BulvárSzuper koncertek, folklór, sőt leánykérés a SZIN negyedik napján

2015. augusztus 28., péntek
 
Szuper koncertek, folklór, sőt leánykérés a SZIN negyedik napján

Izgalmas koncertek és programok közül csemegézhettek a kilátogatók, egymást követték a nagyszerű zenekarok a színpadokon.

 

 

 

 


A Mizo Színpadon a frappáns nevű C.2.1. (szitu van) kezdte meg a csütörtöki koncertsorozatot, majd a Good Company akusztikus dallamokkal és virtuóz hegedűjátékkal szórakoztatta a közönséget. Egy stílusváltást követően a hardcore metált játszó Blind Myself csapata lépett a színre, akiket a Cadaveres zenekar követett.

A rockzene kedvelői a délután folyamán nem csak a Mizo Színpadon, hanem a Live Arénában is élvezhették a rock'n 'roll életérzést, ugyanis délután 4 órától a Quattro-X koncertezett, majd pedig a Turbo zenekar lépett fel.

 

A Nagyszínpadon a Margaret Island nyitotta a napot, és akusztikus, folkos popzenével örvendeztette meg a fesztiválozókat. Ezt követően a Halott Pénz varázsolt igazi fesztivál hangulatot az Újszegedi Partfürdőre.

A koncert során ráadásként egy leánykérésnek is tanúi lehettünk a színpadon, a "boldogító Igen!"-t a közönség ovációval és ujjongással fogadta. A Halott Pénz koncert legvégén - mint a képünkön is látható - konfetti- eső zúdult a tömegre, különleges élményt és látványt nyújtva minden jelenlévőnek. Nem sokkal később a sokak által várva várt Punnany Massif következett. Természetesen  a fesztiválozók megtöltötték a színpad előtti teret és együtt énekelték a zenekarral a legnagyobb slágereket.

A Punnany Massif koncerttel párhuzamosan a Live Arénába a Bëlga hozta a rájuk jellemző óriási hip-hop bulit, olyannyira megtöltve a sátrat, hogy többen kívül rekedtek.

Ezután Ganxsta Zolee és a Kartel vitte tovább a hip-hop vonalat, majd az alternatív metál kedvelői örülhettek, ugyanis éjféltől a Subscribe zenekar lépett a színpadra. Őket a Konyha nevű zenekar követte, akik a 60-as 70-es évek hangzását hozták vissza, majd Gedzo egészen hajnal 4-ig szolgáltatta a talpalávalót.

Az este folyamán egy külföldi zenekar lépett fel a Nagyszínpadon, a bosnyák Dubizoza kolektiv-et. A zenekar frenetikus hangulatot varázsolt a SZIN-re, ugyanis a rock, hip-hop, reggae, dub, valamint a boszniai folkzene elemeit ötvöző zenéjük hatására garantáltan ugrálásra és táncolásra késztettek minden jelenlévőt.

Az elektronikus zenei stílus kedvelői a Wake Up Szeged Party Arénában bulizhatták végig az estét, ugyanis a SZIN 4. napján is jobbnál jobb dj-k pörgették a lemezeket. Viktor Smith és a Beatbros mixeire tombolhatott a közönség, őket követte Andro, majd pedig Lennard játszott a dj pult mögött egészen hajnal 4 óráig. A hajnalig tartó táncolásra a PizzaFutár Silent Disco is kiváló helyszínnek bizonyult, ugyanis reggel 6 óráig bulizott a külső szemlélő számára csendben táncoló tömeg.

 

Olvassa el ezt is!

SZIN-es harmadik nap

SZIN-es harmadik nap

Szerdán is a zenei paletta széles skálájából válogathatott az, aki kilátogatott a fesztiválra. A koncertek mellett Dj Fresh angol lemezlovas hatalmas bulit hozott össze.
Idén még többen jelentkeztek a vásárhelyi karra

Idén még többen jelentkeztek a vásárhelyi karra

Kiemelkedően jól rajtol idén a Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Karának első évfolyama. Nyilvánosságra hozták az idei felsőoktatási pótfelvételi ponthatárait.
Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév

Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév

Több, mint 200 szósz vett részt „vakkóstoláson” a kontinens minden tájáról. Ezután született a döntés: a nagymágocsi Szabó Attila  aranyérmet nyert.
Diákolimpia döntő Vásárhelyen

Diákolimpia döntő Vásárhelyen

A IV. korcsoportos Kosárlabda Diákolimpia országos döntőjét, június 12–14. között Hódmezővásárhelyen rendezték. 
 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.