Kultúra, oktatásTestvériskolák a hungarikumokért

2015. január 26., hétfő
 
Testvériskolák a hungarikumokért

A hódmezővásárhelyi Varga Tamás Általános Iskola és a ceredi Id. Szabó István Általános Iskola 25-25 diákja vett részt a két partnerintézmény által választott téma feldolgozásában.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

2015.01.26.

Sajtóközlemény

HUNGARIKUMOK 

 

A TÁMOP-3.3.14.A-12/1-2013-0004 számú „Hungarikumok” elnevezésű projekt 17 millió forint összegű, vissza nem térítendő európai uniós támogatásból valósult meg. A projekt kedvezményezettje a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ, a megvalósításban két általános iskola: a Hódmezővásárhelyi Varga Tamás Általános Iskola és az Id. Szabó István Általános Iskola (Cered) vett részt.

 

A 2013. november 1. és 2015. január 31. között megvalósított projekt testvériskolai kapcsolat kialakításával, közös programok megvalósításán keresztül hozzájárult a diákok kompetenciájának (szociális, életviteli, kommunikáció, stb.) fejlesztéséhez, ismeretanyaguk bővítéséhez. A kialakult intézményközi kapcsolatban lehetőség nyílt az oktatás, nevelés különböző területein, így a hátrányos helyzetű, halmozottan hátrányos helyzetű tanulók oktatásával, nevelésével kapcsolatosan szerzett tapasztalatok és jó gyakorlatok megosztására. A rendszeres szakmai találkozók mellett a Varga Tamás Általános Iskola és az Id. Szabó István Általános Iskola 25-25 diákja vett részt a két partnerintézmény által választott téma, a hungarikumok feldolgozásában. A projekt ugyanis lehetőséget nyújtott arra, hogy az együttműködő iskolák pedagógusai egy tetszőlegesen kiválasztott és közösen felépített szakmai programtervet dolgozzanak ki és valósítsanak meg együtt.

Mindkét iskola, Budapestet is beleértve 10-10 megyét dolgozott ki, készült fel, minden megyéről egy-egy nagy plakáton feltüntetve a hungarikumokat. A projekt végén egy nagyméretű Magyarország poszter állt össze puzzle-szerűen a megyékből. A két iskola diákjai közös honlap készítésével, telefonon, e-mailen, illetve facebook chat-en tartották a kapcsolatot.

A projektben résztvevő pedagógusok és tanulók személyesen is találkoztak. 2014 áprilisában a ceredi gyerekek látogattak Hódmezővásárhelyre, majd a projektben részt vett vásárhelyi diákok voltak Cereden. 2014 nyarán közös programként Zánkán töltöttek négy napot együtt a két iskola pedagógusai és diákjai.

A két iskola kapcsolattartása a projekt tartama alatt a közös honlapon keresztül történt, és a projekt eredményeinek fenntartása érdekében a jövőben is folyamatos lesz azon keresztül.

A projekt révén a résztvevő tanulók szociális kompetenciái fejlődtek, valamint kulcskompetenciák fejlesztésére is sor került. Mindez hozzájárult a tanulmányi eredményeik javulásához és iskolai eredményességükhöz.

A projektről bővebb információ a www.hungarikumoktestveriskola.hu honlapon olvasható.

 

Olvassa el ezt is!

Piros rózsa és fehér kesztyű - Gregus Bál

Piros rózsa és fehér kesztyű - Gregus Bál

A hódmezővásárhelyi báli szezon harmadik bálján Bakacsiné Rostás Edit és Bakacsi László koreográfiájára 44 pár táncolt. Sok képpel!
Három éve hunyt el Szalay Ferenc

Három éve hunyt el Szalay Ferenc

2013-ban a hódmezővásárhelyi művészvilágot nagy veszteség érte, amikor életének 82. évében elhunyt Szalay Ferenc Munkácsy-díjas festőművész. Képekkel!
13 milliós bírságot kapott Lázár János

13 milliós bírságot kapott Lázár János

Az erdészeti hatóság hivatalból eljárást indított ellene, illetve hozott egy határozatot, amely értelmében köteles 13 millió forint bírságot fizetni és elbontani több létesítményt is.
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon

Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon

Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 

És ezt már olvasta?

Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 
László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.