SportTelt ház a Kosársulinál

2014. szeptember 30., kedd
 
Telt ház a Kosársulinál

A Vásárhelyi Kosársuli mintegy 300 utánpótlás játékosának kezdődik meg a bajnoki idény a hétvégén.

 

Képünkön a Vásárhelyi Rakéták (VH archív)

 

Egy biztos, a játékoslétszám miatt nem kell aggódnia a kék-sárgáknak: van olyan korosztály, ahol 6 gárdát indítanak. Az U12-es és az U18-as csapattal szemben a legnagyobbak az elvárások.

 

Dr. Elek András, az egyesület elnöke elmondta: minden kiírásban szerepelnek a legkisebbektől egészen az U21-es korcsoportig, sőt a legfiatalabbak között egyenesen 6 együttes indul. Emellett a Németh László, a Szent István, a Kertvárosi, a Varga Tamás és a Liszt Ferenc Általános Iskolákban előkészítő foglalkozásokat is tartanak elsős és másodikos gyerekeknek. Az utánpótlás nevelést a társasági adó támogatásokból finanszírozzák. Az ennek fedezetét biztosító cégeket minden évben a Kosársulinak kell előteremtenie. Ez viszont igencsak embert próbáló feladat – tette hozzá.

 

Kiemelte: az elmúlt időszakban 300-ra emelkedett a kék-sárgáknál regisztrált utánpótláskorúak száma, így egyelőre befejeződött a férőhelyek feltöltése. Most a szakmai fejlődésre koncentrálnak. A fiatal kosarasokkal összesen 11 edző foglalkozik, nagyrészük az NBI-es felnőttek közül kerül ki. A munkát nagyban segítené, ha szakmailag elvárható mennyiségű edzésidő állna rendelkezésére, mivel most csupán csak két csapat tud hetente négyszer edzeni. A Hódtói Sportcsarnokban és a főiskola tornatermében, valamint a partneriskolákban folyik a munka. Ezek mellett azonban szükség lenne még egy létesítményre, hogy országos szinten még több kiemelkedő eredményt tudjanak elérni.

 

A Kosársuli elnöke az egyesület történetének első bajnoki aranyát megnyerő tavalyi U11-es országos bajnok Vásárhelyi Rakétáktól, valamint az előző szezonban az U16-os sorozatban vitézkedő, és a hazai elitbe jutó vásárhelyi fiataloktól várja a legjobb eredményeket. Azonban mindkét csapat korosztályt váltott, ami nagy kihívás elé állítja őket, így a jó eredmény nem borítékolható előre.

 
 
Forrás: Vásárhelyi Kosársuli
 

Olvassa el ezt is!

Izgő-mozgó informatika

Izgő-mozgó informatika

Az NLG-ben többek között különböző feladatokat végrehajtó robotok, robotkaros modellek kicsik és nagyok számára egyaránt izgalmas látvány lesz.
Vásárhelyi lány Európa-bajnoki bronzérme

Vásárhelyi lány Európa-bajnoki bronzérme

A hétvégén Innsbruckban a négyfős válogatott tagjaként, a harmadik helyezésével Lipcsei Claudia szerepelt a legjobban a magyarok közül.

 

Pályaválasztási segítség

Pályaválasztási segítség

Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
Ismét pozícióban Juhász Tünde

Ismét pozícióban Juhász Tünde

Szeptember elsejétőll Gyülekezeti igazgatási vezető Lázár János volt államtitkára Hódmezővásárhelyen.
 

És ezt már olvasta?

Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 
László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.