GazdaságSzombatig minden az állattenyésztésről szól Hódmezővásárhelyen

2017. május 4., csütörtök
 
Szombatig minden az állattenyésztésről szól Hódmezővásárhelyen

Az ünnepélyes megnyitó Antal Gábor, a Hód-Mezőgazda Zrt. vezérigazgatója, Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke, Almási István Hódmezővásárhely polgármestere és Nagy István a földművelésügyi tárca miniszterhelyettese mondott beszédet.

 

 

 

 


Antal Gábor beszámolt az újdonságokról, amelyek a kiállítók és a látogatók még komfortosabb időtöltését szolgálják. Ilyen például a gépeket bemutató megnövelt kiállítótér, és az újonnan kiépített 600 méter hosszú aszfaltos út. Az idei Alföldi Napokon rekordszámú kiállító vesz részt az állattenyésztés és a háttéripar részéről is – mondta a vezérigazgató.

Beszédében megemlítette a tejágazat helyzetét is, az igazgató szerint bár nőttek a felvásárlási árak, még mindig problémát okoz, hogy az európai versenytársak továbbra is célállomásnak tekintik a magyar piacot. Antal Gábor az ágazatban történő összefogást szorgalmazta. Elmondta azt is, idén első alkalommal rendezik meg az Alföldi Napokon az Agrár-felsőoktatási Intézmények Országos Gazdászversenyét.

 

Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke az elmúlt év ágazati nehézségeit és a magyar gazdák állattenyésztési, valamit növénytermesztési érdemeit és eredményeit foglalta össze. A NAK elnöke megköszönte a gazdák áldozatos munkáját és megkérte, folytassák értékes munkájukat a nehézségek ellenére is.

 

Nagy István, a Földművelésügyi Minisztérium parlamenti államtitkára a magyar agrárium helyzetéről beszélt. Mint mondta, az agrártámogatásoknak köszönhetően a magyar mezőgazdaság jövedelmezősége az elmúlt években érdemben javult, a forrásokkal stabilabbá vált a gazdák helyzete.

Hangsúlyozta, hogy tovább emelkedett a mezőgazdasági foglalkoztatás, hat év alatt mintegy 50 ezer új munkahely létesült. Az ágazatban mintegy 220 ezren dolgoznak, tavaly 16 és fél ezer állás jött létre. Az agrárexport pedig meghaladta a 8 milliárd eurót.

Nagy István aláhúzta: 2014-2020 között a közvetlen agrártámogatások és a vidékfejlesztési támogatások kereteiből összesen mintegy 12,4 milliárd euró forrás áll rendelkezésre. Magyarország pozíciója az uniós támogatások tekintetében fajlagosan az egyik legjobb az unió országait tekintve.

Nagy István kiemelte: a magyar élelmiszergazdaság előtt álló kihívásokra Magyarország 2017-2050 közötti Nemzeti Élelmiszergazdasági Koncepciója adja meg a választ. Megjegyezte: a stratégiai cél egy versenyképes, gazdasági, környezeti és társadalmi szempontból egyaránt fenntartható élelmiszergazdaság, amely teljesítményének és hozzáadott értékének folyamatos növelése révén aktívan hozzájárul a nemzetgazdaság fejlődéséhez és a vidéki térségek munkahelyeinek gyarapításához. 

Kiemelt cél továbbá a biológiai sokféleség megőrzése, és a környezetkímélő erőforrások felhasználása mellett fenntartani az ország GMO-mentességét, és garantálni a lakosság biztonságos élelmiszer-ellátását- jelentette ki.

 

A mai napon egymást követték a különböző tenyészállat- és showbírálatok, magánemberként például Lázár János miniszter a lovak bírálatát kísérte figyelemmel, de a kiállítást Mészáros Lőrinc is megtekintette.

Aki csak a következő napok programjain tud részt venni, az sem maradt le semmiről, a fajtabemutatók és állatbírálatok mellett, lesznek látványos lovasbemutatók és fogathajtó versenyek, emellett ügyességi verseny Holstein fríz felvezetőknek, fejésbemutató és állatvásár is, és persze gépcsodákban is gyönyörködhetnek a kilátogatók.

 

A 3 nap részletes programja! (Kattintson!)

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Csak a teleportálás mentheti meg a földönkívüli csalót a börtöntől

Csak a teleportálás mentheti meg a földönkívüli csalót a börtöntől

Kozmikus erők sok forintért: a befolyása alá kerülteknek azt állította, hogy földi életük meghosszabbításához próbákat kell teljesíteniük. Sokan be is vették.
Apadt a szakképzés népszerűsége

Apadt a szakképzés népszerűsége

A gimnáziumi központi írásbeli felvételit az idén többen írták meg, mint az elmúlt tíz évben bármikor. A fevettek száma Hódmezővásárhelyen alig változott tavalyihoz képest.
Pályaválasztási segítség

Pályaválasztási segítség

Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
13 milliós bírságot kapott Lázár János

13 milliós bírságot kapott Lázár János

Az erdészeti hatóság hivatalból eljárást indított ellene, illetve hozott egy határozatot, amely értelmében köteles 13 millió forint bírságot fizetni és elbontani több létesítményt is.
 

És ezt már olvasta?

László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.
 
Vármegye helyett ismét megye
Vármegye helyett ismét megye Félrevezető volt úgy bemutatni a vármegye rendszert mintha ez egyszerűen az egész magyar történelem változatlan és egyértelműen pozitív szimbóluma lett volna.
 
Tanévnyitó a Mezőgazdasági Karon
Tanévnyitó a Mezőgazdasági Karon A Polgármesteri Hivatal Dísztermében Tanévnyitó Ünnepi Tanácsülésen köszöntötték az SZTE Mezőgazdasági Kar elsőéveseit.