SportTavaszi lendületben a Hód Fitness SE

2018. április 11., szerda
 
Tavaszi lendületben a Hód Fitness SE

Hajlékonyság, erő, dinamizmus egyszóval FitKid. Az akrobatikus elemekkel színesített műfaj egyik hazai legsikeresebbje a Hód Fitness SE. Három tavaszi versenyen vannak túl.

 

 

 

 

 

 

FitKid Dance egyéni B kategóriás és Dance Show versenyt rendeztek Csongrádon, amelyre az ország minden tájáról érkeztek fit-kidesek.

Március 10-én a HSZC Sághy Mihály Szakgimnáziumának tornacsarnokába a bajnokságra az ország minden tájáról érkeztek a legfiatalabb korcsoportok versenyzői.

 

Összesen 294 versenyző nevezett, Komáromból, Balatonfüredről, Székesfehérvárról, Budapestről, Szegedről, Békéscsabáról, Szentesről, Ceglédről, Szolnokról, Vásárhelyről. A kezdő versenyzők mérik itt össze tudásukat a B kategóriás versenyen. Az ötletekben nem szűkölködtek sem a versenyprogramok, sem a kosztümök terén a versenyzők, hiszen az almából kibújó kukackától kezdve a nyuszin és Zorrón át egészen a szuperlányig terjedt a felhozatal. A kisebbek délelőtt versenyeztek, míg a felső tagozatosok, illetve középiskolások pedig az estébe nyúlóan mutatták meg tudásuk legjavát.

A hódmezővásárhelyi Hód Fitness SE 11 versenyzővel nevezett be négy korcsoportban.

 

Eredmények:

 

                                  I/B.kcs. Kis Katinka                     1.hely

                                                Kiss Bianka                     6.hely

                               II/A.kcs. Dominkó Szófia                7.hely

                               II/B.kcs. Fazekas Boglárka             2.hely

                                               Papp Holda                       3.hely

                                               Tóbiás Eszter                   6.hely

                                               Gulyás Fanni                     7.hely

                                               Oláh Dorka                        9.hely

                                               Gálfi Rebeka                     21.hely

                               III.kcs.   Pál Katalin Panka             14.hely

                               IV.kcs. Szántó Cintia                     12.hely

 

 

A vásárhelyi lányok következő megmérettetése március 24-én volt Cegléden a Malomtó szél- Judo Csarnokban, a Fit-Kid Dance „A” és Fit-Kid II/B. egyéni országos versenyen.

 

 

Eredmények:

 

                               Dance „A” egyéni eredmény:

                               III.kcs.   Bányai Eszter                      2.hely

 

                             II/B. egyéni eredmények:

                               III.kcs.   Oswald Gerda                    3.hely

                               IV.kcs.  Alácsi Kamilla                     5.hely

                                             Rabie Jumana Rosa       10.hely

                               VII.kcs. Alácsi Hedwig                    4.hely

 

 

Április 7-én a FitKid egyesületek 8. alkalommal mutatkoztak be és mérkőztek meg Szolnokon az Országos Grand Prix verseny keretében. Az I. osztály egyéniben, a II. osztály csoportosan versengett az érmekért.

A Széchenyi Gimnázium tornacsarnoka zsúfolásig megtelt idén is. Az indulók és edzőik nemcsak az elemek tökéletes végrehajtására, hanem a ruhára és a zenére is nagy hangsúlyt fektettek. A koreográfiákból a magyaros dallamok és néptánc elemek sem hiányoztak. A nap végén minden kategóriában a legjobb hat versenyző kupát, érmet és oklevelet vehetett át. A díjakból jócskán jutott a vásárhelyi Hód Fitness SE versenyzőinek is, akik ezúttal is szép számban képviseltették magukat.

 

Eredmények:

 

Fit-Kid I. osztály egyéni eredmények:

                               II.kcs.    Kovács Viola                        4.hely

                                               Kassai Maja                         5.hely

                                               Preczer Szintia                    7.hely

                                               Ruzsity Jázmin                    8.hely

                               III.kcs.   Nagy Viktória                    10.hely

                               IV.kcs.  Pálvölgyi Zita                       5.hely

                               V.kcs.    Benda Nina                        16.hely

                               VI.kcs. Szkalonai Fanni                  1.hely

                                               Bósz Milla                             9.hely

                                               Nagy Eszter Sára              18.hely

                               VII.kcs.                 Kocsor Zorka                       7.hely

                               IX.kcs.   Hegyi Viktória                     3.hely

                               Senior: Törökgyörgy Adrienn      2.hely

 

Fit-Kid II. osztály csoportos eredmények:

                               I.kcs. duó:           Cirkusz                3.hely (Fazekas Boglárka, Oswald Gerda

                               II/A.kcs. duó:    Samba                1.hely (Alácsi Kamilla, Rabie Jumana Rosa)

                                                          Buddha               5.hely (Bányai Eszter, Molnár Dézi)

                               II/B.kcs duó:      Linting Park       3.hely (Pásztor Szonja, Szappanos Vivien)

                                                               Quenn             7.hely (Csarmaz Dóra, Hegedűs Petra)

                               II.kcs. kiscsapat: Seven Nation Army      6.hely

                                (Oswald Gerda, Alácsi Kamilla, Rabie Jumana Rosa, Szűcs Boróka)

                               II.kcs. nagycsapat: Fade to black              1.hely

                                (Molnár Dézi, Pásztor Szonja, Szappanos Vivien, Csarmaz Dóra, Hegedűs Petra)

 

Edzők: Rácz Ildikó, Miklós Melinda, Dr. Szatmári Zoltán, Gabrovits Péter, Szabó Márta Kata, Törökgyörgy Adrienn

 

 

Olvassa el ezt is!

Miért is van vágányzár Vásárhely és Szeged között?

Miért is van vágányzár Vásárhely és Szeged között?

A laikusok számára is érdekes szakmai mustra a tram-train miatt most kezdődött felújításról. Július végéig pótlóbuszok vették át a vonatok szerepét.
Óvodás Magyar Sakkbajnok lett Mácsár Melinda

Óvodás Magyar Sakkbajnok lett Mácsár Melinda

Már három óvodás országos sakkbajnoki cím is Hódmezővásárhelyre került, ugyanis  Megyaszai Balázs és Herczeg Zsófia után újabb bajnokot ünnepelhetünk. Képekkel.
Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával

Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával

A fennállásának 50. évfordulója alkalmából, 2015-ben a Villeroy & Boch Magyarország Kft. óvodai mosdó felújítási programba kezdett Hódmezővásárhelyen.
Hetilap lesz a Délmagyarországból

Hetilap lesz a Délmagyarországból

Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.
 

És ezt már olvasta?

Bővül a Szőnyi Benjamin iskola
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola Háromszintes, mintegy ezerötszáz négyzetméteres épületrésszel bővül a hódmezővásárhelyi Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola.
 
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel Műfaji megoszlás szerint 92 festmény, 32 grafika, 46 plasztika, valamint 15 installáció, multimédia mű szerepel majd a tárlaton.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 28. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Több, mint 40 előadó
Több, mint 40 előadó Összesen kb. 115 produkció, elektronikus zene, rock, pop és trap, hazai zenekarok és nemzetközi sztárfellépők vegyesen az ide Szegedi Ifjúsági Napokon.
 
Ulmi találkozó
Ulmi találkozó Az 1992 óta Hódmezővásárhely testvérvárosába, az ott rendezett 14. Nemzetközi Duna Fesztiválra kiutazott Márky-Zay Péter polgármester.
 
Irány Hong Kong
Irány Hong Kong A világbajnokságra utazó magyar válogatott tagja lett a hódmezővásárhelyi Papp Jázmin, akinek Magyary Ágnes volt az edzője .
 
Kurucz D. István festő emlékét őrző kitüntetést alapítottak
Kurucz D. István festő emlékét őrző kitüntetést alapítottak A díj olyan képzőművészeknek adható, akik munkásságukkal hozzájárultak a város kulturális életének gazdagításához, művészi hagyományainak továbbviteléhez.