KözéletTájházi húsvétolás apró titkokkal

2011. április 23., szombat
 

A hétfői locsolók figyelmét felhívjuk, hogy a forró méhviasszal felvitt, írott díszítésű tojások elkészítése sokkal több időt vesz igénybe, mint a csillámos csodáké, vagyis aki ilyen gondos kézimunkával készített hímes tojást kap egy jól elhadart locsolóvers után, az az átlagosnál nagyobb elismerésnek számít.

 

Tekintse meg video-beszámolónkat ITT

 

 

Április 23-án az Árpád utcai Tájház programjának sikerére valószínű maguk a szervezők sem számítottak, mert egymás után állították be a pótasztalokat, székeket a folyamatosan érkező  kis kézművesek részére. Mint az képeinken is látható hatalmas sürgés-forgás jellemezte a Tájház ’Húsvéti készülődését.’ A program 10 órakor kezdődött a Kalamajka Néptánccsoport műsorával, amelybe aztán a nézők is bekapcsolódhattak. A többféle tojásfestési technika mellett, dísztárgyakat is lehetett készíteni. A „trendinek” számító színes csillámokkal megdíszített hurkapálcás „csili-vili” tojások mellett, bent a tájház egyik szobájában az igazi hagyományos tojásfestés rejtelmeibe Bereczné Lázár Nóra hímes tojás festő népi iparművész, vezette be az érdeklődőket. Lelkesedésből pedig itt sem volt hiány. A hétfői locsolók figyelmét felhívjuk, hogy a forró méhviasszal felvitt, írott díszítésű tojások elkészítése sokkal több időt vesz igénybe, mint a csillámos csodáké, vagyis aki ilyen gondos kézimunkával készített hímes tojást kap egy jól elhadart locsolóvers után, az az átlagosnál nagyobb elismerésnek számít. A PMK által szervezett igen jó hangulatú délelőtt során az Árendás Néptáncegyüttes is megmutatta, egykor milyen lehetett az igazi falusi húsvétolás. A hagyományok újraélését pedig még egy pehelysúlyban elővezetett tésztapofozás is segítette. A beígért állatsimogató talán sokakban csalódást okozhatott, mert egy szem fehér nyuszi vállalta csak a gyerekkezek megnyugtatónak nem nevezhető gyógymasszázsát. A Vásárhelyi Hírek munkatársa viszont még ott helyben nyomozásba kezdett, hogy kiderítse miért csak egy nyuszi állta a sarat? Rövid időn belül megtudtuk, hogy ma délelőtt többen is a helyszínen voltak, sőt a Dunántúlról a Tájházba vendégszereplésre érkező nyuszik a hajnali utazás alatt legalább ötször többen lettek. Ezért a Tájház egyik csöndes helyiségében örülhettek a stílusosan húsvéti ajándék anyaságnak

 

Olvassa el ezt is!

A vásárhelyi szakképző intézmények érettségizői

A vásárhelyi szakképző intézmények érettségizői

HSZC intézményeiből összesen 26 osztályban 523 tanuló fejezte be tanulmányait a 13. technikumi és a 3/11 szakképző évfolyamokon.
Múzeumok éjszakája Vásárhelyen

Múzeumok éjszakája Vásárhelyen

A roma jazztől az őslény-kutatáson át a porcelánöntésig a Múzeumok éjszakáján. Részletees program.
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról

Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról

A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, a nyilvánossá vált 790-es listában – 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.
Szóváltás késeléssel

Szóváltás késeléssel

Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.