BulvárTalán egy kicsit szirénázni is lehet

2015. május 30., szombat
 
Talán egy kicsit szirénázni is lehet

Május 31-én a katasztrófavédelem területi és helyi szervei a „Nyitott szertárkapuk” elnevezésű országos rendezvényen várják a gyermekeket és szüleiket.

 

 


A program célja a gyermekek és általuk a családok a hivatásos és önkéntes szervezetek mindennapi tevékenységét és életét bemutassa, valamint a katasztrófavédelmi közösségi szolgálatot népszerűsítse.  

Nem utolsó sorban pedig a nyílt nap során az érdeklődő gyermekek és családtagjaik megnézhetik, kipróbálhatják a parancsnokságok készenléti szereiket, különleges felszereléseiket. 

 

A Hódmezővásárhelyi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság is várja a gyerekeket 31-én 10 órától 16 óráig.

Minden fél órában próbariasztás végrehajtása (kivéve 12.30-kor)

Tűzoltó technikái eszközök bemutatása, kipróbálása

Katasztrófavédelmi Totó kitöltése

Ügyességi feladatok,

Tűzoltósisakok felpróbálása

Kicsiknek, színező, rajzolás

Asztalitenisz és minipálya-futball egész nap

És még az is lehet, hogy egy kis szirénázás is belefér a programba!

 

Olvassa el ezt is!

Makán Doroti újabb országos sportsikere

Makán Doroti újabb országos sportsikere

Magyar bajnoki címek, világkupa győzelem után ismét egy aranyérem az Utánpótlás OB-n. Augusztusban ő is képviseli hazánkat a spanyolországi EB-n.

Bringalovagok nyeregbe!

Bringalovagok nyeregbe!

Látványos, többkörös cross country mtb kerékpárversenyt rendeznek június 7-én Hódmezővásárhely sétálóutcájában.
Étvágygerjesztő vásárhelyi program

Étvágygerjesztő vásárhelyi program

Szeptember 12-én ismét Vásárhelyi Ízök Fesztiválja és Butellás Pálinkamustra. A gasztronómiai esemény idén a Kossuth téren lesz.
13 milliós bírságot kapott Lázár János

13 milliós bírságot kapott Lázár János

Az erdészeti hatóság hivatalból eljárást indított ellene, illetve hozott egy határozatot, amely értelmében köteles 13 millió forint bírságot fizetni és elbontani több létesítményt is.
 

És ezt már olvasta?

Győzelemmel nyitott a Kosársuli
Győzelemmel nyitott a Kosársuli A fordulást követően kezébe vette a sorsát a Vásárhelyi Kosársuli, és magabiztosan zsebelte be a győzelmet a nyitófordulóban.
 
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 
László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.