SportÉrtékes győzelem - folytatás egy hét múlva

2015. június 6., szombat
 

Szoros meccsen harcolta ki a harmadik mérkőzést a bronzéremért az NBI B csoportos kosárlabda bajnokság rájátszásában a Vásárhelyi Kosársuli a Salgótarján ellen. Nyilasék jövő héten idegenben küzdhetnek meg a dobogós helyezésért.

 

Fotók: Damó Adrienn

 

Czibere két gyors hármasával kezdtek a hazaiak, ennek ellenére 88-állt az eredményjelző a negyed derekán. A másik oldalon az irányító Szabó villogott. A beálló Nyilas és a kezdő ötösben helyt kapó Genal vezérletével hét pontos előnyre tett szert a Kosársuli, ami ki is tartott a második tíz percig.

 

Szinte rögtön 10 pont fölé nőtt a különbség. Nagyobb sebességre kapcsoltak ekkor a csapatok, amiből a remeklő Genal és társai jöttek ki jobban. (37-24) Ám megint nem bírtak Szabóval, aki sorra szállította a hármasokat, de ez sem segített nekik. Vejinovicsék pörgős és eredményes kosárlabdát mutattak be a mérkőzés ezen szakaszában.

 

Vas trojkával nyitotta a harmadik periódust, amit egy távoli kettessel toldott meg. 52-36 állt ekkor az eredményjelzőn. Ezután 7 pontra jött fel a Salgótarján néhány hazai figyelmetlenség miatt. Dr. Elek András fiai ismét újítottak, akik egy időkérést követően három támadás védekeztek ki, majd három kosarat szereztek. (60-47) Ehhez a nagy szívvel játszó Mócsai tett hozzá egy 2+1-et. Mindhiába, mivel a salgótarjáni Szabó újra 5 pontot süllyesztett el a kék-sárgák gyűrűjében.

 

72-63-nál indult a zárójátékrész, ami egyértelműen a Salgótarjánnak ment jobban. Tutusék hét pontra jöttek föl. Újra ritmust váltott a Kosársuli, nem tudtak olajra lépni.(81-69) Nem adták könnyen magukat a piros mezesek, akik újra faragtak hátrányukból,előbb hétre jöttek fel, végül ötre. Így végül nem lett meg a 15 pontos győzelem, ami ahhoz kellett volna, hogy a bronzpárharcot eldöntő harmadik ütközetet Vásárhelyen rendezzék meg. Vas Péterék jövő héten a Nógrád megyeiek otthonában küzdenek a dobogós helyezésért a B csoportban.

 

Vásárhelyi Kosársuli SE - Konecranes-Salgótarjáni KSE 88-83 (21-14, 26-22, 25-27, 16-20)

NBI B rájátszás a harmadik helyért, Hódmezővásárhely Hódtói Sportcsarnok, 500 néző.

Vezette: Farkas G., Söjtöry T. és Kovács N.

Kosársuli: Vejinovics 7, CZIBERE 12/9, VAS 14/6, GENAL 19/3, Varga 14.

Csere: NYILAS 8/6, Gruda 2, Rostás I. 2, Kelemen 4, Mócsai 6

Edző: dr. Elek András és Utasi Gábor

 

Dr. Elek András: „Nagyon értéke győzelmet szereztünk egy nálunk jobb játékosállománnyal rendelkező csapat ellen. Örülök, hogy győzelemmel búcsúztunk a közönségünktől, viszont sajnálom, hogy nem sikerült a megfelelő arányban nyernünk, bár erről nem csak mi tehettünk…”

 
 
Forrás: Vásárhelyi Kosársuli
 

Olvassa el ezt is!

Patrónus Díjat kaptak a vásárhelyi szaktanárok

Patrónus Díjat kaptak a vásárhelyi szaktanárok

Június 5-én a 3 vásárhelyi szakképző iskola diákjainak sikereiben, országos, vagy nemzetközi eredményeik elérésében közreműködőtt szaktanároké, pedagógusoké volt a főszerep. A díjazottak névsorával!
Kupagyőztes lett a HFC

Kupagyőztes lett a HFC

A csapat június 6-án 17 órai kezdettel játssza a Városi Stadionban utolsó bajnoki mérkőzését a megyei I. osztályú bajnokságban. A belépés ezúttal díjtalan lesz.
Ismét Magyar Sajtófotó Kiállítás Vásárhelyen

Ismét Magyar Sajtófotó Kiállítás Vásárhelyen

A Kossuth téren, csütörtökön délután Bánkuti András, a MÚOSZ részéről és Márki-Zay Péter polgármester nyitotta meg a 44. Magyar Sajtófotó Kiállítást.
Továbbra is a Dél-Alföld a legveszélyeztetettebb

Továbbra is a Dél-Alföld a legveszélyeztetettebb

A korábbi időszakokhoz viszonyítva a Közép-Dunántúlon volt a legnagyobb arányú a talajnedvesség csökkenése, ezt az Észak-Alföld, majd szorosan a Dél-Alföld követte.

 

És ezt már olvasta?

Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is Bár örömteli a hír, hogy új, emeletes távolsági buszokat állítanak be Hódmezővásárhely és más városokban, azonban ez még soká lesz.
 
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása A projekt részeként a hódmezővásárhelyi és a makói kórházban korszerű terápiás és diagnosztikai eszközöket állítanak üzembe.
 
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben A vadonatúj mezében pályára lépő Kosársuli zsinórban a harmadik sikerére készült a bajnokságban, míg a bajaiak idegenben az elsőre.
 
Változások a Rádió 7 háza táján
Változások a Rádió 7 háza táján Új tulajdonosa van a Rádió 7-nek, amely 2023-ban a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa döntése szerint 2033-ig kapott frekvenciaengedélyt.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 43. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Hódmezővásárhelyi ünnepi megemlékezések
Hódmezővásárhelyi ünnepi megemlékezések

Magyarország egyik legfontosabb nemzeti ünnepe, amely az 1956-os forradalom és szabadságharc kezdetének, valamint a 3. Magyar Köztársaság 1989-es kikiáltásának állít emléket.

 
A Vásárhelyi Hírek képarchivumában keresgélve
A Vásárhelyi Hírek képarchivumában keresgélve Emlékek a város életéből. A Vásárhelyi Hírek fotóarchívumában szinte végikövethető a város élete 2005-től napjainkig. Idézzünk fel néhány dátumot, az események képeivel.