Kultúra, oktatásSzeptemberig csúszik az új OKJ-s képzési lista bevezetése

2012. november 16., péntek
 
Szeptemberig csúszik az új OKJ-s képzési lista bevezetése

Szeptemberre halasztotta az új Országos Képzési Jegyzék (OKJ) bevezetését a kormány, az eredetileg januárra tervezett indulás előtt másfél hónappal ugyanis még nem készültek el a szakmai és vizsgakövetelmények.

 

 

 

 

A jelentkezők számának drasztikus csökkenésétől tartó felnőttképzők egyelőre fellélegezhetnek. „Az új képzések eredetileg tervezett 2013. január 1-jei indulási időpontja nem adna megfelelő felkészülési lehetőséget az új képzések indítására” – ezzel indokolta az Országos Képzési Jegyzék bevezetésének júniusra halasztását a Nemzetgazdasági Minisztérium. A késlekedés legfőbb oka, hogy az 1300-ról 632 tagúra szűkített képzési lista jelentős részéhez még nem készültek el a szakmai és vizsgakövetelmények, amelyek alapján az intézmények újraírhatnák képzési programjaikat.

 

Közben a felnőttképző cégek is lobbiznak az új szabályok puhításáért, nem véletlenül. Az új OKJ alaposan átformálja majd a képzési piacot: államilag elismert szakképesítések szűnnek meg, a nem iskolarendszerű képzéseken pedig többszörösére emelkedik a jelenlegi óraszám, ezzel együtt az árak is. A legtöbb cég kihasználja, hogy most még a régi szabályok szerint indíthat képzéseket – van olyan oktatási centrum, amely jelentős kedvezménnyel hirdet mérlegképes könyvelői tanfolyamokat, máshol egyet fizet-kettőt kap akcióval csábítják a leendő hallgatókat.

Pénzügyi és számviteli ügyintézői képesítést például 300-400 óra alatt lehet szerezni, jövőre ugyanehhez 960-1440 órán kell majd részt venni.

 

A felsőfokú - új néven: felsőoktatási - szakképzések is kikerültek a jegyzékből, 2013 szeptemberétől ilyen képzést csak egyetemek és főiskolák indíthatnak. A kétéves szakok végén továbbra sem jár diploma, viszont a megszerzett kreditek kétharmadát beszámítják, ha szakirányú BA- vagy BSc-szakon tanulnak tovább a hallgatók.

 
 
Forrás: eduline
 

Olvassa el ezt is!

Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás

Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás

Március 15-től a kórház vezetése nem szervezte meg a betegellátást, egyszerűen nem kötött szerződést az orvosok jelentős részével.
Három Bach koncert Vásárhelyen

Három Bach koncert Vásárhelyen

A Szentháromság-templomban, a Református Ótemplomban és az ótemplomi gyülekezeti teremben is rendeznek Bach-koncertet márciusban.
Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba

Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba

Április 2-án a Budafok vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoportjában. Vereséggel zárták az alapszakaszt. 
Kapu Tibor Vásárhelyen

Kapu Tibor Vásárhelyen

Március 17-én a második magyar űrhajós volt a vendége a hódmezővásárhelyi Szent István Általános Iskolának. Találkozott a vásárhelyi polgármesterrel is.
 

És ezt már olvasta?

Az élet adta nagyszerűségek tárházában alkotott
Az élet adta nagyszerűségek tárházában alkotott 88 éves korában elhunyt Lelkes István festőművész-tanár. Nemcsak Vásárhelyen, az országban is az utolsó polihisztorok egyike volt – bár ő nem ezt vallotta.
 
Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről
Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről Cigány történetekről nyílik kiállítás a Tornyai János Múzeumban. A  Néprajzi Múzeum által készített vándorkiállítás május 3-ig látogatható.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 13. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál
Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál Március 26-án avatták fel a Szilassi-poliéderként ismert nagyméretű alakzatát, amely hét lapból áll, és valamennyi lap minden másikkal szomszédos.
 
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében Idén a megyéből 9 szakképző intézményből, 10 szakmából összesen 14 fő jutott be a döntőbe. A HSZC iskoláiból 3 tanuló ért el helyezést.
 
Országos fesztivál és verseny Hódmezővásárhelyen
Országos fesztivál és verseny Hódmezővásárhelyen A Magyar Majorette Szervezetek Szövetségével közösen rendezte meg a Crystal Dance Club a Hello Spring Open mazsorettfesztivált és -versenyt.
 
Uniós támogatással indult női egészségfejlesztési program
Uniós támogatással indult női egészségfejlesztési program A nők egészségtudatosságát javító program indul Csongrád-Csanád vármegyei szakképzési intézményekben, így Vásárhelyen is.