Ezzel a kérdéssel vetettem bele magam a fiatalok tömegébe a Tolerancia Napon, a HISZK Eötvös József Székhelyintézményben. Nem kaptam elutasító választ, a fiatalok többsége, amellett, hogy ismerték magának a szónak jelentését, azt is tudták hogyan kell viselkedniük egy olyan társukkal, aki kicsit más.
Ezt Bánfi Edit szavai rögtön bizonyították is. Edit már rutinosnak számít hiszen Eötvösös diákként sokat jár a Kozmutza Intézménybe, hogy segítse fogyatékos társait.
„Úgy érzem, én toleráns vagyok, minden téren, és ezt a napot is nagyon jónak tartom arra, hogy megtudjuk milyen, kicsit másnak lenni és elfogadjuk őket, annak amilyenek. Viszont, azt vettem észre, hogy sok fiatal megrémül, ha az utcán szembe jön egy olyan ember, akin esetleg látszik, hogy beteg, vagy épp szellemileg sérült, és ilyenkor az átlagember, nem tudja mit is csináljon. De a 21. században élünk és ennek természetesnek kellene lennie. Ők, sajnos betegek, őket így kell elfogadni, ugyanúgy hozzá tartoznak a társadalomhoz, mint például én."
Más –Kép (P) címmel tartottak foglalkozást ma, a Tolerancia Napja alkalmából a HISZK Eötvös József székhelyintézményben. Nem csak Eötvösösök vettek részt a programokon, hanem a város több iskolája is képviseltette magát. A cél az volt, hogy minden fiatal megértse, nem kell megijednie, egy szellemileg vagy testileg sérült társa jelenlétében, és hogy megtapasztalja azt, hogyan kell viselkedni „más” társaival.
Aszalai Réka, Kőrösi Kira, Szántó Lívia, Bánfi Vivien, a Liszt Ferenc Ének Zenei Általános Iskolából érkeztek. Hogy mennyire tartják magukat toleránsnak? A választ azonnal rávágták: „Nagyon!” Azért bevallották, igazából még nem sokat gondolkodtak ezen.
„Furcsa lehet fogyatékkal élni, mivel mi egészségesek vagyunk, nem tudjuk ezt igazán átérezni!” „Kíváncsiak vagyunk, és ezt mindannyiunk nevében mondhatom!” „Ezért is jöttünk el ma, hogy megismerjük azokat a szituációkat, amikor egy beteg társunkkal együtt kell dolgoznunk.” Még nincs sok tapasztalatunk”- mondták a lányok egymás szavába vágva.
A délután színes programokat tartogatott mindenki számára, a Gördülő Tánccsoport megnyitó műsorát, a legtöbben ámulattal figyelték, és a nézőközönség soraiban bizony elhangzott egy-egy csodálkozó mondat: „kerekesszékkel is ilyen jól lehet táncolni?” Volt, aki azt is megjegyezte, hogy „.bizony vannak egészséges táncosok, akiknél a Gördülősök százszor jobban csinálják!”.
A megnyitó után, forgó rendszerben közös foglalkozások következtek, amelyeken a fogyatékkel élő gyerekek együtt játszottak egészséges társaikkal. A jól ismert Amerikából jöttem nevű játékot játszották nagy lelkesedéssel, és a másságnak, a betegségnek nyoma sem volt a szórakozásban. Ha kellett segítették egymást, vagy épp ötleteket osztottak meg egymással. Egy biztos, a termekből kihallatszó nevetés és vidám hangulat árulkodott arról, hogy a gyerekek valóban megértették mi a tolerancia.
A játékok és kézműveskedés mellett, a fiatalokkal több fogyatékkal élő felnőtt is megosztotta tapasztalatait és betegsége ellenére elért sikereit. Volt lehetőség, a jelnyelv elemeinek megismerésére is. A drámapedagógiai foglalkozáson pedig olyan szituációkat játszottak el, amelyben egy egészséges, a fogyatékkal élő fiatalnak segít.
Orbán István, az iskola igazgatója, egy frappáns mondattal jellemezte a mai rendezvényt. „A mai fiatalok nem intoleránsak a mássággal szemben, hanem egyszerűen nem tudják, hogyan kell kezelni, nem ismerik ezt a helyzetet.” Mint mondta, ezért hozták létre a programokat, hogy mindenki megtapasztalhassa akár a saját bőrén is, milyen vakon, süketen, vagy végtagok nélkül élni.
„Diákjaink már jó ideje rendszeresen látogatják a Kozmutza Flóra Intézményt és segítik az ottani munkát, és büszkén mondhatom, még noszogatnunk sem kell őket, hiszen teljesen önállóan, sokszor még kíséret nélkül is szívesen mennek. Ezt az érzést, ezt a lehetőséget szeretnénk megmutatni a mai napon a város többi iskolájának is, hogy ihletet meríthessenek, és ne féljenek az ismeretlentől.” mondta az igazgató.
Bánfi Edit, aki rendszeresen jár a Kozmutza Iskolába, mint mondta már karácsonyi ajándékozást is szervezett.
„Két hét alatt toboroztam össze tíz társamat, hogy meglepjünk több mint 110 fogyatékkal élő gyereket. Édességet, játékot, gyümölcsöt vittünk nekik, aminek leírhatatlan módon örültek. Ezt úgy tudnám jellemezni, hogy például, a mai fiatalok többsége egy játék mackónak már nem igazán örül, de számukra hatalmas ajándék és egyben öröm is.” mesélte Bánfi Edit sugárzó arccal.
