Kultúra, oktatásTeltházas koncert a Tornyaiban

2018. július 2., hétfő
 

A Tornyai János Múzeum vásárhelyi művészéletet bemutató kiállításában adott koncertet Távol jársz címmel szombat délután a Steiner Béla Városi Kórus.

 

 

 

 

 

 

A közönség bizalmáról pótszékes teltházzal biztosította a fellépőket, akik megemlékeztek a kórus névadójáról és alaptó karnagyáról.

 

A fesztiválkórus minősítéssel és Pro Urbe díjjal elismert együttes rendszeres közreműködője a városi ünnepségeknek, de számos vidéki településen és külföldön is többször fellépett a kórus. Az 1976-ban Steiner Béla (1927-2016) zenepedagógus, zeneszerző, karnagy által alapított Városi Vegyeskar tavaly vette fel az alapító nevét, akire ma is hálával és szeretettel emlékeznek az énekegyüttes tagjai – mondta el köszöntőjében Búza András. A karnagy vezényletével a koncerten Kodály, Mozart, Brahms, Mendelssohn, Bartók és számos más zeneszerző kórusművei is felhangzottak.

 

A zenei délután műsorában szólódarabok is szerepeltek: Ábrahám Istvánné Oscar Rieding (1840-1916) német hegedűművész közismert h-moll hegedűversenyének első tételével lépett fel. Búza András kórusvezető egy meglepetésdallal kedveskedett a közönségnek: a nyári szezon méltán népszerű esküvői számát, Schubert Ave Mariaját énekelte el Borsos Annamária Bessenyei-díjas zongoraművész – egyben több mint két évtizede kórustag – zongorakíséretével.

 
 
VH-ATA
 

Olvassa el ezt is!

A Mezőgazdasági Kar felsőoktatási szakképzésének ünnepe

A Mezőgazdasági Kar felsőoktatási szakképzésének ünnepe

Június 29-én a felsőoktatási szakképzésben letett sikeres vizsgák eredményét hirdették ki ünnepélyes keretek között a kari tanácsteremben.
Ismertté vált a strandzárlat elrendelésének oka

Ismertté vált a strandzárlat elrendelésének oka

A még most a vízben lévő méreganyag veszélyes lehet az emberekre, valamint a kutyára is, sétáltatáskor nem ajánlatos beleengedni a holtág vízébe.
Ismét pozícióban Juhász Tünde

Ismét pozícióban Juhász Tünde

Szeptember elsejétőll Gyülekezeti igazgatási vezető Lázár János volt államtitkára Hódmezővásárhelyen.
Új napelempark Algyőn

Új napelempark Algyőn

A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 

És ezt már olvasta?

László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.
 
13 milliós bírságot kapott Lázár János
13 milliós bírságot kapott Lázár János Az erdészeti hatóság hivatalból eljárást indított ellene, illetve hozott egy határozatot, amely értelmében köteles 13 millió forint bírságot fizetni és elbontani több létesítményt is.
 
Vármegye helyett ismét megye
Vármegye helyett ismét megye Félrevezető volt úgy bemutatni a vármegye rendszert mintha ez egyszerűen az egész magyar történelem változatlan és egyértelműen pozitív szimbóluma lett volna.