

Búcsút mondhatnak a pénzüknek?


Képeinken a budapesti áruház (Fotók: welovebudapest.com)


 
 
Selmeczi Dorottya - B.Sz.Z.
 

Olvassa el ezt is!

Két arany a Pilis Kupán

Két arany a Pilis Kupán

Bán Vivien, a hódmezővásárhelyi Hód Fitness SE sportolója egyéni versenyzőként négy kategóriában indult, amelyből kettőt megnyert, kettőben pedig a középmezőnyben végzett. Képekkel!
A Jobbik vizsgálódna, Hódmezővásárhely visszautasítja a vádakat

A Jobbik vizsgálódna, Hódmezővásárhely visszautasítja a vádakat

A Jobbik kérdésekkel és közérdekű bejelentéssel fordul a legfőbb ügyészhez, Hódmezővásárhely főjegyzője néhány órával később közleményben reagált.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2025/2

Családi események Hódmezővásárhelyen 2025/2

2025. 28. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
171 első éves hallgató az MGK-n

171 első éves hallgató az MGK-n

Csaknem hétezer hallgatót vettek fel az idei központi felvételi eljárásban a Szegedi Tudományegyetemre (SZTE).
 

És ezt már olvasta?

Kilencven éve született Antal Imre
Kilencven éve született Antal Imre Július 31-én lenne kilencven éves Antal Imre Erkel Ferenc-díjas zongoraművész, műsorvezető, showman, az elmúlt évtizedek egyik népszerű tévés személyisége.
 
Vásárhely is szerepel a listán
Vásárhely is szerepel a listán Az Aktív Magyarországért Felelős Államtitkárság programjának köszönhetően 105 általános és középiskolában épülhet mászófal a következő tanévben.
 
Vásárhely kimaradt
Vásárhely kimaradt Kihirdették a Versenyképes Járások Program nyerteseit. Mártély, Mindszent, Székkutas megnyerte a benyújtott 500 millió forintos közös pályázatát.
 
Vásárhelyi ezüstérem Skopjéban
Vásárhelyi ezüstérem Skopjéban Skopjéban rendezték meg az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivált, 14 és 18 év közötti az európai fiatal sportolók számára.
 
Az 1919. július 25-én történtekről emlékeztek meg
Az 1919. július 25-én történtekről emlékeztek meg A tömeggyilkosság Hódmezővásárhely határában történt. Az önkormányzat, valamint a FIDESZ-KDNP a kutasi úti emlékműnél elhelyezte az emlékezés koszorúját.
 
Tanévi menetrend 2025-2026
Tanévi menetrend 2025-2026 A Magyar Közlöny legfrissebb számában megjelent a 2025/2026-os tanévre vonatkozó oktatási rend, amely a tanítási szünetek idejét is tartalmazza.
 
Elhunyt Jószai Sándor vásárhelyi ikonfestő
Elhunyt Jószai Sándor vásárhelyi ikonfestő Nem pusztán művész volt, hanem egy szakrális térben működő, szellemi alázattal megnyilvánuló közvetítő, aki a láthatatlan valóságot igyekezett megjeleníteni a festményein.