Kultúra, oktatásTaláld meg magad - 2019

2019. október 16., szerda
 
Találd meg magad - 2019

Csütörtöktől szombatig tart a huszadik „Találd ki magad!” Pályaválasztási vásár Szegeden. Rekordszámú kiállítóval és tematikus napokkal készül a huszadik Pályaválasztási vásárra a Csongrád Megyei Kormányhivatal.

 

 

 

 

 

 

Idén a rendezvény új helyszínen, a Szent-Györgyi Albert Agórában lesz, ahol 83 kiállító várja – egyetemek, középiskolák, képzőintézmények – a döntés előtt álló, végzős fiatalokat.

 

A három nap alatt három különböző célcsoportra koncentrálnak a szervezők: október 17-én a középiskolásokat, 18-án az általános iskolásokat, 19-én, szombaton pedig a családokat fogadják szakmabemutatókkal és pályaválasztási tanácsadással.

 

A résztvevők egy helyen és egy időben kapnak bőséges információt a szakképzési és továbbtanulási lehetőségekről és egyénre szabott segítséget a szakemberektől - mindezt érdekes, lendületes, emberközeli formában. A három nap alatt bemutatkoznak a vendéglátás, élelmiszeripar, építőipar, informatika, rendvédelem, környezetvédelem, mezőgazdaság, vasúti közlekedés területéről megjelent iskolák.

 

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Ismét főszerepben a lepény és a jókedv

Ismét főszerepben a lepény és a jókedv

Kulináris élvezetekkel kombinált jó kis mulatság vár a vásárhelyiekre október 19-én szombaton délután 3-tól. Program.
Rávilágítanak a lámpacserés ügyekre?

Rávilágítanak a lámpacserés ügyekre?

Pécs feljelentést tesz. Sajtóinformációk szerint hasonló lépésekre lehet számítani a közeljövőben az ellenzék győzelmével most leváltott eddigi fideszes vezetésű több településen is.
Pályaválasztási segítség

Pályaválasztási segítség

Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
Tanévnyitó a Mezőgazdasági Karon

Tanévnyitó a Mezőgazdasági Karon

A Polgármesteri Hivatal Dísztermében Tanévnyitó Ünnepi Tanácsülésen köszöntötték az SZTE Mezőgazdasági Kar elsőéveseit.
 

És ezt már olvasta?

Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 37. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
13 milliós bírságot kapott Lázár János
13 milliós bírságot kapott Lázár János Az erdészeti hatóság hivatalból eljárást indított ellene, illetve hozott egy határozatot, amely értelmében köteles 13 millió forint bírságot fizetni és elbontani több létesítményt is.
 
Vármegye helyett ismét megye
Vármegye helyett ismét megye Félrevezető volt úgy bemutatni a vármegye rendszert mintha ez egyszerűen az egész magyar történelem változatlan és egyértelműen pozitív szimbóluma lett volna.
 
Étvágygerjesztő vásárhelyi program
Étvágygerjesztő vásárhelyi program Szeptember 12-én ismét Vásárhelyi Ízök Fesztiválja és Butellás Pálinkamustra. A gasztronómiai esemény idén a Kossuth téren lesz.