SportTenisz utánpótlás EB selejtező Vásárhelyen

2016. február 1., hétfő
 
Tenisz utánpótlás EB selejtező Vásárhelyen

Február 5. és 7. között a Hódmezővásárhelyi Tenisz Club rendezi meg a 16 év alatti fiúk Európa-bajnoki selejtező mérkőzéseit 7 ország részvételével

 

 

 

 

 

Ehhez a hódmezővásárhelyi képviselőtestület január 25-én, rendkívüli közgyűlésén 20 millió forintos támogatást is megszavazott.

Fekete Ferenc sporttanácsnok elmondása szerint az összeg egy részét a rendezésre fordítják, például eredményjelzőket bérelnek. A pénz egy részéből pedig - hogy ki ne fussanak az időből, a már zajló - építkezésekre, például a központi épület vizesblokkjainak felújítását finanszírozzák.

 

A magyar 16 éves fiúk válogatottjának szövetségi kapitánya az egykori Hód TC-játékos, Bardóczky Kornél. A keret tagjai: Khin Dániel (MTK), Kisantal Dominik (Győr), Makk Péter (BVSC).

Magyarország mellett, Ausztria, Szlovénia, Szlovákia, Olaszország, Oroszország és Ukrajna csapatai vesznek részt a háromnapos Winter Kupa viadalain. A mérkőzések látogatása ingyenes lesz.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Ilyenek a legboldogabb emberek

Ilyenek a legboldogabb emberek

Kiderült, hogy a mentális jóléttel és boldogsággal kapcsolatos sok-sok kutatásban 10 tulajdonság mindig visszaköszön. Íme a lista!
Nem kell az útfelújítás a kishomokiaknak

Nem kell az útfelújítás a kishomokiaknak

Nagy úr a pénz, avagy a pénztelenség! A kishomokiak inkább visszakérik az időközben 100%-os támogatást kapott csatornahálózat felújítására befizetett pluszpénzt.
Megemlékezés az 1919. július 25-én történtekről

Megemlékezés az 1919. július 25-én történtekről

Július 25-én az önkormányzat a kutasi úti emlékműnél elhelyezte az emlékezés koszorúját. 
Tűz volt Batidán

Tűz volt Batidán

Július 26-án délelőtt nagy területen égett az aljnövényzet, a gaz Hódmezővásárhely batidai településrészén, a Vásárhelyi utcánál.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 32. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
A roma holokauszra emlékeztek
A roma holokauszra emlékeztek Augusztus 2-án a roma holokauszt áldozataira emlékezve, a vásárhelyi zsinagóga falán elhelyezett emléktábláná koszorúzás volt.
 
Tanévi menetrend 2026/2027
Tanévi menetrend 2026/2027 Mi várható a 2026/2027-es tanévre vonatkozó oktatási rend esetében, részletes menetrend, amely a tanítási szünetek idejét is tartalmazza.
 
Vásárhelyen született Antal Imre
Vásárhelyen született Antal Imre Július 31-én lenne kilencvenegy éves Antal Imre Erkel Ferenc-díjas zongoraművész, műsorvezető, showman, az elmúlt évtizedek egyik népszerű tévés személyisége.
 
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola Háromszintes, mintegy ezerötszáz négyzetméteres épületrésszel bővül a hódmezővásárhelyi Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola.
 
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel Műfaji megoszlás szerint 92 festmény, 32 grafika, 46 plasztika, valamint 15 installáció, multimédia mű szerepel majd a tárlaton.
 
Több, mint 40 előadó
Több, mint 40 előadó Összesen kb. 115 produkció, elektronikus zene, rock, pop és trap, hazai zenekarok és nemzetközi sztárfellépők vegyesen az ide Szegedi Ifjúsági Napokon.