GazdaságSztrájk lesz a Villeroy & Boch gyárban

2018. március 29., csütörtök
 
Sztrájk lesz a Villeroy & Boch gyárban

A 850 főt foglalkoztató Villeroy&Boch Magyarország KFT. Hódmezővásárhely legnagyobb (kb. évi 400 millió forintot) adózó gyára.

 

 

 

 

 

 

Tavaly márciusban "többmenetes" bértárgyalások folytak a gyár szakszervezete és a vezetés között. Most ismét sztrájkfelhívást tett közzé,

 

A Villeroy tavaly tavaszi közleményében leírta, a szakszervezet és a cégvezetés hasonlóan gondolkodik a bérfejlesztés differenciálásáról. Megállapodtak, hogy a bértárgyalások lezárása után egy 2019-ig szóló középtávú megállapodást kötnek ezzel kapcsolatban. A tulajdonosok és a vállalat vezetése méltányolják a szakszervezet törekvését, hogy továbbra is tárgyalások útján akarnak megállapodni. Ez végül is sikerült, mert a mintegy 850 dolgozó 9,4 százalékos emelést kapott - ennek nagyobb része alapbér, a többi kompenzáció volt. Az idei bértárgyalások ismét megosztották a szakszervezeteket, mert legalább 12%-os bérfejlesztést akarnak elérni. Ezt kívánják nyomatékosítani sztrájkfelhívásukkal, amelynek sajtóközleményét a Vásárhelyi Híreknek is elküldték:

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Áprilisi programok Vásárhelyen

Áprilisi programok Vásárhelyen

2018 áprilisi programok: könyvbemutatók, életmód-, tudományos-, ismeretterjesztő előadások, koncertek, színházi előadások.
Ne lankadjon az éberség!

Ne lankadjon az éberség!

A Csongrádi Rendőrkapitányság bűnmegelőzési munkatársa néhány jó tanáccsal szolgál a szépkorúaknak. Visszatérő trükkök, amelyekre figyelni kell.
Nagyszerű teakwondos eredmények

Nagyszerű teakwondos eredmények

A Diákbajnokságról és Engrich Mariann Emlékversenyről húsz dobogós helyezéssel tért haza a Máté Taekwondo és Hapkido Sportegyesület.
Ismét a dobogó legfelső fokára állhatott a vásárhelyi Nagy Enikő

Ismét a dobogó legfelső fokára állhatott a vásárhelyi Nagy Enikő

Április 18–19-én rendezték Hódmezővásárhelyen, a Gyarmati Dezső Sportuszodában a VI. Consolis ASA Nemzetközi Szenior Úszóversenyt.
 

És ezt már olvasta?

Pünkösdölő a Tájházban
Pünkösdölő a Tájházban A Bessenyei Ferenc Művelődési Központ színes népi programmal várja a vásárhelyieket május 23-án délután 3-tól 5-ig, Pünkösd alkalmából.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 20. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Civil- és sportszervezeteket támogattak
Civil- és sportszervezeteket támogattak Hódmezővásárhely Önkormányzata 37,5 millió forinttal támogatta a helyi egyesületek működését. Idén megemelt kerettel, összesen 40 millió forintot osztottak ki.
 
Elhunyt Kőszegfalvi Ferenc
Elhunyt Kőszegfalvi Ferenc

Kőszegfalvi Ferenc Hódmezővásárhely egyik ismert helytörténésze, bibliográfusa és helyismereti kutatója volt, aki sokat tett a város történetének dokumentálásáért.

 
A 10. helyen zárt a Kosársuli
A 10. helyen zárt a Kosársuli Saša Vejinović: "Hullámzó szezonon vagyunk túl, amiből nagyon sokat kell tanulnunk és a tanulságot levonnunk.”
 
Van mit javítani a mezőgazdaság jelenlegi állapotán
Van mit javítani a mezőgazdaság jelenlegi állapotán Problémák vannak a földtörvénnyel; kihasználatlan uniós támogatások; művelési rendszerek felülvizsgálata; aszály; politikamentes agrárkamarák. Bóna Szabolcs sajtótájékoztatója.
 
Az agrárium ünnepe
Az agrárium ünnepe Május 14-én délelőtt megnyitotta kapuit a XXXII. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok, Magyarország egyik legjelentősebb agrárszakmai rendezvénye.