SportBringalovagok nyeregbe!

2015. május 24., vasárnap
 
Bringalovagok nyeregbe!

Látványos, többkörös cross country mtb kerékpárversenyt rendeznek június 7-én Hódmezővásárhely sétálóutcájában.

 

 

 

 

Hódmezővásárhely M. J. V. Önkormányzata, valamint a Hódmezővásárhelyi Gyermekegészségügyért Alapítvány támogatásával a Hungarian Flyers Kerékpáros Klub családias hangulatú MTB versenyre várja bringásokat és szurkolóikat.

 

A 2013-ban első alkalommal megrendezett Bringalovagok nevű kerékpáros versenyhez, Hódmezővásárhely sétálóutcájában, a Dr. Rapcsák András utcában ismét egy 730 méteres pályát alakítanak ki, amelynek vonalvezetése gyors és izgalmas mind a versenyzőknek, mind pedig a nézőknek.  Igazi ügyességi vetélkedőre lehet számítani idén is, mivel a pálya bizonyos szakaszain különböző épületek (mű- és tereptárgyak) között kell kerékpározni, illetve lépcsőkön, és fa dobogókon áthaladni. A rendezők változatos pályát állítanak össze, amit egyénileg és csapatokba tömörülve is lehet teljesíteni.

A Rajt-Cél helye a Bessenyei Ferenc Művelődési Központ előtti terület. A versenyre három korcsoportba lehet nevezni: Junior (11-14 éves), Ifjúsági és felnőtt (15-30 éves) és Master (31-60 éves). Minden korcsoportban külön díjazzák a lányokat-fiúkat, nőket- férfiakat, vagyis összesen 9 díjazásra kerül sor.

Előnevezni a Hungarian Flyers Club honlapján, illetve a helyszínen lehet. A nevezési díj egy ebéd árát is tartalmazza. Az első verseny 9 órakor rajtol.

 

Olvassa el ezt is!

Szegények és gazdagok

Szegények és gazdagok

Négy magyar régió is bekerült az Európai Únió 20 legszegényebb régióját összegző listába. Az egyik a Dél Alföld.
 Tizenegy vásárhelyi érem

Tizenegy vásárhelyi érem

Május 17-én a Triatlon Diákolimpia és Regionális és Nyílt  Verseny  volt  Hódmezővásárhelyen. A Hód-Triatlon és Öttusa SE versenyzői, ismét jól szerepeltek. Eredményekkel, és képekkel!

 

Tűz volt Batidán

Tűz volt Batidán

Július 26-án délelőtt nagy területen égett az aljnövényzet, a gaz Hódmezővásárhely batidai településrészén, a Vásárhelyi utcánál.
Tanévi menetrend 2026/2027

Tanévi menetrend 2026/2027

Mi várható a 2026/2027-es tanévre vonatkozó oktatási rend esetében, részletes menetrend, amely a tanítási szünetek idejét is tartalmazza.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 32. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
A roma holokauszra emlékeztek
A roma holokauszra emlékeztek Augusztus 2-án a roma holokauszt áldozataira emlékezve, a vásárhelyi zsinagóga falán elhelyezett emléktábláná koszorúzás volt.
 
Vásárhelyen született Antal Imre
Vásárhelyen született Antal Imre Július 31-én lenne kilencvenegy éves Antal Imre Erkel Ferenc-díjas zongoraművész, műsorvezető, showman, az elmúlt évtizedek egyik népszerű tévés személyisége.
 
Megemlékezés az 1919. július 25-én történtekről
Megemlékezés az 1919. július 25-én történtekről Július 25-én az önkormányzat a kutasi úti emlékműnél elhelyezte az emlékezés koszorúját. 
 
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola Háromszintes, mintegy ezerötszáz négyzetméteres épületrésszel bővül a hódmezővásárhelyi Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola.
 
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel Műfaji megoszlás szerint 92 festmény, 32 grafika, 46 plasztika, valamint 15 installáció, multimédia mű szerepel majd a tárlaton.
 
Több, mint 40 előadó
Több, mint 40 előadó Összesen kb. 115 produkció, elektronikus zene, rock, pop és trap, hazai zenekarok és nemzetközi sztárfellépők vegyesen az ide Szegedi Ifjúsági Napokon.