Kultúra, oktatásTestvérvárosi bográcsozás

2014. július 14., hétfő
 

Hódmezővásárhely városa volt a díszvendége az ország talán legismertebb gasztronómiai rendezvényének, a XIX. Bajai Halfőző Fesztiválnak.

 

 

 

 

Közel kétezer bográcsban főzték a Főtéren és a környező utcákban a halászlét. Közben a bajai Főtéren, a vásárhelyi hímzéssel, a népi kerámiákkal és a citerakészítéssel ismerkedhettek meg a résztvevők. Sőt igazi "vásárhelyikumokat", sós, túrós lepényt és barátfülét is kínáltak.

Fellépett az Árendás és a Kankalin Néptáncegyüttes. Koncertet adott az MH 5. Bocskai István Lövészdandár Hódmezővásárhelyi Helyőrségi Zenekara.

A Bácskai Kultúrpalotában a XI. Vásárhelyi Fotószimpózium 11 művészének 38 alkotásával mutatkozott be Hódmezővásárhely városa július 12-én, szombaton délelőtt "Elmém lencsémen keresztül" - tisztelgés Lucien Hervé emléke előtt című kiállítással.

A megnyitón részt vett Dr. Kószó Péter Vásárhely alpolgármestere. A szép számban egybegyűlteket Pethő Attila köszöntötte. Elmondta: július második szombatja csaknem két évtizede már hagyományosan a halfőző fesztiválé, amely rendezvény díszvendége idén Hódmezővásárhely. A testvérváros küldöttsége pedig olyan kiállítást hozott el Bajára, amely városuk legnagyobb szülötte, a XX. századi fényképészet egyik legnagyobb alakja, Lucien Hervé emléke előtt tiszteleg.

A kiállítás anyagát dr. Marczin István szociológus, egyetemi docens méltatta. Kifejtette: bár a kiállítás első pillantásra furcsán zavarónak tűnik, a képek mégis annyi személyes érzelemmel telítettek, amelyek a nézőt is hozzásegítik a szubjektív, érzelmekkel teli szemléléshez és látottakon való elgondolkodáshoz.
A kiállítás július 24-ig megtekinthető a Bácskai Kultúrpalota aulájában.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Aki ilyent vezet nem gondolkodik más autón

Aki ilyent vezet nem gondolkodik más autón

A mártélyi Citroen hétvégéből a vásárhelyieknek is kijutott, hiszen szombaton délelőtt a szépen karbantartott autókat bárki megcsodálhatta. Sok képpel!
71 éve született Rapcsák András

71 éve született Rapcsák András

Kövér László: olyan politikai és városépítő teljesítményt tett le az asztalra, amelyhez mérhetőt azóta is keveset találni az országban.

 

Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át

Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át

Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön

Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön

Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
 

És ezt már olvasta?

4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 
Győzött a Kosársuli Budapesten
Győzött a Kosársuli Budapesten A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 40. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
 
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.
 
Vásárhely közelében is gyújtogatott
Vásárhely közelében is gyújtogatott Letartóztatták azt a 60 éves férfit, aki augusztusban több mint 50 alkalommal gyújtogatott Csongrád-Csanád megyében.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...