KözéletTermészetőrök a Mártélyi Holtág védelméért

2017. február 17., péntek
 
Természetőrök a Mártélyi Holtág védelméért

Február 17-én tettek vizsgát a polgári természetőr jelöltek a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóságon. A 25 jelölt komoly felkészülés után adott számot tudásáról a vizsgabizottság előtt, többek közt jogi ismeretekből és a védett növény- és állatfajok ismeretéből.

 

 

Képünkön Albert András természetőr polgári őrökkel (Fotók: KNP)

 


A 25 polgári természetőr között sok a fiatal, akiknek az egyetemi tanulmányai mellett szívügye a természet, nem utolsó sorban pedig leendő szakmájukhoz kapcsolódik.  

A most végzett 25 polgári természetőr között négy nő is van.  A Természetvédelmi Őrszolgálat önkéntes segítői a nemzeti park igazgatósággal kötött írásos megállapodás alapján, a természetvédelmi őrök irányítása és felügyelete mellett díjazás nélküli segítik az állami természetvédelmi őrzést, a nemzeti park igazgatóság munkáját.

 

„Az egyik exponált terület a Mártélyi Természetvédelmi Körzet, amelynek megóvásába mostantól négy frissen vizsgázott  természetőr kapcsolódik be” - mondta Ludnai Tünde a Vásárhelyi Híreknek.

A Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság természetvédelmi őrszolgálat-vezetője arról is beszélt, hogy a feladatuk - amelyhez igazolványuk is van - többek között a természeti értéket veszélyeztető vagy károsító cselekményt elkövető személyt figyelmeztetni a jogellenességre, illetve annak jogkövetkezményeire, valamint távozásra felszólítani, továbbá a védett természeti területekről, értékekről, ezekkel kapcsolatos engedélyköteles tevékenységekről tájékoztatást adni. Aki sikeres vizsgát tesz, az a továbbiakban a helyi természetvédelmi őr munkáját fogja segíteni, vele áll majd szoros kapcsolatban.”

 

A Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság természetvédelmi őrszolgálatának tevékenységét már most is 84 önkéntes polgári természetőr segíti, hozzájuk csatlakoznak az újonnan vizsgázottak.

 

Kapcsolódó cikkünk:


Újjáéled a Barci-rét

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

A Holtág szerelmese

A Holtág szerelmese

Varga András vásárhelyi fotós évtizedek óta szenvedélyesen megörökíti a Tisza, a Mártélyi Holtág évszakait, ezúttal a téli pihenőjében is varázslatos tájat. Képekkel!
Csongrád megyében a vizeket kedvelik a sasok

Csongrád megyében a vizeket kedvelik a sasok

Elkészült az idei Sasleltár. 14. éve számolják. A Dél-Alföldi régió és Csongrád megye kedvelt helye a nagy testű ragadozómadaraknak.
Értékteremtő Nevelési Díjakat adtak át

Értékteremtő Nevelési Díjakat adtak át

Brunszvik Teréz Emléknapot és Szakmai Konferenciát tartott a Hódmezővásárhelyi Egyesített Óvoda teljes dolgozói állományának bevonásával.
12 éves kislányt ütöttek el a zebrán

12 éves kislányt ütöttek el a zebrán

Vásárhelyen, az Andrássy úton, a lány az úttal párhuzamos kerékpárúton közlekedett, majd leszállt a rollerről, és át akarta azt tolni.
 

És ezt már olvasta?

Diákolimpia döntő Vásárhelyen
Diákolimpia döntő Vásárhelyen A IV. korcsoportos Kosárlabda Diákolimpia országos döntőjét, június 12–14. között Hódmezővásárhelyen rendezték. 
 
Elítélték a vásárhelyi szurkálót
Elítélték a vásárhelyi szurkálót Első fokon öt és fél év börtönbüntetéssel sújtott a Szegedi Törvényszék egy férfit, aki 2023 nyarán egy késsel hasba szúrta ismerősét.
 
Útrekonstrukció Vásárhelyen
Útrekonstrukció Vásárhelyen Tizenegy út felújításának elindításáról döntött a rendkívüli ülésén a hódmezővásárhelyi közgyűlés, a szükséges forrást költségvetési átcsoportosítással biztosítják.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 23. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Kezdődik a tiszavirágzás
Kezdődik a tiszavirágzás A következő napokban ismét tanúi lehetünk hazánk egyik legkülönlegesebb természeti csodájának, a tiszavirágzásnak.
 
Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév
Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév Több, mint 200 szósz vett részt „vakkóstoláson” a kontinens minden tájáról. Ezután született a döntés: a nagymágocsi Szabó Attila  aranyérmet nyert.
 
Indul a buli
Indul a buli Minden eddiginél nagyobb érdeklődés övezi az idei Deja Vu Fesztivált, amely június 10. és 14. között nyitja meg kapuit az Újszegedi Partfürdőn.