
Közel kéttucat előnevezés érkezett eddig, a hetedik Centrum Streetball Bajnokságra. Május 18-án a Hódtói Sport Centrumban ismét pattog a kosárlabda, szól a hip-hop zene.
Ismét eljönnek a budapesti, szentesi, algyői, kalocsai továbbá számos település streetball játékosai és természetesen Vásárhely legjobbjai a május 18-i VII. Centrum Streetball Bajnokságra.
Fekete István a raphirek.hu gazdája és Bán Viktória, valamint segítőik kitűnő és lelkes szervező munkájának köszönhetően egyre nagyobb a hódmezővásárhelyi Centrum Streetball Bajnokság híre.
Fekete Thamole István a Vásárhelyi Híreknek elmondta,az eddigi közel kéttucat csapat nevezett be és több új páros jön, például még Sopronból is. Idén bővült a támogatók sora, ami a versenyzők egész napos ellátáshoz és a nyereményekhez is hozzájárul.
Megírtuk, Fekete István és barátnője 2011 tavaszán határozta el, hogy lerakja a városban, a sportot és hip-hop zenét kombináló utcai kosárlabdázás alapjait. A folyamatosan növekvő számú nevezés, egyértelműen a siker jele, nem utolsó sorban olyanokat is megmozgat, akik esetleg nem akarnak egyesületi viszonyok között sportolni. A jó társasági életről nem is beszélve, hiszen ezeket a fiatalokat a kosárlabda mellett még valami összeköti: a hip-hop zene és életérzés. Nézőként is érdemes ebbe belekóstolni május 18-án szombaton. A bajnokság ismét a Hódtói Sport Centrum streetball pályáin zajlik, amelyeket tavaly 31 milliós uniós támogatásból újítottak fel.
Az első három helyezett érmet és oklevelet kap, valamint három különdíjat is átadnak. Egy-egy nyomtatott pólóval pedig szeretnék maradandó emlékké tenni a bajnokságot.
Szokás szerint ismét lesz hárompontos dobó verseny és persze különdíjak: Legértékesebb játékos díj, Legvagányabb csaj díj és Fair-Play díj.
Az előrejelzés szerint az időjárás is kegyeibe fogadja a Centrum Streetball jáékosait.