KözéletTe a nagy kékségből jöttél? És milyen??? – Hát… nagy és kék.

2011. április 8., péntek
 
Te a nagy kékségből jöttél? És milyen??? – Hát… nagy és kék.

Tülkös Ildikó: „A helyi turizmus fellendítésében érdekelteknek, vállalkozóknak kell az első körben elmagyarázni, mi ez, miért jó, hogyan működik?” Konferenciát rendeztek Dél Alföld turizmusának fellendítéséről.

 

 

 

A címben szereplő tréfás mondatot a mai konferencia előtt mesélte a Vásárhelyi Hírek munkatársának egy idegenforgalomban járatos szakember, akinek kedvenc példája arra, hogy ha egy olyan turistát kérdeznek, akinek minden élmény volt és semmi sem volt igazán az. Vagyis nem tud kiragadni valami emlékezetest. Állítják, ennek a jellemzőnek, emlékezetesnek a megtalálása szükséges ahhoz, hogy egy hely vonzó legyen turisztikai szempontból. Ahogy ezt tömören megfogalmazta az egyik előadó: kiragadjuk egy darabkáját és érdemi desztinációt faragunk belőle.

Dr. Kószó Péter alpolgármester a Ginkgo Sas különtermében rendezett konferencia kezdetén kifejtette, nagy szükség van a régiónak a turisztikai szakemberek összefogására. Hozzátette, Hódmezővásárhely számára stratégiai kérdés a turizmus fejlesztése. Dr. Hampel Tamás az április 8-i rendezvény egyik szervezője a Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Hódmezővásárhelyi Városi Szervezete elnöke szerint, az ország más térségeihez képest a Dél alföldi régiónak komoly lemaradása van. A turizmus hazánk GDP-jének 8,5 százalékát állítja elő és mintegy 400 ezer munkahelyet biztosít. Meg kell találni itt a Dél Alföldön is azokat a kitörési pontokat, amelyekkel élénkíteni lehet a gazdaságot és ezen belül a turizmust.

Dr. Nemes Andrea a Nemzetgazdasági Minisztérium Turizmus Főosztályának vezetője, előadása előtt a Vásárhelyi Hírek munkatársának arról beszélt, járható út az úgynevezett Turisztikai Desztinációs Menedzsment. Egy alulról szerveződő összefogás amely idővel komplex feladatokat lát el. A marketing és az információs tevékenység mellett foglalkozik a fejlesztések tervezésével, a beruházások bonyolításával, a kutatással és a partnerség szervezésével is. Amint aztán azt az előadásában is kifejtette, ezeket a szerveződéseket a szaktárca segíti.  

Tülkös Ildikó a hódmezővásárhelyi Önkormányzat idegenforgalmi referense elmondta, elsősorban a helyi turizmus fellendítésében érdekelteknek, vállalkozóknak kell az első körben elmagyarázni, mi ez, miért jó, hogyan működik? Majd a második körben ennek az összefogásnak a finanszírozását, pályázati lehetőségeit kell megteremteni-foglalta össze az idegenforgalmi referens.     

A Turisztikai Desztinációs Menedzsment megértésében segített, a benne rejlő turizmusfejlesztési lehetőségekről, a szaktárca iránymutatásáról nyújtott kimerítő tájékoztatást a rendezvény. A konferencia előadásain a résztvevők részletes képet kaptak arról, hogy a desztinációs menedzsment-hálózat az elképzelések szerint önkéntesség alapján szerveződik, minden, az idegenforgalomhoz kapcsolódó vállalkozás, önkormányzat, sőt civil szervezet a résztvevője lehet. A helyitől, a regionálison át, a nemzeti szintig jön létre a Turisztikai Desztinációs Menedzsment.

 

Olvassa el ezt is!

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
13 milliós bírságot kapott Lázár János

13 milliós bírságot kapott Lázár János

Az erdészeti hatóság hivatalból eljárást indított ellene, illetve hozott egy határozatot, amely értelmében köteles 13 millió forint bírságot fizetni és elbontani több létesítményt is.
Tanévnyitó a Mezőgazdasági Karon

Tanévnyitó a Mezőgazdasági Karon

A Polgármesteri Hivatal Dísztermében Tanévnyitó Ünnepi Tanácsülésen köszöntötték az SZTE Mezőgazdasági Kar elsőéveseit.
AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban

AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban

Még mindig gyakran találkozni azzal a tévhittel, hogy a mesterséges intelligencia elsősorban a nagy technológiai vállalatok kiváltsága.
 

És ezt már olvasta?

Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 
László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.