SportSzűcs Noémi szép eredménye a VB-n

2013. július 14., vasárnap
 
Szűcs Noémi szép eredménye a VB-n

Szűcs Noémi két napon át egész nap versenyzett, a hétpróbát nagyon feszülten kezdte, több technikai hibával, de látszott, hogy jó fizikai állapotban van. Egyéni csúcsokkal igazolta jó formáját.

 

 

 

 

Így foglalható össze a hódmezővásárhelyi Hódiák SE sportolójának első világversenye. Eddigi teljesítménye és összpontszáma alapján ő is a magyar válogatott tagja volt a Doneck-ben rendezett 8. Ifjúsági Atlétikai Világbajnokságon.

 

„Három egyéni csúccsal valamint az összeredmény javításával, boldogan fejeztem be a hétpróbát az Ifjúsági Világbajnokságon” mondta a 16 éves Szűcs Noémi. Arra kérdésre, hogy miért szereti az atlétika „keresztmetszetét” jelentő hétpróbázást, Noémi azt mondta, „Azért szeretem, mert másnap új esélyt kapsz.”

És ez átvitt és szó szerinti értelemben is igaz, éppen Szűcs Noémi esetében, aki az Ifjúsági Világbajnokság első versenynapját a „gyomorpanasz szintjéig” izgulta, amiből logikusan következett, hogy a 100 méteres gátfutás nem sikerült valami fényesen. Jöttek a következő napok: az új esélyek, amelyeket viszont már a hódmezővásárhelyi atléta ki is használt.  Távolugrásban (565 cm), gerelyhajításban (32,72) és 800 méteres síkfutásban (2:25,13) egyéni csúcsát javította meg. A VB-n a súlylökéssel és a magasugrással elért eredményei alapján szintén javított a pontszámán. Vagyis 4807 ponttal végzett. Összeredményét tekintve a magyar válogatott tagjaként a doneck-i Ifjúsági Atlétikai Világbajnokságon, a Hódiák SE sportolója, Héjja Antal edző tanítványa, 862 ponttal, a 26. helyen végzett.  

 

A hódmezővásárhelyiek legközelebb Krucsai Zsanettnek szurkolhatnak. A Hódiák SE sportolója, a július 18-án kezdődő olaszországi Junior Atlétikai Európa-bajnokságra utazó magyar válogatott keret tagja.

 

Kapcsolódó cikkünk:

 

Sportolóink legszebbjei – Szűcs Noémi


 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Restaurátorok keze által szépül meg az ikonosztáz

Restaurátorok keze által szépül meg az ikonosztáz

Augusztus 9-én elkezdődött a hódmezővásárhelyi szerb ortodox templom ikonosztázának restaurálása. A közgyűlés 11 millió forintot szavazott meg. 8 milliót adott Balogh Zoltán miniszter.
Drámai számok - Hol vannak a madaraink?

Drámai számok - Hol vannak a madaraink?

Ma már ott tartunk, hogy mutatóban is alig van fecske Hódmezővásárhelyen. Néhány éve nagy sajtóvisszhanggal zajlott a vita, vajon a Kertvárosban a társasházakat hogyan védjék meg a sok fészektől.
Vásárhelyen született Antal Imre

Vásárhelyen született Antal Imre

Július 31-én lenne kilencvenegy éves Antal Imre Erkel Ferenc-díjas zongoraművész, műsorvezető, showman, az elmúlt évtizedek egyik népszerű tévés személyisége.
Tűz volt Batidán

Tűz volt Batidán

Július 26-án délelőtt nagy területen égett az aljnövényzet, a gaz Hódmezővásárhely batidai településrészén, a Vásárhelyi utcánál.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 32. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
A roma holokauszra emlékeztek
A roma holokauszra emlékeztek Augusztus 2-án a roma holokauszt áldozataira emlékezve, a vásárhelyi zsinagóga falán elhelyezett emléktábláná koszorúzás volt.
 
Tanévi menetrend 2026/2027
Tanévi menetrend 2026/2027 Mi várható a 2026/2027-es tanévre vonatkozó oktatási rend esetében, részletes menetrend, amely a tanítási szünetek idejét is tartalmazza.
 
Megemlékezés az 1919. július 25-én történtekről
Megemlékezés az 1919. július 25-én történtekről Július 25-én az önkormányzat a kutasi úti emlékműnél elhelyezte az emlékezés koszorúját. 
 
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola Háromszintes, mintegy ezerötszáz négyzetméteres épületrésszel bővül a hódmezővásárhelyi Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola.
 
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel Műfaji megoszlás szerint 92 festmény, 32 grafika, 46 plasztika, valamint 15 installáció, multimédia mű szerepel majd a tárlaton.
 
Több, mint 40 előadó
Több, mint 40 előadó Összesen kb. 115 produkció, elektronikus zene, rock, pop és trap, hazai zenekarok és nemzetközi sztárfellépők vegyesen az ide Szegedi Ifjúsági Napokon.