Kék hírekTanyabetörés Székkutason

2013. március 12., kedd
 
Tanyabetörés Székkutason

Március 8-án Sz. Bálint egy székkutasi tanyára tört be, ahonnan egy nyergesvontató pótkocsijának alumínium oldalait, az épület ajtaját, teherautó alkatrészeket és egy vasbeton szerelvényt tulajdonított el mintegy félmillió forint értékben.

 

 


A bejelentést követően a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság munkatársai néhány órán belül megállapították a gyanúsított személyazonosságát és előállították. A házkutatás során házának udvarán hatvan liter kénsavat találtak, így ellene a lopás mellett a hulladékgazdálkozás rendjének megsértése miatt is büntetőeljárás indult, mivel kénsavat tárolt ingatlanának udvarán.

Kiderült az is, hogy korábban egy kft. telephelyéről egy vaskorlátot, valamint egy magánházból 17 darab nyárfarönköt is elvitt.

A 47 éves Sz. Bálintot a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság kihallgatását követően őrizetbe vette és kezdeményezte az előzetes letartóztatását.

 

Olvassa el ezt is!

Útban a világhírnév felé

Útban a világhírnév felé

Május elején Papp Jázmin az isztambuli világkupán vívott a felnőttválogatottban. Az ötödik helyet a kínaiak legyőzésével érdemelték ki a magyarok.
Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával

Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával

A fennállásának 50. évfordulója alkalmából, 2015-ben a Villeroy & Boch Magyarország Kft. óvodai mosdó felújítási programba kezdett Hódmezővásárhelyen.
A Liszt lett a rangos verseny győztese

A Liszt lett a rangos verseny győztese

A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
Kezdődik a tiszavirágzás

Kezdődik a tiszavirágzás

A következő napokban ismét tanúi lehetünk hazánk egyik legkülönlegesebb természeti csodájának, a tiszavirágzásnak.
 

És ezt már olvasta?

Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.
 
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, a nyilvánossá vált 790-es listában – 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 25. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
A vásárhelyi szakképző intézmények érettségizői
A vásárhelyi szakképző intézmények érettségizői HSZC intézményeiből összesen 26 osztályban 523 tanuló fejezte be tanulmányait a 13. technikumi és a 3/11 szakképző évfolyamokon.
 
Vitézy Dávid: hosszú és nyilván nehéz folyamat lesz.
Vitézy Dávid: hosszú és nyilván nehéz folyamat lesz.

A kormány elrendelte a dohánykoncessziók teljes körű felülvizsgálatát, benne az 1100 milliárd forintos forgalmat folytató hódmezővásárhelyi gyökerű céget. 

 
Pláza épülhet az Aldi mellett
Pláza épülhet az Aldi mellett A beruházó egy üzletházat épít a területen, a szerződés alapján pedig a fejlesztésnek legalább 45–50 ember foglalkoztatását kell lehetővé tennie.
 
Jelentős összegből megújulhat a belváros
Jelentős összegből megújulhat a belváros A Belváros keleti részének átfogó megújítása kezdődhet meg Hódmezővásárhelyen az új, kétszintes parkolóház megépülésével az Ótemplom közelében.